Fiatalkori barátságból szövődött szerelem az alapja Luzsicza Fanni és Tamás László házasságának. Tizenévesként ismerkedtek meg abban az erdélyi gyermekotthonban, ahol László a testvéreivel nevelkedett, Fanni pedig a gyülekezete révén szakmai gyakorlaton tartózkodott ott. Isten áldásának tartják a szerelmüket és a kitartásukat, hogy családdá válhattak. A házasság hete alkalmából beszélgettünk közös pontokról, küzdelmekről és a töretlen bizalomról.
Luzsicza Fanni és Tamás László 2019 óta házasok. Történetük azért is különleges, mert László egy erdélyi gyermekotthonban nevelkedett kilenc testvérével együtt. Fiatalabb testvéreit, amikor lehetett, családba fogadták, hosszú hónapok küzdelme után. László testvérből vált apává, Fanni jó barátból feleséggé, nagycsaládos anyává.
Hogyan alakult át kapcsolatuk barátságból szerelemmé?
László: A mi szerelmünk hosszú barátság után alakult ki. Tizenhat évesek voltunk, amikor először találkoztunk abban a gyermekotthonban, ahol éltem. Hamar megláttuk egymásban azokat a tulajdonságokat és jellemvonásokat, amelyek idővel összehoztak minket, és azóta is örülünk egymásnak.
Fanni: Közös mind a kettőnkben, hogy családcentrikusak vagyunk. Laciék tízen vannak testvérek, én, bár egyke vagyok, de mindig szerettem a gyerekeket és velük foglalkozni. Szimpatikus volt, hogy Laci milyen gondoskodó a testvéreivel, és milyen szeretet van közöttük, hogy mindent megosztanak egymással. A rokonszenv kölcsönös volt.
Házasságukban okozott konfliktust, hogy Fanni egykeként, László pedig sok testvér között nőtt fel?
László: Nem, megérintett Fanni gondoskodó szeretete a gyerekek irányába. Már kamaszként láttam benne a gyerekeim anyját, a szívem alatt elrejtettem ezt a gondolatot, és Istennek hála össze is jött. Erdélyi tartózkodása idején rendszeresen eljött hozzánk, kialakult a barátság, de komolyabb kapcsolat akkor még nem. A gyerekotthonban máshogy éltem meg az érzelmeimet, kétely volt bennem a hátterem miatt. Később, fiatal felnőttként külföldön dolgoztam egy ideig, ott érettebb és bátrabb is lettem. Fannival ekkor is tartottuk a kapcsolatot. Amikor hazajöttem, már mertem közeledni és egymás társaivá váltunk.
Fanni: Többen mondták nekem: nem hiszik el, hogy egyke vagyok, mert úgy viselkedek, mint aki nagycsaládból jött. Ezt édesanyám nevelésének köszönhetem. Nem éreztem soha problémának azt, hogy kis családból jöttem.
Luzsicza Fanni és Tamás László a családjával Albertirsán 2023-ban
Sok közös vonást felsoroltak, amelyek közelebb hozták önöket egymáshoz. Házasságkötésük előtt megbeszélték, hogyan szeretnék nevelni a gyerekeket?
László: Ezt az élet hozta. Igazi áldás, hogy bár én gyermekotthonban nevelkedtem, mégis hamar egy hullámhosszon voltunk Fannival. Tudtuk akkor és most is, hogy mit akar a másik. Hosszú évekig gondoskodtam a testvéreimről, és ez a törődés Fanniban is megvolt. Ő is tudta, hogy mit hogyan kell csinálni, amikor a testvéreim hozzánk kerültek. Mind a ketten hamar ráéreztünk erre, pedig nem vettünk részt semmilyen felkészítésen.
Fanni: Valószínűleg azért ment könnyedén, mert Lacit és a testvéreit már kicsi koruk óta ismerem. Az életük része voltam, nem egy idegen, aki Laci feleségeként belecsöppent az életükbe. Részt vettem évzáró ünnepségeken, a sportversenyeiken, a nyári vakáción is foglalkoztam velük, szépen kialakult a kötődés közöttünk. Megkönnyebbülés volt, amikor hozzánk kerültek Laci testvérei. Számunkra a gyerekek nevelése ösztönösen jött, biztos családi hátteret akartunk nyújtani nekik. Laci testvérei látták, hogy a barátságunk szerelemmé alakul. Szerintem ez is biztonságot adott nekik, és talán példát arra, amit a szüleiktől nem kaphattak meg.
Esküvői faültetés Óbudaváron 2019-ben
László gyermekotthonban élő testvéreit hónapokig tartó ügyintézés és többszöri elutasítás után sikerült magukhoz fogadniuk. Hogyan tekintenek vissza erre az időszakra?
László: Régebben nem volt könnyű erről beszélni, miután annyi nehézséggel járt a gyerekek áthozatala, megszenvedtük azt az időszakot. De megfogadtuk, hogy megosztjuk másokkal is a történetünket, hátha vannak olyanok, akik ugyanebben a cipőben járnak. Biztatjuk őket arra, hogy nem szabad feladni akkor sem, amikor esélytelennek tűnik, amikor sokadszorra is elküldenek. Azt tapasztaltuk, hogy minden ajtót ki kell nyitni, amit csak lehet. Sokat segített a kitartásban a gyülekezet támogatása, az imáik, a család összetartása. Fannival is végig biztattuk és erősítettük egymást abban, hogy nem adjuk fel. Hálásak vagyunk, hogy összejött.
Fanni: Rengeteget imádkoztunk azért, hogy sikerüljön Laci testvéreit magunkhoz vennünk. Nem adtuk fel akkor sem, amikor a jogászok is esélytelennek tartották a családba fogadást. Mi tudtuk azt és bíztunk az Úrban, hogy nem választhatnak el Laci testvéreitől. A Jóisten megadta az olyan kiskapukat, amelyek megtalálásával együtt lehetünk, egy családként.
Az Istenbe vetett hitük mennyire segített egymásban és a családban is bízni?
Fanni: A Jóistenbe vetett hitünk végigkísérte az életünket, főleg akkor, amikor nehéz időszakon mentünk keresztül. Amikor bizonytalan volt, hogy magunkhoz vehetjük a gyerekeket. Imalánc jött létre értünk, azóta is áldások sokasága van az életünkön. Isteni gondviselésnek tartjuk azt is, hogy a gyerekek be tudtak illeszkedni Magyarországon az iskolába, hiszen voltak lemaradásaik, de a szorgalmukkal, kitartásukkal és a támogatásunkkal együtt szépen fejlődtek. Megszülettek a kislányaink is, akiket nagyon szeretnek Laci testvérei is. Úgy látjuk, hogy mindenki a helyén van.
A testvérei számára László inkább apa vagy testvér?
László: Már nyolcévesen éreztem a testvér-apa szerepet a családban, mielőtt még gyerekotthonba kerültünk. A gondoskodás mindig is bennem volt, éreztem, hogy mit kell tennem. A testvéreim is számítottak rám, és el is várták azt a törődést, amit általában egy szülő biztosít. Egész életükben ott voltam, és amikor kamaszkoromban már apaként kellett viselkednem, akkor is szerettem volna, hogy jó legyen nekik, megtettem, amit tudtam, és próbálkozom tovább. Mindig nagyon szerettem őket, és az Úrnak hála együtt lehetünk.
Családjukban milyen szerepet tölt be a gyülekezeti háttér, tudnak-e együtt közösségbe járni?
Fanni: Már fiatalon a budapesti, Szilágyi Dezső téri református gyülekezet volt a közösségem. Kapcsolatunkat Lacival is a gyülekezetnek köszönhetjük, amely éveken keresztül támogatta azt az erdélyi gyerekotthont, ahol nevelkedtek. Egy szakmai gyakorlat révén volt lehetőségem odamenni. Hálás vagyok a gyülekezetnek, mert éveken át szívén viselte a projektjeimet, például egy jótékonysági akcióban játszóteret építettünk a gyerekotthon udvarán. Volt egy fotókiállításom is, ahol felajánlottam a képeimet, a befolyt összegből pedig tizenöt gyereket el tudtunk hozni egy pár napos budapesti kirándulásra. A gyülekezet mindig bástyaként állt mögöttünk, és azóta is érezzük, hogy a közösséghez tartozunk. Jelenleg félállásban ott dolgozom, diakónusként. Bár vidéken lakunk, de a családdal közösen is próbálunk részt venni a gyülekezeti alkalmakon.
Luzsicza Fanni és Tamás László a családjával 2022-ben Örvényesen
László számára mit jelent Erdély? Mit tekint az otthonának?
László: Ahogyan mindenkinek, nekem is fontos a származásom, de Fanni és a családom mellett érzem otthon magam. Természetesen Erdély is kiemelt helyet tölt be a szívemben, gyakran utazunk oda.
Arról, hogy önök fiatalon elköteleződtek egymás mellett, szoktak beszélgetni a gyerekeikkel, az ismerőseikkel?
Fanni: A mi hátterünkkel, hogy szoros barátságból alakul ki a szerelem, nem volt kérdés, hogy huszonévesen elköteleződünk egymás mellett és igent mondunk a másiknak egy életre.
László: Jó, ha eltelik valamennyi idő, amíg közelebb kerülnek egymáshoz a fiatalok és kialakul a bizalom. Szerintem a szeretet és a bizalom a kapcsolatok kulcsa.
Önök kire tekintenek példaképként?
Fanni: A nagyszüleimre mind a két oldalról, csak más szempontból. Édesanyám szülei falusi emberek voltak, végtelen nagy hittel. Anyai nagymamám azt kívánta és azért imádkozott, hogy megélhesse a konfirmálásomat, amit hagyományosan pünkösdkor tartanak. Isten úgy rendezte, hogy abban az évben a Szilágyi Dezső téri református templomban olyan sokan voltunk, hogy más időpontban tartották a felnőttek és a gyerekek alkalmát. Az enyém így hamarabb, anyák napján volt, ami akkor Irma-napra esett, a mamámat is így hívták. Nagyon boldog volt, hogy megélhette, és még hetekig gyönyörködött a fényképekben. Ez közelebb vitt Istenhez, hiszen láttam, hogy amit tiszta szívvel kért a Jóistentől, megkapta, a nagypapámmal majdnem ötven évig voltak házasok. Apai oldalról is példaképként tekintek a nagyszüleimre, főleg művészeti szempontból, mivel képzőművész család vagyunk. Hálás vagyok azért, amit tőlük kaptam és tanulhattam.
László: Kellemes egybeesés Fannival, hogy én is az apai nagymamámra néztem fel, aki csupa szív ember volt. Nem sokkal azután hunyt el, hogy a testvéreimmel gyerekotthonba kerültünk. Mindig próbálta a családot összetartani, rendkívül erős asszony volt. Sok mindenre ő tanított, például a család összetartására és arra, hogy mindig szeretettel forduljunk egymás felé. Ezek ma is erőt adnak.