Harminc éve alakult újra a Presbiteri Szövetség

Ez olvasható a címbeli újra szó magyarázataként a Magyar Református Presbiteri Szövetség (MRPSZ) újraalakulásának 30. évfordulójára megjelent jubileumi kötetben. Ugyanis „a II. világháború után az ismert körülmények arra kényszerítették az ORPSZ-t, hogy1950. április 11-én kimondja saját feloszlását” – zárul az első szakaszra visszatekintés.

Az újkori történet kezdetéről pedig így fogalmaz a kiadvány: „A rendszerváltozás évében Tóth Károly dunamelléki püspök hívta fel néhány ismert presbiter figyelmét, hogy célszerű lenne újra megalakítani a Református Presbiteri Szövetséget. (…) A megalakítás előkészítése érdekében néhányan, közöttük Balla Tibor, Barátossy Jenő, Ritoók Zsigmond, Szilágyi Sándor meghatározták a fő célokat és az indulás módját, majd ismerős budapesti és vidéki gyülekezetekben meghirdették a Magyar Református Presbiteri Szövetség megalakulási szándékát. A mintegy ötven alapító tag 1990. szeptember 15-én tartott első közgyűlésén megállapította a szövetség alapszabályát, és megválasztotta első vezetőségét.”

Az Egyház Ura megadta, hogy ez a mustármag fává terebélyesedjen, és lombját kiterjessze a teljes ország területére, sőt ágai a trianoni határokon átnyúlva összeérjenek a Kárpát-medence többi presbiteri szövetségével is.

Még egy éve, a 2020. évi programterv összeállításakor az évfordulóra ünnepélyes hálaadó konferenciát terveztünk, amelyet éppen e napokban tartottunk volna meg. Azonban ezt – mint annyi más programot is – a járványhelyzet felülírta. Így most csak a fentebb idézett jubileumi kötettel emlékezünk viszsza a megtett útra. A kiadványt – amelyet Bogárdi Szabó István és Huszár Pál, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi és presbiteri elnökei, valamint Soltész Miklós, az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár, illetve a Kárpát-medencei presbiteri szövetségek köszöntései vezetnek be – megküldtük minden magyarországi református egyházközségnek. Ezzel is szeretnénk kifejezni azt, hogy szövetségünk az egyház érdekében végzi sajátos szolgálatát, amellyel szeretne elérni minden református presbitert.

A harminc évre visszatekintő, évszámokkal ellátott összefoglaló Isten szövetségünk által végbevitt nagy munkáját foglalja össze. A gazdag tartalomból csak néhány tényt kiemelve: az egyházmegyékhez igazodó területi szövetségek jöttek létre; évenként váltakozva országos, illetve Kárpát-medencei presbiteri konferenciát szervezünk; egyházmegyei és kisköri presbiteri konferenciákat szervezünk, illetve támogatunk; elterjesztettük a presbiterképzés rendszerét, amelyet tematikus kiadványokkal támogatunk; évenként, az adventi időben levéllel és könyvajándékkal köszöntjük a parlamenti képviselőket; pedagógusnapra könyvajánlattal fordulunk a gyülekezetekhez, hogy köszöntsék pedagógusaikat; folyóiratunk, a Presbiter rendszeresen beszámol a Kárpát-medence presbiteri eseményeiről.

A kötetben helyet kapott a szintén harmincéves Presbiter sok ezer cikkéből harminc válogatott írás, és a szövetség életét illusztráló mintegy százhatvan fotó.

Mondhatjuk, hogy Isten kegyelméből tevékeny, életerős felnőttek lettünk. De „a mezők már fehérek az aratásra”, és a feladat nagyságához mérten „az aratnivaló sok, de a munkás kevés”. Várunk ezért minden olyan presbitert szövetségünk soraiba, aki felelősséget érez egyházáért, és szeretne is tenni annak érdekében, hogy egymásért is szolidaritást vállaló, Isten országának építéséért elkötelezett, képzett presbiterek szolgálhassanak az ország minden gyülekezetében.