„Hálaadó istentisztelet Avar Gábor életéért” – ez állt a Hold utcai Református Egyházközség múlt péntek 17 órára szóló meghívóján, melynek nyomán zsúfolásig megtelt a Kossuth térhez közeli neogótikus templom. A 76 éves korában elhunyt presbitert, johannita lovagot rengetegen ismerték Kárpát-medencei hatósugarú diakóniai teljesítménye okán. A gyülekezeti szintet messze felülmúló emlékezésen példás tetteit három püspök, egy johannita rendi kommendátor és az egyik fia méltatta.
Találónak bizonyult a meghívóbeli kifejezés: hálaadó istentisztelet, mert a nyomasztó gyász érzetét is felülmúlta annak evangelizáló, hitépítő hatású felidézése, mi mindenért illeti köszönet Istent Avar Gábor presbiter, johannita lovag diakóniai pályafutásáért, közelmúltban lezárult tevőleges életéért.
A másfél óra alatt a résztvevők egyszer sem gondolhatták, hogy túlméretezett búcsúztatón vesznek részt. Úgy érezhették azok is, akik nem ismerték személyesen, hogy közérdekű, keresztyén ügy számbavenni az életútját. Először is a Hold utcai templom úrasztalánál elhangzó, meghatott emlékezésekből kivonatolunk néhány fontos, bizonyító erejű tényt és adatot.
Rendhagyó istentisztelet a Hold utcai templomban
Avar Gábor villamosmérnök a hetvenes évek végén mutatta meg először szervezőkészségét, amikor is a Balatonnál együtt táboroztatott kelet-német, lengyel és magyar fiatalokat. A nyolcvanas években magyar nyelvű bibliákat csempészett kisebbségi magyarok által is lakott szomszédos országokba, az ottani soviniszta és egyházüldöző kommunista diktatúrák árnyékában. 1989-ben az akkor alapított Magyar Máltai Szeretetszolgálat önkénteseként NDK-szökevényeknek, a romániai forradalom idején a nélkülözőknek, az 1991-98 között dúló délszláv háborúban a magyar és horvát menekülteknek szervezett-kivitelezett segélyakciókat. Közben 1996-ban alapítója lett a Sylvester János Protestáns (utóbb: Református) Gimnáziumnak Budapesten. Beregszászon 2002-ben létrehozott többedmagával egy Európai számítógép-használói oktatóközpontot kárpátaljai fiatalok munkaerőpiaci helyzetének erősítésére. Utóbb, a covidjárvány berobbanásakor vírusteszteléseket szervezett. A máltai önkéntesből az egyetlen történelmi protestáns lovagrend, a johanniták magyar tagozatának lovagjává avanzsált Avar Gábor 2022-től az orosz-ukrán háború menekültjeinek, éhezőinek folyamatosan segélyeket szállított Ukrajnába, illetve huzamos ideig Beregszászról segítette a bajba jutottakat, de itthon időközönként a Magyarországra menekülteket istápolta.
A nagy formátumú református szolgálattevő, Hold utcai presbiter kárpátaljaiakért végzett karitatív cselekedeteit, akcióit még hosszan lehetne sorolni az elhangzott beszámolók alapján, mi csak további kettőt rögzítünk még: Avar és johannita lovagtársai az ukrajnai háború kitörése után több mint százharminc református és görögkatolikus, többgyermekes lelkésznek juttattak el túlélőcsomagot. Avar Gábor a kárpátaljai halmozottan hátrányos és fejlesztésre szoruló gyerekekig is ellátott: összegyűjtötte sokukat a jelen évtized elején, kapcsolatai révén a budapesti Pető Intézetben üdültette őket…
Az 1950-ben született gyülekezeti elöljáró alaposan kivette részét az 1878-ban épült templom renoválásából is. Bár erről nem esett szó a rendhagyó istentisztelet folyamán, érdemes e tudósításban szólni röviden a gyülekezet és a templom jelképerejű történetéről. Pest egyik első – zömében hazai és újabban idevándorolt német, valamint holland, svájci polgárokból 1859-ben alakult – református gyülekezete a Hold utcai. Nagymúltú, belmissziós és ébredési arcélű németajkú egyházközségről van szó; ez a közösség alapította 1866-ban a Bethesda Kórházat is, kaiserswerthi diakonisszák közreműködésével. A második világháború alatt a Hold utcai reformátusok a zsidómentésben is jeleskedtek.
1945 után ez a belvárosi gyülekezet mégis elveszítette gyönyörű neogót templomát, mert a kommunista rezsim elkobozta azt. A rendszerváltozásig a Magyar Televízió jelmezraktára és varrodája kapott helyet benne. Csak a rendszerváltozás után került vissza ez az istenháza az őt megillető hívekhez. A 96-tól újjáépülő templomot 2002-ben szentelték fel újra.
Balog Zoltán, a Hold utcai Református Gyülekezet lelkipásztora mondta a prédikációt. A gyönyörű templomot a kommunista rezsim elkobozta, Avar Gábor egyik motorja volt a renoválásnak
Ilyen nevezetes helyen zajlott le a pénteki hálaadó istentisztelet annak a presbiternek a halála kapcsán, aki az elmúlt évtizedekben nemcsak Kárpát-medencei szinten, hanem a gyülekezete hatókörében is élénk diakóniai munkát végzett. Kezdve azon, hogy olyan időseket, akik a templom elvétele után évtizedekig egy Alkotmány utcai hatvan négyzetméteres helyiségben gyűltek össze hűségesen, Avar Gábor szállította a visszakapott templomba, istentiszteletekre.
Ez utóbbi mozzanatot Balog Zoltán dunamelléki püspök, Hold utcai lelkipásztor elevenítette fel a hálaadó alkalmon. Prédikációját ezzel vezette be: – Testvérünk élete gazdagságára, annak mértékére, minőségére mutatunk rá… Már érkezésemkor a bejáratnál is újabb-újabb részletek derültek ki róla számomra is, hogy itt is, ott is, amott is ott volt, oda is elment, ennek is segített, azzal is szóba állt, neki is köze van hozzá, azokért is kiállt…
Alapigeként az Efezus 2,10-et magyarázta Balog püspök: „Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.” – Tőle indulunk, vele járunk és hozzá érkezünk meg – mondta a gyászolóknak, majd rámutatott az Ige fényében, úgy lehet jó cselekedetekben élnünk, hogy először is Isten jó cselekedetében: megváltó, szabadító cselekedetében élünk, a mi jó cselekedeteink ebből, ennek öröméből következnek. Ezzel összefüggésben megemlítette a püspök, hogy Avar Gábor azonosult az innen, tehát a hajdan németajkú gyülekezetből induló diakonisszák jelmondatával: „Jutalmam, hogy tehettem.”
– Biztos lehetsz benne, hogy megtalálod a te szabadságodat, amikor nem magadat akarod kitalálni, meg fölépíteni, megvalósítani, hanem Benne, Jézus Krisztusban akarod megtalálni az életedet és azoknak az életét, akiket még szeretsz – tette hozzá Balog Zoltán, hallgatóságát buzdító üzenetként.
Steinbach József, balatonalmádi lelkipásztori minőségében is köszönő imádságot mond
Ezután dunántúli püspöktársa, Steinbach József, a Zsinat lelkészi elnöke mondott imát, ebből idézünk – Köszönjük hitvalló hűségét, csendesen odaadó szolgálatát, s a tőled való cselekvő szeretetet, melyet olyan sokan megtapasztalhattunk általa.
Steinbach József, úgyis mint balatonalmádi és fűzfői lelkipásztor, társegyházközsége nevében is megköszönte „azt a sok csodát”, amellyel ez a diakóniai szolgálattevő építette az ottani közösséget is. (Az elhunytnak ugyanis, úgy hallottuk a gyászolóktól, ott volt szőlője, és feleségét is Almádiban ismerte meg.)
Avar Zoltán, az elhunyt presbiter egyik fia emlékezik
Avar Gábor fia, Zoltán a többi megszólalóhoz hasonlóan sok fontos adalékkal szolgált édesapja életútjából. Emlékezetes megjegyzése volt, hogy a fontos informatikai fejlesztésekkel bővelkedő polgári hivatásában édesapja ugyanazt tette, amit a diakóniában, vagyis sosem hagyta cserben azokat, akik számítottak rá.
Ő fogalmazott úgy, hogy amennyire büszke volt Avar Gábor a késmárki cipszer gyökereire és ezért hűségesen ápolta a német nyelvtudását, ugyanúgy szolgálta a magyar nyelvű missziót is határon túli tevékenységével.
Középütt Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspök
Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspök is meghatottan tanúskodott a Hold utcai diakóniai szolgálattevő hamvainál. – Szeretném megköszönni a családnak, hogy sokszor miattunk, értünk nélkülözték őt… Nem tudom, hány mentő, hány iskolatáska, könyv és élelmiszercsomag került hozzánk úgy, hogy valamilyen úton-módon neki is benne volt a keze… Amit csodálva figyeltem benne: neki mindig volt ötlete a segítségre, és Isten gazdagon megáldotta abban is, hogy eszközök is kerüljenek a segítéshez - ecsetelte.
Végül leszögezte Zán Fábián Sándor: – A Kárpátaljai Református Egyházkerületben a 2026-os esztendő A magvetés éve. Amikor hallottam a halálhírt, arra gondoltam, eltávozott egy nagy magvető, aki a jó cselekedeteivel, szeretetével és alázatával Istennek hűséges tanítványa, szolgája, bizonyságtevője volt.
Utolsóként Bánffy Miklós, a Johannita Rend kommendátora (a lovagrend Magyar Tagozatának volt vezérlő kommendátora) lépett a mikrofonhoz, aki vagy húsz jelenlévő lovagtársa nevében is szólt az úrasztalánál. A johannita vezető – aki maga is református –előrebocsátotta, annak idején ő vette fel a protestáns lovagrendbe Avar Gábort. – Teljes mértékig elkötelezett, a rendi fogadalmat végletekig betartólovagtársunkat tisztelhettük benne. Valóban úgy élt és szeretett, ahogy János evangélista intett minket: „Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és igazsággal.” (1János 3, 18) Önmagában is egy diakóniai intézmény volt, rendkívül nehéz lesz elhunyt lovagtársunk munkájának pótlása, továbbvitele!