Háborúról gyerekeknek

Minden jelentőségteljes beszélgetés alapja a biztonságos tér – mondja Hajdú Erzsébet szakpszichológus, amikor arról kérdezzük, hogyan kezdhetünk el egy olyan komoly beszélgetést, mint amikor a háborúról esik szó. Mint mondja, nem szabad lebecsülni azon tényezők fontosságát, amelyek hozzátartoznak a biztonságos légkör megteremtéséhez: jó, ha nincsenek külső zavaró hatások (például nem szól a tévé), közel vagyunk a gyermekhez, és a szemébe nézünk. Az egymásra figyelés máris sérül, ha telefonnyomkodás vagy mosogatás közben kezdünk el beszélgetni.

A gyermek életkora határozza meg leginkább, mennyire érdemes belemenni a részletekbe. – A kicsik főleg arra kíváncsiak, őket hogyan érinti, életükbe milyen változást hoz a kialakult helyzet – mondja. A kisebbek megelégednek rövid, egyszerű magyarázattal, de a nagyobbaknak érdeklődésük alapján érdemes részletesebben kibontani az eseményeket, azok hatását. Vezérfonal lehet, hogy mi foglalkoztatja őket leginkább, és elemi az olyan fogalmak tisztázása is, amelyeket nem biztos, hogy értenek (sorozás, evakuálás, tűzszünet, óvóhely stb.).

A szülő és gyermek közötti beszélgetés jelentőségét meg kell adni. Az őszinteség alapvetés, hiszen a szülő vállalhatja a gyermek előtt saját érzéseit, ami hozzátartozik a hitelességéhez. Ám lényeges, hogy semmiképp ne zúdítsa nehéz érzéseit a gyermekére. – Ahhoz, hogy a szülő valódi támasz lehessen, neki is segítségre van szüksége ebben az élethelyzetben. A támogatás minősége is meghatározó. Az érzéseket nem szabad elfojtani, de szabályozni kell őket, ahogy a valóságot sem szabad tagadni, de a nehezebben befogadható részletekbe kíméletesen adagolva avassuk be a gyermeket – mondja a szakember.

Egy menekülő család számára persze nem mindig adatik meg a nyugodt, elmélyült beszélgetés lehetősége. Sőt, a gyermek másokkal együtt utazva szembesülhet olyan érzésekkel, amelyektől szülei megóvnák. Hajdú Erzsébet elmondja, hogy még ebben a helyzetben is a szülő az, aki gyermeke számára a világ közvetítője. – Nem lehet kiiktatni ilyenkor, hogy másokat hogyan érint a háborús helyzet, mi zajlik a gyermek környezetében, de sok múlik azon, hogy a felnőtt hogyan engedi át ezt saját meggyőződése szűrőjén gyermeke számára, így mérsékelheti a külső hatások erejét.

Hazánkban is sok szülő szembesült azzal, hogy gyermekei megkérdezik, mi történik. – Lényeges, hogy a gyermek érezze: a szülő megtiszteli azzal, hogy komolyan veszi érdeklődését, kíváncsi, hogyan érintik őt a hallottak. Ne maradjanak egyedül a fiatalok félelmeikkel, nézzünk szembe ezekkel együtt! Természetesen vannak olyan kérdések, amelyekre nem tudunk választ adni, de nem baj, ha ezek nyitottak maradnak. A szülőnek hatalmas lehetőség kínálkozik ilyenkor: megmutathatja gyerekeinek a pszichés megküzdés módjait, azaz hogy hogyan birkózunk meg a bizonytalansággal, hogyan viseljük el a feszültséget, miből merítünk erőt – mondja a szakember.

Hajdú Erzsébet személyes példát is megosztott: – Kisebbik gyermekem nagyon érdeklődő volt az első pillanattól kezdve, a tájékoztatásban nagy segítségemre volt osztályfőnöke, Simon Márton. Marci bácsi pontosan informált, segített szabályozni a gyerekek érzelmi állapotát, átadta értékrendjét és hitét. Térképen megmutatta nekik, hol van Ukrajna és Oroszország, hol van a város, amelyiket bombatámadás ért, megmutatta, hol van a magyar határ, így a gyerekek látták, messze vagyunk, nem kell félteni az életüket. Ami talán még lényegesebb: elmondta, és jól értelmezte az ellenség fogalmát. Mielőtt kialakult volna bennük a szemlélet, hogy gyűlölni kell azt, aki a másik néphez tartozik, ügyesen bevezette, hogy mindkét országban emberek élnek, akik közt rengeteg a jóindulatú, sőt hívő ember, a háború pedig inkább a politikusok döntése. Elmondta, hogyan indult a konfliktus, és elültette a gyerekekben, hogy egyik országra se gyűlölettel tekintsenek, hiszen mindenkire nézve káros, ami történik. Nem engedte, hogy az agresszió bugyraiban merüljenek el tanítványai. Ezután anyaként otthon inkább le kellett állítani a kisfiam apaszthatatlan kíváncsiságát. Megbeszéltük a lényeges kérdéseket, de kifejezetten fontos volt, hogy félre tudjuk tenni a témát.

A keresztyén családokban a szülő sem marad támasz nélkül. Ahogyan gyermeke számára az ő szavai jelenthetik a világ keretét, a bajok értelmezésének alapját, így a felnőtt számára is támasz Isten szava, a Biblia. Hajdú Erzsébet elmondja, gyermekkorban a hit és erkölcs felfogása nem egyéni szinten történik: a kisebb gyermekek a családi hitet élik át. – Meghatározó, hogy hitünket a családi körben átadjuk nekik is. Sokan először találkoznak a háború fogalmával. Jönnek hitbeli kérdések, például miért engedi ezt Isten. Ezekre nem lehet egzakt választ adni, engedjük mégis, hogy elhangozzanak! Szükséges, hogy a szülők reményt adjanak a gyermekeknek: a hitükből fakadó reményt. Ez lehet a legerősebb támasz az egész család és a gyerekek számára is.

Sokat imádkoztunk együtt a háborúban érintett emberekért – fogalmaz a pszichológus, amikor saját tapasztalatairól kérdezzük. Az imádság által nem csupán szülő és gyermek tud beszélgetni, hanem Istennel közös kommunikáció kezdődik, ami megnyugvást hoz gyermek és felnőtt számára. – Most feszít bennünket a tehetetlenség: kiszolgáltatott kisemberként nézzük, ami a nagyvilágban történik. Az imádság mégis megadja a tudatot: igenis, van valamennyi befolyásunk, hiszen a mindenható Istent szólítjuk meg. Ez a kontroll jó azokban a helyzetekben, amikor óriási a bizonytalanság, és látszólag semmilyen hatásunk nincs az eseményekre. Emellett segíthet az önkéntes munka is, mi is keressük ennek lehetőségét – fogalmaz a szakember. Mint mondja, lényeges, hogy ne csupán a kezdeti lelkesedésben törekedjünk erre. A háborús időszakban jó magokat vethetünk el a szenvedők lelkébe, amely hasonló a mélyen felszántott földhöz. A borzasztó hatások miatt érzékeny lelkük fokozottan nyitott és fogékony arra az emberségre, amelyet segítő gesztusaink közvetítenek.

Sokan lehetnek zavarban, ha menekülő gyerekekkel találkoznak, de mi a jó kiindulási pont ilyenkor? – Ne féljenek a háború sújtotta emberek veszteségeibe betekinteni, azokban osztozni. A kisebb gyerekeket inkább szüleiken keresztül lehet megsegíteni. Erőre, sérült biztonságérzetük támogatására van szükség, ezért bátor, de tapintatos odafordulással viszonyuljunk a felnőttekhez, gyermekekhez egyaránt. Abból kell kiindulni, vajon mire van szüksége annak, aki bajban van. Ezt érdemes kérdésekkel körüljárni, hogy ne aszerint segítsünk, amit mi kitaláltunk, hanem aszerint, mire van valóban szükség. A figyelem, a meghallgatás, a megértés – ezeken keresztül a megtartás a legtöbb, amit lélektani szempontból tehetünk. Ilyenkor kerülni kell a tanácsadást, az ítélkezést, és nyilván nekünk kevesebb jogunk van panaszkodni – erre is figyeljünk. Távol kell tartanunk magunkat attól, hogy meg akarjuk oldani a problémát – mondja Hajdú Erzsébet.