„Igaz beszéd ez: ha vele együtt haltunk meg, vele együtt fogunk élni is. Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is. Ha megtagadjuk, ő is megtagad minket. Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert ő meg nem tagadhatja magát” (2Tim 2,11–13).
Nehéz igét kaptam az 2022-es esztendőre. Megtapasztaltuk, minden új esztendő, azon belül minden nap, minden perc Urunk megtartó kegyelméből adatik nekünk. Tart még a kegyelmi idő.
A kegyelmi időt szolgálatra, hitvallásra kapjuk. Mindig megrendülök, amikor a fenti igeverset olvasom: „Ha megtagadjuk, ő is megtagad minket.” Amelynek folytatása, ha helyesen értjük, ugyanezt a figyelmeztetést hirdeti: „Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert ő meg nem tagadhatja magát” (2Tim 2,13). Vagyis, ha mi hűtlenkedünk, az Úr hű marad ahhoz az ígéretéhez, miszerint, ha mi megtagadjuk őt, ő is megtagad minket, mert önmagát meg nem tagadhatja.
Urunk, csak attól óvj meg bennünket, hogy bármikor is megtagadjunk téged! Reménységünk az, hogy az Úr nem terhel bennünket erőnk felett, ha pedig erő felett terhelne minket, ahhoz megadja a kellő mennyei erőt is. Ez nemcsak reménységünk, hanem könyörgésünk tárgya is. Sőt, ezzel a bizonyossággal indulunk el az új esztendőben: tudjuk, kiben hiszünk, tudjuk, hogy őneki van hatalma arra, hogy a ránk bízott drága kincset megőrizze (2Tim 1,12). Valljuk, hogy ő a történelem és az események Ura, aki mindent népének javára fordít.
Bátran valljuk meg hitünket ebben az esztendőben is! Haljunk meg ebben az esztendőben gyarló énünk, önző akaratunk és zsigeri érdekeink számára, hogy feltámadhassunk az Úrral az új életre! Szépeket tudunk mondani az újjászületésről: igéket idézünk, bizonyságtételeket és prédikációkat hallunk megtérésről, új életről. De a mindennapjaink kiélezett döntéshelyzeteiben alig van valamiféle nyoma ennek.
„Mindent megteszünk, amit tehetünk, a szent ügyben; mindent az Úrtól várunk; bocsánatot kérünk, ha hibázunk.”
Szülj bennünket újjá, Urunk! Az újjászületés csoda. Cselekedd, Urunk, ezt a csodát velünk, hogy hitvallásunk hiteles lehessen ebben az esztendőben is! Az önmegtagadásra éppen azért van szükség, hogy soha meg ne tagadjuk Jézus Krisztus ügyét. Az önmegtagadás nem önfeladás, hanem hitvalló hűség ahhoz az ügyhöz, amelyet az Úr ránk bízott. Ebben az igeversben az a kérés is ott feszül, amely földi életünk végére vonatkozik: add, Urunk, hogy hitben, hűségben mehessünk el ebből a világból, amikor eljön a rendelt idő! Ragyogjon fel előttünk az igevers második tagmondata: élhessünk, élni fogunk, élünk ővele. Tapasztaljuk meg az élet teljességét, az Úrban, ebben az esztendőben!
Sokkal többet tűrjünk az Úrban – beleértve a sokkal több türelmet is –, hogy uralkodhassunk vele minden emberi nyomorúságon, bűnön, betegségen, halálon, gonosz hatalmán (2Tim 2,12). A türelem, a tűrés ugyanakkor nem azt jelenti, hogy gyáván szó nélkül hagyjuk azt, ami Istennek nem tetsző. Itt a prófétai szolgálatról van szó, amely egy konkrét történeti helyzetben bátran hirdeti az Isten Igéjét, üzenetét, akaratát, de mindezt úgy teszi, hogy abban mindig felragyog az Isten mentő szeretetének hívogató kegyelme. A tűrés és a türelem megóv bennünket attól, hogy a zsigeri emberi indulataink és a saját gyarló igazságunk hatalmasodjék el felettünk.
Személy szerint hálás vagyok az Úrnak a reformátusság nagy családjáért, minden lelkipásztorért, gondnokért, presbiterért és gyülekezeti tagért; hálás vagyok egyházmegyéinkért, minden intézményünkért és szolgálatunkért, minden testvérért. Hálás vagyok közvetlen munkatársaimért. Mindent megteszünk, amit tehetünk, a szent ügyben; mindent az Úrtól várunk; bocsánatot kérünk, ha hibázunk. Hálás vagyok azért, hogy a 14. évet kezdhetem meg a püspöki szolgálatban, veletek együtt, boldog reménységgel, Testvéreim. Áldott, hitvalló új esztendőt kívánunk!
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak! Keressék a templomokban és az újságárusoknál!