Hálaimádság az örömért – Aliansz-imahét

A héten tartja szokásos imahetét a Magyar Evangéliumi Szövetség – Aliansz, ezt követően január 15. és 22. között pedig az ökumenikus imahetet rendezi meg a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa. Az Aliansz idei imahetének témája: Felszabadítva az örömre. Erről, valamint magáról az imádkozásról kérdeztük Dani Eszter solymári lelkészt, az Aliansz egyik alelnökét és Hajdú Zoltán Levente szóládi lelkipásztort, a Magyarországi Református Egyház Missziói Szolgálatának főigazgatóját.

Felszabadítva az örömre - Aliansz imahét 2023 - Fotó: Aliansz hírlevele

Fotó: Aliansz

Az Aliansz egy felekezetközi nemzetközi keresztyén szervezet, amelynek célja összefogni az evangéliumi keresztyéneket. A nagy múltú szervezetben a budapesti Aliansz-imahéten már 1921-ben együtt imádkoztak reformátusok, baptisták, evangélikusok és metodisták, de maga az Evangéliumi Világszövetség már 176 éves. Magyarországon 1936-ban alakult meg a szervezet egyesületi formában, egyik tiszteletbeli elnöke Ravasz László református püspök volt.

Meglátni az örömöt

Az Aliansz minden évben január elején tartja az imahetét, ebbe kapcsolódik be a magyarországi Aliansz is. – Imádságra hívjuk a testvéreket, hiszen az, hogy ha együtt imádkozunk, együtt kiáltunk Istenhez, együtt visszük elé a könyörgésünket, annak nagyon nagy ereje van, és áldás van rajta – mondta Dani Eszter, a szervezet egyik magyarországi alelnöke, aki szerint az ökumenikus imahéthez hasonlóan az Aliansz is felekezetek feletti módon szólítja meg a keresztyéneket, és lehetőséget ad, hogy most, amikor annyi nehézség és probléma van, ami az ember életét beárnyékolja, akkor „lássuk meg az Isten teremtett világában, az ő megváltásában, az ő szabadításában, Jézus Krisztusban a Szentlélek által az örömöt, és így kapcsolódjunk hozzá, és így nézzünk szembe mindazzal, ami nehéz”.

dani_eszter.jpg

Arra vagyunk teremtve, hogy befogadjuk és továbbadjuk az örömöt – mondta Dani Eszter

Fotó: reformatus.hu

Az imahét hálaadásra hív mindenkit, hogy nekünk keresztyénként részünk lehet ebben az örömben, és arra vagyunk teremtve, hogy ezt az örömöt befogadjuk és továbbadjuk – folytatta a solymári lelkész. Hozzátette: Ezzel a lelkülettel tárhatjuk minden kérésünket Isten elé, majd idézte a Filippibeliekhez írt levelet: „Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban.”

Az imahét nyitóalkalma Nyíregyházán, a metodista gyülekezetben volt hétfő este, a záróalkalmat pedig vasárnap este a Budafoki Baptista Gyülekezetben tartják majd, de több református egyházközség is rendez saját imaalkalmakat a héten – például Debrecenben, Pécsen és Szombathelyen –, ezeknek a Magyar Evangéliumi Szövetség Facebook-oldalán lehet utánanézni.

Az ima nem csak szóbeli kommunikáció

– Sokszor az embereknek az jut eszébe az imahetekről, hogy összejövünk és tartunk plusz egy istentiszteletet vagy bibliaórát, holott mindegyik arra hívja fel a figyelmet, hogy az ember próbálja az Istenhez kapcsolódó létvalóságát megerősíteni – mondta Hajdú Zoltán Levente, a Magyarországi Református Egyház Missziói Szolgálatának főigazgatója. A szóládi lelkipásztor arra is emlékeztetett, hogy bár sokan gondolják, hogy az imádság a szóbeli kommunikáció egyik formája, valójában amikor Pál apostol azt mondta, hogy szüntelenül imádkozzatok, akkor nem arról beszélt, hogy az ember folyamatosan szavakkal beszéljen Istenhez, hanem hogy az Úrra hangolt lélekkel élje meg mindazokat a dolgokat, amik az életében vannak. Az Ige arra igyekszik minket terelni, hogy hangolódjunk rá Isten valóságára, és ezen a Lélek szerinti valóságon keresztül nézzük a fizikai világot – figyelmeztetett Hajdú Zoltán Levente, aki szerint ha „kinyitjuk az antennát”, vagyis ha azonos „hullámhosszra” kerülünk Istennel, és „fogjuk az adását”, akkor bizonyos értelemben bármit teszünk az életben, az imádság.

Hajdú Zoltán Levente 2022. február- Fotó: Hirling Bálint

Hajdú Zoltán Levente: Istent nem kell tájékoztatnunk

Fotó: Hirling Bálint

A lelkész ugyanakkor úgy gondolja, hogy meg is kell tanulnunk, mit jelent ez a ráhangolódás. – Az Aliansz-imahét címe az, hogy Felszabadítva az örömre, és ahogy a második korintusi levélben olvassuk, „ahol az Úrnak lelke, ott a szabadság”, tehát az Istenre találás jelenti a szabadságot és annak az örömnek a megélését, ami nem a vigyorgással vagy az állandó mosolyra húzott szájjal egyenértékű, hanem azzal a belső békességgel, amiről úgy beszélt Pál apostol, hogy „tudok szűkölködni és tudok bővölködni is” – emlékeztetett Hajdú Zoltán Levente. Az örömüzenet, vagy görög szóval az evangélium valójában ezt a fajta létbékességet, -biztonságot jelenti, hogy nem a külső körülmények határoznak meg engem, hanem az én belső, Istenre talált létvalóságom határozza meg azt, hogy a külső körülményeket hogyan élem meg – tette hozzá.

A lelkipásztor azt is hangsúlyozta, hogy az imádság szóbelisége Istentől kapott adottság, hiszen szavakon keresztül tudjuk mások felé közvetíteni mindazt, amit érzünk, átélünk, és természetes, hogy Isten felé is ezzel a kifejezésmóddal fordulunk. Hajdú Zoltán Levente azt is kiemelte, hogy nekünk van szükségünk arra, hogy szavakban imádkozzunk, nem Istennek, hiszen őt nem kell tájékoztatnunk, tudja mi történik velünk, bennünk, de amikor kimondjuk szavakkal, akkor egy Istenre hangolt állapotban magunkban is rendezzük, hogy mi a fontos, mi az, amit szeretnénk megosztani vele. A jó ima pedig nem alapulhat máson, csak azon a gyermeki rácsodálkozáson, hogy mekkora kegyelem, hogy kapcsolatban lehetünk Istennel, és ez nem valami kiérdemelt dolog, így hálaadás és dicsőítés kell hogy legyen minden imádság alapja, minden más további gondolat, kérés csak ebből következhet – mondta a lelkész.

Az Aliansz-imahét (január 1–8.) záróalkalma:
2023. január 8., 17.00 – ima és dicsőítő est a Budafoki Baptista Gyülekezetben
(1221 Budapest, Péter Pál utca 17–19.)

További információ az Aliansz Facebook-oldalán.

Az ökumenikus imahét (január 15–22.) nyitóalkalma:

2023. január 15., 18.00 – nyitó istentisztelet a Kálvin téri református templomban
(1091 Budapest, Kálvin tér 7.)

További információ a MEÖT honlapján.