Hazaviszik a debreceni oszlopos kannákat

Október 31. világszerte a reformáció ünnepe a protestánsok számára. A debreceni reformátusok életében különösen nagy jelentőségű ez a nap, hiszen a város gyülekezetei közös istentiszteleten vesznek részt, amit tovább emel a közös úrvacsora. Az idei alkalom egy másik szempontból is különlegesnek számít, hiszen utoljára aznap láthatók együtt az úgynevezett oszlopos úrvacsorai kannák a Debreceni Református Kollégium Múzeumában. Az ötvösremekek a magyar református egyházművészet kiemelkedő emlékei, amelyeket debreceni ötvösmesterek készítettek a 17–18. században.

Akik szeretnének megismerkedni a kannák történetével, azokat a Debreceni Református Kollégium Múzeuma zenés tárlatvezetésekkel várja október 29-én és 31-én. A tárlat záróeseményén az ezüsttárgyakat egészen közelről is megnézhetik a résztvevők, ezáltal közelebbről is megismerkedhetnek azok díszítésével, technikai megoldásaival, felirataival és ötvösjegyeivel.

A tárlatvezetés szorosan kapcsolódik a reformáció ünnepnapján rendezett istentisztelethez, amelyen Igét hirdet Fekete Károly püspök, valamint emlékbeszédet mond Győri János, a Tiszántúli Református Egyházkerület Közgyűjteményeinek igazgatója. A közös úrvacsorára megterített úrasztalán ott lesznek a gyülekezet oszlopos kannái, majd a vitrinbontással egybekötött tárlatvezetés végén a Nagytemplom lelkészei átveszik a kiállítás idejére kölcsönadott saját kannáikat és „hazaviszik” azokat.

Oszlopos kannák

Fotó: ttre.hu

Az ünnepi rendezvények időpontjai:

Október 29. (szombat), 15 óra

Debreceni Református Kollégium Múzeuma

Rendhagyó zenés tárlatvezetés a Debreceni oszlopos úrvacsorai kannák című kiállításon a Vox Antiqua Kamarakórussal és P. Szalay Emőke kurátorral.

Október 31. (hétfő), 15 óra

Debreceni Református Kollégium Múzeuma

Zenés záró tárlatvezetés a Debreceni oszlopos úrvacsorai kannák című kiállításon a kiállítás kurátoraival, a Kollégiumi Kántussal és vitrinbontással.

Október 31. (hétfő), 17 óra

Nagytemplom

Reformáció ünnepnapi úrvacsorás istentisztelet, Igét hirdet Fekete Károly püspök, emlékbeszédet mond Győri János, a Tiszántúli Református Egyházkerület Közgyűjteményeinek igazgatója.