„halljátok… az igéket”

Ismét ökumenikus bibliaolvasás lesz pünkösd hétfőn a Deák téren. Az ország Európai Uniós elnökségéről megemlékezve, az Unió összes hivatalos nyelvén felolvasnak egy-egy részt a Szentírásból.

A 2011-ben immáron harmadik alkalommal kerül sor ökumenikus bibliaolvasásra a Deák téren. A rendezvény alapgondolata, a pünkösd csodájára emlékezve valóságosan kivinni az utcán járó emberek közé a Szentírás szavait.

Az idei évben az ország Európai Uniós elnökségéről megemlékezve, az Unió összes hivatalos nyelvén felolvasunk egy-egy részt a Szentírásból. A rendezvényt a Református Közéleti és Kulturális Központ, a Magyar Bibliatársulat, a Kálvin és a Luther Kiadó közösen szervezik. A Bibliát gimnazisták, egyetemisták, közéleti személyiségek (művészek, sportolók, politikusok stb.) és egyházi szervezetek tagjai olvassák fel, a pünkösdi események leírásához híven több nyelven.

A rendezvény időpontja: június 13. Pünkösd hétfő, 12:30-18:00

Helyszín: Budapest, V. kerület, a Deák téri evangélikus templom lépcsője

Pünkösd a Szentlélek kitöltetésének az ünnepe a keresztyén egyházi naptárban. Gyakorlatilag ennek az eseménynek köszönhető az egyház  léte, a hit maga. Mégis úgy tűnik, ez az ünnep nem kapja meg az őt megillető figyelmet. Akciónkkal szeretnénk tudatosítani az emberekben, hogy a Lélek ma is képes megszólítani, akit csak akar, és amikor csak akarja – akár a Deák téren, séta közben is. Ehhez nem kell más, csupán olvasni vagy éppen felolvasni Isten Igéjét. A Biblia korában e két tevékenység egyet jelentett. Éppen ezért várunk mindenkit szeretettel (fel)olvasni és hallgatni, beszélgetni és örülni a Pünkösd ajándékának. Mindenki részvételére számítunk, akinek fontos, hogy a Bibliát minél többen olvassák és tanuljanak Isten igéjéből. Ehhez nem kell mást tennie, mint eljönni és velünk együtt fennhangon olvasni a Szentírást.

„Legyen ott, ne gondoljon arra, hogy majd mások jönnek, mert ők is így gondolják!”

Üdvözlettel:

Dr. Pecsuk Ottó, a MBTA főtitkára
Dr. Kókai Nagy Viktor,  az RKKK megbízott igazgatója
Dr. Galsi Árpád,a Kálvin Kiadó igazgatója
Kendeh K. Péter,  Luther Kiadó