Gyümölcslevet somogyi ökogyülekezettől!

A Balaton déli partjának közepe alatt hamar dombsággá válik a sík. Külső-Somogy „csaknem hegyei” között, egyedül a tó déli partja felé nyitott völgyben fekszik Szólád kistelepülés. A környező tölgyerdők még alig pirulnak. A szőlőhegyen dörren olykor a seregélyeket riasztó gázágyú: a termés még nincs mindenütt betakarítva. A teremtés hete (szeptember 29.–október 6.) közeledtével a természet talán a legszebb arcát mutatja. De a Biblia szerinti eredeti bűnesetet követő részleges átok alá vetettség is érződik. A szóládi határban is fekete burokkal potyognak a diók: a több éve hazánkban is megtelepedett fúrólégy idén is „megfúrta” a diószüretelők örömét. Az egyik szőlőültetvény kapubejáratán növényegészségügyi zárlat hirdetménye: a petéivel a leveleken úgynevezett aranyszínű sárgaságot okozó amerikai kabóca miatt a fertőzött tőkéket ki kell vágni és el kell égetni…

Az egykor református többségű falu látványosságai közé tartozik a hatszázas lélekszámhoz képest nagynak tűnő, eklektikus stílusú templom, no meg a löszfalba vájt, apró ajtajú borospincék. (Europa Nostra díjas ma már ez a pincesor!) De emlékezetes nekünk az a házfal is, a települést átszelő autóút mellett, amelyre csupa régi szerszám, használati tárgy van függesztve, agyagcsuproktól a kettős fajáromig. Utal ez arra is, hogy Szóládon egykor igazi paraszti univerzum volt.

A zömmel református birtokos parasztságot azonban itt is megtörte a kommunista kollektivizálás az ötvenes-hatvanas években, amire sok család válasza az lett, hogy ha közvetve is, de Szóládon felszámolták magukat: a gyerekeket taníttatták, illetve elköltöztek közvetlen Balaton-parti – az 1960-as évektől az éledező turizmus folytán jobb megélhetéssel kecsegtető – településekre vagy a legfeljebb hatvan-hetven kilométerre lévő megyeszékhelyekre: Kaposvár, Veszprém, Székesfehérvár… Így esett, hogy míg a XIX–XX. század fordulóján csaknem ezerháromszáz lakosa volt ennek a külső-somogyi falunak, addig a mai lélekszám – az utóbbi évtizedekben idetelepülők ellenére is – csak kínkeservesen tudott hatszáz fölé emelkedni.

Sokkal látványosabb a Szóládi Református Egyházközség számbeli és hitéleti gyarapodása. A falu lelkipásztora, Hajdú Zoltán Levente – akit lapunk olvasói mindenekelőtt a Magyarországi Református Egyház Missziói Szolgálatának vezetőjeként ismernek – 1998-ban érkezett ide. Ez első őrhelye. Mivel a teológián a gyülekezetépítést előszeretettel tanulmányozta, és tudását a gyakorlatban olyan helyen akarta kamatoztatni, ahol a gyülekezeti élet már tetszhalott volt, határozottan ide kérte magát. Annál is inkább, mivel anyai dédszülei valaha itt éltek. Ráadásul még anyai nagyanyja is itt született, sőt, nagyszülei, a helyi református kántortanító unokaöccse és a gyülekezet gondnokának lánya itt ismerkedtek össze.

– A legatyaibb szándékkal mondta az akkori püspök, Márkus Mihály, hogy nem ezt a haldokló gyülekezetet kellene választanom, de bennem nagy bizonyosság volt, mivel úgy éreztem, Isten nem csak a teológiai szakterület műveléséért hívott arra, hogy gyülekezetépítéssel foglalkozzam – mondja Hajdú Zoltán Levente. – Persze jókora kihívás volt ez, és nem csak azért, mert a parókia szinte romokban hevert akkortájt. A társadalmi változások tényleg demográfiai megcsappanáshoz vezettek a helyi egyházban is. Utolsó lelkipásztor elődömet 1952-ben még hatszáz választásra jogosult református választotta meg, ez több volt, mint a falu 1998-beli egész lakossága, de az én érkezésemkor tíz-húsz idős ember járt istentiszteletre. Ők azt hitték, haláluk után a gyülekezetnek is vége. Nem így lett, mára több mint kétszáz egyházfenntartónk van, istentiszteleteink létszáma ötven-hetven között mozog, a nyári balatoni főszezonban a száz fő feletti létszám sem ritka. Ráadásul tíz éve saját fenntartású, keresztyén nevelést nyújtó óvodánk is van, ahova második évtől túljelentkezés van, és szinte presztízs bekerülni!

Hajdú Zoltán Levente huszonhat évvel ezelőtti idejövetele előtt már rég helyettes lelkész látta el a szolgálatot. Az akkori nagy körzetbe Balatonszárszó, Balatonőszöd, Balatonszemes, Kötcse, Nagycsepely és Teleki is beletartozott. Az ismét önállósuló gyülekezet bővülésében természetesen szerepet játszott, hogy vallásukat nem gyakorló helyi reformátusok, illetve szintén szóládi, eladdig vallástalanok is betagozódtak a templomi közösségbe a lelkész érkezése után. Emellett egyre többen költöznek be Szóládra mint balatoni háttértelepülésre; közülük is többekre vonzást gyakorol az óvodát is fenntartó gyülekezet.

Megint jó néhány újabb gyülekezeti testvér a környező települések valamelyikében él, vagy ugyancsak a közelben nyaralója van. Ugyan senkit sem hívnak át a sűrű településhálózat valamely másik eklézsiájából, de ha itt talál lelki otthonra, itt lel lelkiségének megfelelő közösséget, nem küldik el.

De mi vonzza ide az embereket? Miért ezt vallják egyre többen lelki otthonuknak? Hajdú Zoltán Levente szerint az új típusú gyülekezetfejlesztés is lényeges része a folyamatnak: – Ha a kor emberéhez akarunk igazodni, aki szabadabban választ, keresgél a keresztyén közösségek között, akkor gyülekezetépítési alapelvnek kell lennie, hogy minden gyülekezetnek alakuljon saját karaktere, arculata. Mi, szóládi reformátusok azt ismertük föl, hogy jó, ha az arculatunknak köze van a mesés környezetünkhöz. A természetközeli közegnek megfelelően gondoltuk azt is, legyünk jelen az élet minden vetületére vonatkoztatva az itteni mikrotársadalomban, hogy megtaláljuk a kapcsolódási pontokat az itt élő emberek valóságához. Az egyik irány kiindulópontjánál figyelembe vettük, hogy turisztikai régióban vagyunk. A gyülekezeti házunkat úgy alakítottuk ki, hogy vendégházként, táborhelyként is működik. Az ország, sőt a magyar nyelvterület legkülönbözőbb részeiből érkeznek hozzánk református csoportok. A főgondnokunk javaslatára egyébként kialakítottuk a tábortizedet, ami azt jelenti, hogy kapacitásunk, bevételünk tized részét diakóniai alapon ajándékba adjuk, így arra ráutaltak ingyen vagy nagyon kedvezményesen üdülhessenek itt.

A szóládi lelkipásztor itt jut közel ahhoz a témához, amely a jövetelünk célja. – A falu előnyös környezetéből fakad az is – magyarázza –, hogy 2012 óta benne vagyunk az ökogyülekezeti mozgalomban. Ez nem szólam vagy gyerekes szerepjáték, hiszen tíz éve egyhektárnyi területen vagy száztíz fából álló gyümölcsöst létesítettünk. A gyümölcsfafajtákat a tápiószelei Növényi Diverzitás Központ ajándékozta nekünk, gyülekezeti kalákában végeztük el a telepítést. Ha nem is bió, de úgynevezett szelíd gazdálkodással, a vegyszerezést szinte teljesen kerülve tartjuk fenn. A két tevékenység, a táborhelyfenntartás és a gyümölcstermesztés érintkezik is egymással. A gyümölcsös majdnem olyan, mint egy park. A fasorok tágas közeiben közösségi áhítatok, imaséták valósulhatnak meg. A hittanos gyerekeknek sorversenyeket is rendeztünk ott.

Már ahol a nyolcméteres közökbe nincs telepítve ribiszke és málna – tehetjük hozzá a vonzó terep bejárása után… S hogy mi lesz az itt megtermelt alma, körte, cseresznye, meggy, barack és az említett bogyós gyümölcsök sorsa? – Általában a gyülekezetünk gyümölcsfeldolgozó kisüzemébe kerülnek, ott pedig minden adalék és tartósítószer nélküli gyümölcslé készül belőlük – adja meg a választ a szóládi gyülekezet vezetője.

A parókián ekkor esik szó – a nevezetes hét kapcsán is – a teremtésvédelemről. Fölvetjük Hajdú Zoltán Leventének azt a – keresztyének között felbukkanó – vélekedést, amely szerint nincs szükség se teremtés-, se környezetvédelemre, Jézus Krisztus második eljövetele, majd a recsegve-ropogva elégő elemek utáni újjáteremtés mindent idejében megold.

– A gyümölcsös célja nem egyéb: fölmutatni, hogy úgy bánunk a teremtett, ránk bízott környezettel, ahogy a Biblia az első lapjain útmutatást ad. Hiszen amikor Isten megteremtette a világot, szó szerint azt bízta az emberre, művelje és őrizze azt. A művelés és az őrzés két összefüggő fogalom. Lehet, de helytelen úgy művelni, hogy nem őrzöm, inkább tönkreteszem, kizsigerelem, leigázom. Szintén lehetne úgy őrizni, hogy semmit sem fejlesztek, és minden áll egy bizonyos szinten, azaz csak őrzés van… Ez sem azonos azzal, amit Isten rendel számunkra. Szükség van mind a stabilitásra, mind a dinamikára… Úgy gondolom, az egyháznak, az egyes gyülekezeteknek óriási lehetőségük, kitüntető feladatuk van: kíméletesen, de hatékonyan működtetni azt a valóságot, amelyet ránk bízott az Isten, a környezet, a minket körülvevő teremtés tekintetében is.

Mielőtt megnéznénk az önkormányzati helyiségben a Herman Ottó Intézet pályázatából létesített gyümölcsfeldolgozót, a szóládi vezető felkészítésként tudatja, korábban lekvárfőzéssel is foglalkoztak, de az nagyon költségigényesnek bizonyult, így az ára is túl borsos volt. Ezért egy profilra álltak rá: a gyümölcslékészítésre. Tiszta, valóban százszázalékos gyümölcslé kerül a három-öt literes tasakokba. Több helyre is beszállítanak, például a Kistücsök nevű balatonszemesi Michelin-csillagos étterembe és a pápai Pannonia Reformata Kávézóba. A többi nagyobb részt a raktárból is elkel. Egyre több a lelkes fogyasztójuk, akik miután kóstolták ezeket a leveket, nem hajlandók többet bolti gyümölcsleveket venni.

– Mi olyan természetes élelmiszert állítunk elő, amellyel nem csapjuk be a vásárlókat. Azt adjuk, ami a gyümölcsből felfőzés nélkül, a pasztőrözés technológiai folyamata révén előjön. Szeretnénk felmutatni, hogy a gyümölcsfölöslegből nem csak pálinkát vagy – szőlő, alma esetén – bort lehet készíteni. Azt vesszük észre – évtizedes tapasztalatunk alapján –, hogy egyre több, minket bérfeldolgozással rendszeresen megbízó szőlősgazda ismeri fel a növekvő keresletet az alkoholmentes levekre. Az előző hetekben egy helybéli szőlész-borász 3700 liter mustot hozott feldolgozásra.

Látogatásunk hetében almából és körtéből készülnek a szóládi gyülekezet gyümölcslevei, főként a kettőt kombinálva. Két hölgyet találunk a kisüzemben. Az üzemvezető, Kovács Mária – Marcsi – megmutatja a darálóból, préselőből, lekvárfőzőgépből álló berendezést, és szívesen tájékoztat mindenről, ami érdekelhet minket:

– Ha egy picit előbb tetszett volna érkezni, lehetett volna kóstolni a gyümölcslét, akkor még nem volt forró… Legtöbbször almát dolgozunk fel, az van legnagyobb mennyiségben, de egyébként szilvát, körtét, ribizlit, málnát, vagy ami különlegesebb, jostát és homoktövist is használunk. Nincs felforralás, a pasztörizáláshoz szükséges nyolcvanhárom fokon kikapcsol a gép, így sok vitamin benne marad az italban… Semmi cukrot nem adunk hozzá. Gyakran kérdezik, mivel édesítjük, mert vannak olyan cukros almáink, hogy némelyek hígítva isszák a belőle készült levet. A bérfeldolgozás nagyon vegyes. Leginkább a környékről szállítanak ide, százötven-kétszáz kilókat. Van, aki annak fejében hagyja itt a gyümölcslé egy részét, hogy ne kelljen fizetnie azért a mennyiségért, amit hazavisz. Olykor jóval többet is kapunk, mint legutóbb az egyik – szőlőskertet birtokló – szóládi gazdától. Ilyenkor lelassul a kiszolgálás, mert csak ötvenliteres a főző.

Marcsi a szomszéd faluból, Nagycsepelyből öt éve jár ide dolgozni, közvetlenül azelőtt a férje infarktusban meghalt. Egyedül neveli két gyermekét, tökéletesen elégedett ezzel a munkával, hosszú távon is ezzel kíván foglalkozni, annál is inkább, mivel értékeli, hogy szociális, sőt krisztusi érzület veszi körül a gyülekezetben.

Munkatársa, Csiker Katalin, akivel együtt végzik a kisüzemi és a kerti munkálatokat, az üzemet működtető gyülekezet két közfoglalkoztatottja közül az egyik. Ő tősgyökeres szóládi, és az egyházközség tagja. Két gyermekét a gyülekezetben keresztelték meg, a nagyobbik már konfirmált is. Szintén nehéz élethelyzetben karolta fel ezzel a közfoglalkoztatással a közösség, a gyermeknevelés egyedül hárul rá – gondoskodó házastárs, illetve apa híján. A nehézségek közelebb vitték Jézus Krisztushoz. Biztos pont számára ez az egyházi üzem, mert miután felrakja a gyerekeket az iskolabuszra, már kezdheti is helyben a munkát. Igaz, hogy keresetkiegészítésért időnként takarítást is kell vállalnia másutt.

A somogyi reformátusok gyümölcsfeldolgozó vállalkozása tehát tájba illő, a természetet megbecsülő, egészséges terméket eredményező tevékenység, munkát ad embereknek éppúgy, mint az óvoda, ahol öten állnak alkalmazásban, csaknem harminc helyi és környékbeli kisgyermeket nevelve – krisztusi szeretetben.

Az evangéliumi alapvetésre épített gazdasági tevékenység segít abban is, hogy anyagilag minél inkább önjáró legyen a szóládi gyülekezet. A lelkipásztornál érdeklődöm, miből mire futja. Nos, a táborhelyfenntartás és a gyümölcsfeldolgozó hasznát fejlesztésekre és diakóniára fordítják. Az alapműködést a perselypénzből, az egyházfenntartói járulékokból és a nem címzett adományokból fedezik. Utóbbiba természetesen bele kell érteni a két lelkész teljes fizetését – az összes rezsiköltséggel együtt.

– Az adakozás a mi hitvalló gyülekezetünkben átlagon felüli – újságolja Hajdú Zoltán Levente. – Istennek hála, két gyülekezeti ház felújításán is túl vagyunk már. A tervezés és a működés egy – presbiterekből és a gyülekezeti tagokból álló – munkatársi kör feladata… Azt tapasztaljuk, Isten egymásra bíz bennünket. Ha hittel és reménységgel nekifeszülünk valaminek és minden tőlünk telhetőt megteszünk, Isten sosem hagy minket cserben.