Hagyomány és nyitottság harmóniája

Gyermely kezdetektől mezőgazdasággal foglalkozó település volt. Az eredetileg kálvinista családok által benépesített falu idővel pápista földesurat kapott, emiatt katolikus jobbágyokkal bővült a település lakossága. Ugyan a református egyházközség megalakulásának időpontja vita tárgya, annyi bizonyos, hogy a közösség megszenvedte az ellenreformáció inkvizícióját. 1674-ben a gyermelyi lelkipásztort I. Lipót pozsonyi vésztörvényszéke elé hívatták felségárulás és törökökkel való szövetkezés vádjával. Nem tudni, a prédikátor egyike lett-e annak a kilencvenhárom protestáns lelkésznek, akiket börtön vagy gályarabság várt, ha nem voltak hajlandók megtagadni hivatásukat. A XVIII. század végén hozott türelmi rendelet enyhített a vallási feszültségeken, és mivel Gyermelyen legalább száz nem katolikus család élt, a reformátusok kőtemplomot is építhettek – igaz, a bejárat ekkor még nem nézhetett az utcára.

Az 1848–49-es szabadságharc után átalakuló politikai terep változást hozott az addig jobbágysorban élő gyermelyiek életében: egyre többen váltak önálló parasztgazdákká. A szakértelmet és felelősséget igénylő gazdálkodást kezdettől támogatta a helyi reformátusok által 1877-ben létrehozott takarékmagtár, amely hitelszövetkezetként működve terményeket kölcsönzött azoknak a gazdáknak, akiknek különböző okok miatt nem hozott elég termést az év. Az 1945-ig működő magtár nem zárta be kapuit a más vallásúak előtt: évtizedeken keresztül segítettek mindenkit, aki támogatásra szorult. A két világháború, ahogyan oly sokaknak, Gyermelyen is pusztítást és nyomorúságot hozott. A negyvenes években a háború több hónapig álló frontja során a település több épületét is bombatámadások érték, és a Don-kanyarban vívott harcok is fájdalmas veszteséget okoztak a családoknak. A mindig dolgos gyermelyiek ebben a viharos történelmi időszakban sem tétlenkedtek. Az ötvenes évektől folyamatosan nőtte ki magát a malomipari vertikum: a Gyermely Zrt. ma 8800 hektár területen folytat jelentős mezőgazdasági tevékenységet. A cég Magyarország meghatározó malomipari szereplője, a legnagyobb hazai tojástermelő és piacvezető tésztagyártó.

A rendszerváltozás időszakában új lehetőségek nyíltak a közösség lelki és fizikai megújítására. Fiatal, energikus lelkész, Tislér Géza érkezett az egyházközségbe. Biciklire ülve járta a falut, református családok után kutatva. Erőfeszítéseinek köszönhetően gyarapodni kezdett a hitközösség, a Szentlélek egyre többeket szólított meg szolgálatok végzésére is. Ekkoriban kerültek kapcsolatba a németországi Veldhausen gyülekezetével; velük lelki-testvéri barátságot ápolva, ha kell, anyagi támogatást is nyújtva egymásnak. A falu egyik aktuális kérdése, hogy a közösség jövőjét, céljait illetően közös nevezőre jussanak a tősgyökeres lakosok és a mintegy háromszáz, főként vidékről és a fővárosból ideköltözött „újdonsült” gyermelyi. A szemléletkeveredést érzékelve közös megbeszéléseken nyitnak lehetőséget a párbeszédre. A reformátusok lényeges célnak tekintik a friss lakosok között végzett missziót.

A Komárom-Esztergom vármegyei község a hazai kultúra történetében több alkalommal is szerepet kapott. Az 1920-as években Kodály Zoltán népdalgyűjtő útjain többször is járt a településen. A lenyűgöző dombvidék az ’50-es évektől kezdve több rendező fantáziáját is megihlette: a környéken forgatták a többi között a Körhinta, a Legényanya és az Üvegtigris című filmeket.

A gyermelyi és a hozzá tartozó szomori gyülekezet történetét először Baráth József lelkipásztor kutatta fel és írta meg 1929-ben. Az eklézsia életének feldolgozását 1999-ben Tóth Krisztina történész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem munkatársa folytatta, aki maga is tősgyökeres református. A község színes történelmének legfrissebb bemutatása a Gyermely szép hely című, 2021-ben megjelent kötet, amelyben Tóth Krisztina és Fülöp Teréz levéltári és interjús kutatásának gyümölcse olvasható. A kiadvány részletesen bemutatja, hogy a dombok között meghúzódó, elzárt település lakosai kemény és alázatos munka árán, összefogással és hitükbe kapaszkodva vészelték át a legnyomorúságosabb időszakokat is. Az igényes történeti mű tartalmához, képanyagához a gyermelyi lakosság is aktívan hozzájárult, összegyűjtve a régi öregektől hallott emlékeket, eseményeket, anekdotákat.

Petró Klaudia huszonkét éve végzi hűséges szolgálatát a református gyülekezet lelkipásztoraként. Egészségügyi szakközépiskolába járt, a természettudományos tárgyak vonzották. A szakmai gyakorlatokon a betegekhez közel kerülve azt tapasztalta, hogy a szomatikus problémák mögött sokszor a lélek sebzettsége áll. Ekkor erősödött meg benne az elhívás, hogy ne a test, hanem a lélek gyógyításának szentelje életét. A Sárospataki Református Teológiai Akadémia elvégzése után azonban nem tudta rögtön megkezdeni szolgálatát, nem volt ugyanis olyan gyülekezet, ahová el tudták volna helyezni. Klaudia így a Magyar Államkincstár finanszírozási igazgatóságán kezdett el dolgozni, és pénzügyi végzettséget szerzett a Budapesti Gazdasági Főiskolán. 2002-ben kinevezték Gyermely helyettes lelkipásztorává. A fiatal nő hamarosan szerető közösségre és családra talált a református egyházközségben. Ott ismerkedett meg férjével, akivel azóta két kislányt nevelnek. Utóbb kiderült, hogy a teológia elvégzése utáni, nem lelkipásztori szolgálattal töltött időszak is az isteni terv része volt: Klaudia pénzügyi tapasztalatait kamatoztatva számos pályázati lehetőséget ragadott meg a presbitériummal karöltve a gyülekezeti épületek felújítása folyamán. Bevallása szerint gyorsan elröppent a szolgálattal töltött két évtized, amely alatt a közösség hitéletét igyekezett gazdagítani. A lelki alkalmak, a heti tizennyolc hittanóra, a helyi ökumenikus és önkormányzati együttműködés teljes embert kíván. – Nem könnyű nőként, családanyaként megállni a helyem a gyülekezet élén, de az Úristen adja hozzá az erőt, és amivel megerősít, az kimondhatatlan. Minden nehéz helyzetben született megoldás, amely az évek során adódott, a férjem és a református közösségünk támogatására mindig számíthatok – hangzik a lelkipásztor vallomása.

Ha élő illusztrációt keresnénk a korinthusi levél 12. részéhez, amelyben Pál az egyházban élő embereket egyetlen test különböző feladatokat ellátó, mégis ugyanolyan nélkülözhetetlen testrészeiként ábrázolja, a gyermelyi gyülekezet két elöljárója ékes példaként állhat előttünk.

Kiss Lajos gondok nem a szavak, hanem a tettek embere. A templom mellett álló otthona nem az egyetlen ok, amiért sokat látni őt; rá mindig lehet számítani, ha felmerül bármiféle fizikai munkát igénylő probléma, legyen az ereszjavítás, temetőgondozás, hangtechnikai malőr vagy építkezés. Igazi gazdai lelkülettel és alázattal figyel a megoldandó feladatokra még akkor is, ha mások nem veszik észre ezt az óriási háttérmunkát. A gondnok így összegzi saját szolgálatát: – Vannak, akiknek az eszmei rész az erősségük, mások inkább gyakorlati ügyekben tudnak kibontakozni. Hozzám az utóbbi áll közel, ezzel támogatom a gyülekezetet.

Végh Zsigmond harmadik ciklusát tölti az egyházközség főgondnokaként. Gyermekkorától kezdve kötődött a gyülekezethez, azonban presbiterként szolgáló édesapja váratlan halálakor kezdett el igazán közeledni a hit felé, hogy megértse, miért kellett elveszítenie szerettét. Amikor meglátta, mennyit dolgozik a lelkipásztor a közösségért, Végh Zsigmond elhívást kapott arra, hogy maga is segítsen a közösség testi-lelki épülésében. Így vállalt 1992-ben presbiteri tisztséget, húsz évvel később főgondoki szolgálatot. Az évek alatt meghatározó munkát végzett a környékbeli és a külföldi testvérgyülekezetekkel való kapcsolattartásban, immáron nyugdíjasként segíti a lelkipásztor szolgálatát, legyen szó rendezvényszervezésről, építkezési tevékenységről vagy gyülekezeti eseményekről. A főgondnok életében kiemelt jelentőségű az éneklés: a Gyermelyi Dalárda aktív tagja, velük katonadalokat, hazafias indulókat, népdalokat és egyházi énekeket adnak elő. A közös éneklés összetartó erejét mutatja, hogy a kórus nem csupán rendezvényeken lép fel, hanem felelevenítették azt a régi szokás is, amikor a temetéseken a lelkész mögött állva éneklik a búcsúztató zsoltárokat, dicséreteket. A lelki énekek meghatározók Végh Zsigmond számára a személyes hitének megélésében is. Ha kételyek közé kerül, a 25. zsoltár soraival fohászkodik: „Útjaid, Uram, mutasd meg…”

A község alacsony, mintegy másfél ezres lélekszáma okán számos alkalmat és lelki programot a református és katolikus felekezet, valamint az önkormányzat összefogásával rendeznek. Ilyen az idősek napja, az október 23-i megemlékezések, a karácsonyi sütemény- és koszorúkészítés, a hittantáborok vagy az őszi tanévkezdő családi nap – itt különböző akadályversenyeken, bibliai kvízeken, íjázáson és egyéb közösségi tevékenységekben vehetnek részt a gyermelyiek. Szintén ökumenikus események kapcsán alakult meg a Gyermelyi Dalárda, valamint a Paradiso dicsőítő kórus, amelyben felnőttek és gyermekek együtt énekelhetnek. Februárban hagyományosan közös alkalomsorozaton vesznek részt a két felekezet hívei: három napon keresztül meghívott előadók, köztük püspökök, vezető egyházi emberek szolgálnak. Az imaalkalmak szeretetvendégséggel zárulnak, ahol lehetőség nyílik mélyebben megismerni azokat is, akikkel egyébként nem kerülnének kapcsolatba a falusiak. Petró Klaudia így fogalmazza meg az ökumené szerepét a hittestvéri közösség életében: – A felekezetközi összefogás szükségessége szinte magától értetődő, hiszen a sok vegyes házasság miatt mindkét gyülekezethez kötődnek az emberek. Kicsi faluban nem is lehet másként élni, mi egy közös test tagjai vagyunk. Persze tudatosítjuk a református hitünk főbb pontjait, a reformáció kardinális szerepét, de ami előrevisz: a szeretet, az összefogás és a megértés. Ezt erősítjük, mert ez eredményez összetartó közösséget.

A gyermelyi gyülekezethez tartoznak a szomszédos település, Szomor reformátusai is, mivel nincs saját imahelyük a faluban. A két község általános iskoláiban több mint hatvan gyermeknek nyújtanak hitoktatást. Ez kiemelt missziós terület, hiszen többször előfordul, hogy helyettesítés esetén az erkölcstant választó tanulók is részt vesznek a hittanórákon, ilyen módon is gyarapodik az újabb „juhocskákkal” a „nyáj”. A lelkipásztor megrendülten számol be róla: – Volt olyan fiatal, akit sajnos nem támogattak a szülei abban, hogy elköteleződjön az egyházban. Ezért gyalog járt át a két kilométerre fekvő Szomorról a felkészítő alkalmakra – ha esett, ha fújt –, hogy konfirmálhasson.

A gyülekezet nagy gondot fordít az itt konfirmáló és házasságot kötő személyekkel való kapcsolattartásra: a kerek évfordulós egykori konfirmandusokat a pünkösdi fogadalomtétel alkalmával, a házaspárokat pedig a februári házasság hetén hívják meg közös ünneplésre. Többen jelentős távolságot megtéve jönnek el ezekre az eseményekre, olykor hetven év után is. Az egyházközség nagy fájdalma, hogy nincs akkora közösségi helyiségük, ahol ennyi ember kényelmesen elférne – csupán egy kis hivatali szoba és egy szépen felújított, ám szűkös épület áll rendelkezésükre. Az önkormányzattal ápolt jó kapcsolat révén ilyen esetekben a község dísztermében ünnepelnek a reformátusok.

Ahogyan az évek alatt átalakultak a politikai, gazdasági és megélhetési körülmények, az egykor zárt gyermelyi közösség, velük együtt a reformátusság összetétele és felfogása is egyre inkább megváltozott. Ahol egykor elképzelhetetlenek voltak a vegyes házasságok, ott mára természetessé vált a különböző felekezetekhez tartozók békés együttélése. Ahol régen előítélettel szemlélték a szebbik nem tisztségvállalását a gyülekezetben, ott huszonkét éve női lelkipásztor szolgál. A felújított műemlék templomban kétszáz éves úrasztali terítő függ a szószék mellett. Ez az ereklye szemléletes jelképe a közös történelem becsben tartásának; a gyülekezet életére tekintve mégsem érezni úgy, mintha nem a XXI. században járnánk.