Helyzetképek a protestáns keresztyénségről Észak-Amerikában és Európában

Állítása szerint a legtöbb demográfus és társadalomtudós egyetért abban, hogy a keresztyénség nem szorult háttérbe, és továbbra is jelentős erőt képvisel.

A kérdés az, hogy ez mire vezethető vissza. Keller bemutatja, hogy az 1950- es évek végén az amerikaiak közel fele járt rendszeresen gyülekezetbe (az USA történelmében ekkor jártak a legmagasabb arányban az emberek gyülekezeti alkalmakra). A legerősebb irányzat a fővonalbeli protestantizmus volt: a fővonalbeli metodista, a lutheránus, az episzkopális, a presbiteriánus, a kongregacionalista stb. felekezetek. Azután hirtelen olyan mértékű hanyatlás indult el, amelyet elsőnek ezek a nagy protestáns felekezek észleltek. „Az episzkopális egyházban a hatvanas évek közepén látott 3,4 milliós csúcsról a kilencvenes évek elejére 2,4 millióra csökkent a taglétszám, és 2019-ben már csak 1,6 millió regisztrált tagja volt. A hagyományos vonalhoz tartozó presbiteriánus egyháznak 1965-ben 4,25 millió tagja volt, 2000-ben azonban már csak 2,5 millió, 2020-ban pedig mindössze 1,25 millió. A többi nagy felekezet nagyjából hasonlóan meredek visszaesést tapasztalt.” De vajon mi volt ennek az oka? Keller a választ Dean Kelley 1972-ben megjelent, Why Conservative Churches Are Growing című korszakalkotó műve alapján fogalmazza meg.

Vajon miért? Kelley szerint a konzervatív egyházak továbbra is főként a lelki szükségletekre és a természetfeletti, „legnagyobb léptékű” kozmikus kijelentésekre, azok közül is Isten létezésére, Jézus feltámadásának igazságára, a Szentléleknek a belső változásban kifejtett erejére, Jézus halálára, a bűnbocsánatra, valamint Isten országának végső eljövetelére összpontosítanak. „Ezzel szemben a liberális, fővonalbeli egyházak erőteljesen azonosultak a modern szekuláris gondolkodásmóddal. Elutasították a csodákat, a Lélek általi újjászületést, Jézus testben való feltámadását és a Biblia megbízhatóságát. […] »a relativizmust […], a langyosságot […] és az individualizmust« tették magukévá.”

Így jutottunk el egy nagyobb ugrással oda, hogy mára a legnagyobb USA-beli evangélikus egyház, az Evangelical Lutheran Church in America (ELCA), illetve a legnagyobb presbiteriánus felekezet, a Presbyterian Church in America (PC[USA]) teljesen azonosult a progresszív eszmékkel, ennek következtében tagságuk továbbra is rohamosan csökken. Az előbbiben egyébként 2021. szeptember 21-én egy transzgender személyt választottak püspöknek.

Ugyanakkor számarányát tekintve az evangéliumi (evangelikál) protestantizmus még mindig az USA legnagyobb keresztyén közössége.

A Pew Research Center 2014-es vallási körképe szerint az amerikai felnőttek körülbelül negyede (25,4%) azonosul még mindig az evangéliumi protestantizmussal. Ebben a felmérésben az evangéliumi protestánsokat elsősorban a nagy evangéliumi felekezetekhez (csak hogy néhányat említsünk: Southern Baptist Convention – Déli Baptista Szövetség; Lutheran Church, Missouri Synod – Evangélikus Egyház, Missouri Zsinat; Presbyterian Church in America – Amerikai Presbiteriánus Egyház) vagy önálló evangéliumi egyházakhoz, közösségekhez való tartozásuk alapján azonosítják. E kutatás szerint az ország legnagyobb vallási csoportja még mindig az evangéliumi protestantizmus, amely meghaladja a katolikus (20,8%), a rohamosan csökkenő fővonalbeli protestáns (14,7%) és a nem vallásos (22,8%) népesség számát.

Habár az evangéliumi protestánsok aránya a népességen belül az elmúlt években kissé csökkent (2007-ben 26,3%-ra, 2014- ben pedig 25,4%-ra), de lassabban, mint a fővonalbeli protestáns és katolikus népességé. Még ha az evangéliumi protestáns felekezetekkel azonosuló amerikaiak aránya csökkent is, úgy tűnik, hogy az evangéliumi keresztyének száma az Egyesült Államok teljes népességének növekedésével párhuzamosan növekszik. 2014-ben nagyjából 62,2 millió felnőtt személy tartozott ehhez a csoporthoz, szemben a 2007-es 59,8 millióval.

Az európai fővonalbeli egyházi közösségekben ugyanúgy lejátszódtak az előbb vázolt destruktív folyamatok. Elég, ha csak a házassággal kapcsolatos felfogás kérdésére tekintünk. Jelenleg a következő egyházakban engedélyezett az azonos nemű párok kapcsolatának vagy „házasságának” megáldása:

Azonban az európai evangéliumi közösségek, még ha nem rohamos is, de állandó növekedést tudnak felmutatni. Hollandia az egyik olyan európai ország, ahol egyértelmű az evangéliumi gyülekezetek növekedése. A holland tradicionális egyházak, például a liberalizálódott nagy református felekezetek egyre nagyobb arányban veszítenek tagokat az evangéliumi közösségek javára.

Különösen a latin-amerikai országokban, például Brazíliában, Mexikóban és Bolíviában egyre népszerűbbek az evangéliumi formációk.

Ulrich Parzany német evangélikus teológus – Kellerhez hasonlóan – a következő kérdést próbálja megválaszolni 2017- ben megjelent Was nun, Kirche? – Ein großes Schiff in Gefahr (SCM Hänssler-Verlag, Holzgerlingen) című könyvében: a világ minden részén növekszik az egyház, csak Nyugat-Európában nem. Mi ennek az oka? Európában állnak a legszebb és a legöregebb templomépületek. Materiális értelemben sehol máshol nem olyan gazdag az egyház, mint Európában – különösképpen Németországban –, mégis errefelé látogatják a legkevesebben az istentiszteleteket.

Ami az istentiszteletek látogatottságát és az egyháztagságot illeti, Parzany a német helyzetet elemezve megdöbbentő adatokat sorol: 1990-ben Németországban az EKD kötelékébe tartozó különféle tartományi egyházaknak összesen 29 422 ezer tagja volt. Ez a német lakosság 36,9 százaléka. 2015- re ez a szám 22 272 ezerre csökkent, amely a lakosság 27,1 százalékát teszi ki. A 22 millió evangélikusnak viszont csak a 4 százaléka látogatja vasárnaponként az istentiszteleteket. A 16 és 29 éves kor közötti evangélikusoknak csak az 1 százaléka jár rendszeresen istentiszteletekre. Ezek ráadásul 2017- es adatok… Az EKD például 2018-ban mintegy 222 ezer tagot veszített. Parzany kérdése nem más, mint hogy mi van a maradék 96 százalékkal. Ez 21 millió egyháztagot jelent.

Több okot is felsorol, amelyek ide vezethettek. Az egyik a teológiai tartalom devalválódása. Megemlíti Klaus-Peter Jörns, a Berlini Humboldt Egyetem egykori gyakorlatiteológia-professzora egyik kötetét, amelynek címe: Die neuen Gesichter Gottes – Was die Menschen heute wirklich glauben (C. H. Beck, München, 1999). Jörns lényegében azt vizsgálta, hogy miben hisznek a lelkészek. Arra a következtetésre jutott, hogy a többségük már nem hisz a keresztyén tanok nagy részében, és nem is tartja fontosnak őket. Jörns e tanulmányában egy felmérés kapcsán a Focus magazin egy korábbi számában (1997/24.) megjelent cikkre (Schock für die Kirchen: Nicht nur Laien, auch Pfarrer haben sich von vielen offiziellen Glaubensinhalten verabschiedet) hivatkozik. Jörns szerint a teológusok szabadnak érzik magukat arra, hogy a normatív tanításbeli, dogmatikai hagyományokkal szembemenve végezzék szolgálatukat, anélkül, hogy ez lelkiismereti problémát okozna számukra. Nyilvánvaló ellentmondás van aközött, amit képviselniük kellene, és amit a valóságban képviselnek. Parzany szerint a lelkészek-teológusok már a keresztyén hit alapvetéseit illetően sem jutnának közös nevezőre, úgy mint a Szentírás tekintélye, Krisztus helyettes bűnhődése/halála, a keresztyén üzenet, az evangélium kizárólagossága az üdvösség tekintetében, a házasság definíciója, illetve a keresztségi gyakorlat. Ráadásul szerinte tartalmi kérdéseket már nem is lehet megvitatni az egyházban. A posztmodern hatása miatt nem is látják értelmét az igazságról, különféle hittételekről folytatott vitának. A fő szempont a „hitelesség”, az „autentikusság”, de nem igazán lehet tudni, hogy ebben az összefüggésben mit takarnak ezek a fogalmak. Kis túlzással a német evangélikusokat mára teljesen maga alá gyűrte a progresszió. Ha jelenleg valaki felmegy az EKD honlapjára, azt fogja látni, hogy egy külön oldalt szentelnek annak, hogy melyik tartományi egyházban milyen lehetőség áll a házasulandó azonos nemű párok rendelkezésére. A főoldalon egy templomtorony – csúcsán a kereszttel –, mögötte pedig az égbolton szivárvány látható, a cím pedig a következő: Segnung Homosexueller: Bunt wie ein Regenbogen (Homoszexuálisok megáldása: tarka, mint a szivárvány). Ugyanakkor az evangéliumi hívők – minden belső különbség ellenére – Németországban is még mindig ragaszkodnak a biblikus hitelvekhez. A német evangelikalizmus képzeletbeli fáján négy nagy ág van, amelyekből kisebb ágacskák nőnek ki. A négy nagy ág a következő négy csoport: alianszevangelikálok, hitvallásos evangelikálok, pünkösdi evangelikálok és független evangelikálok. Az alianszevangelikálokat „pietista evangelikáloknak” is nevezik, mivel a Németországi Evangéliumi Alianszra (Evangelische Allianz Deutschland) nagy hatással volt a pietista kegyességi mozgalom. A hitvalló evangelikálok alapvetően azok, akik az evangélikus népegyház keretein belül a bibliai igazságokat és az egyházi hitvallásokat védelmezték a racionalizmus, a bibliakritika szélsőséges verziója és az ateizmus romboló hatásától. A pünkösdi evangelikálokhoz különféle pünkösdi egyházak és karizmatikus körök tartoznak, és teológiai beállítottságuk többnyire lefedi az előbb említett Németországi Aliansz hitbeli álláspontját. A független evangelikálok csoportja az előbbi háromhoz képest viszonylag új: ide tartoznak a betelepült oroszországi németekből álló baptista-mennonita jellegű gyülekezetek, valamint a Gyülekezetalapítási Tanács (Konferenz für Gemeindegründung) ernyőszervezetbe tömörülő közösségek és a német testvérmozgalom egy része is. A németországi evangéliumi mozgalommal kapcsolatos korábbi kutatások szerint – ha az összes csoportot és azok alcsoportjait tekintetbe vesszük – körülbelül egymillió evangéliumi keresztyénnel lehet számolni.

Érdemes megnézni még egy példát: a Skóciai Egyházban, amelynek létrejötte a neves skót reformátor, John Knox munkásságára vezethető vissza, és csaknem félmillió tagjával még mindig Skócia legjelentősebb vallási közösségének számít, hasonló folyamatok játszódtak le. 2009-ben egy olyan aktív homoszexuális férfit neveztek ki az aberdeeni Queen’s Cross Egyház élére, aki elvált a feleségétől, és volt egy gyermeke is. 2015-ben megszavazták, hogy az állományukban lévő meleg lelkészek élettársi viszonyra léphetnek a párjukkal. 2016-ban lelkészi szinten is megszavazták az azonos neműek közötti „házasságkötést”, 2018-ban pedig megszavazták, hogy istentiszteleti-liturgiai keretek között is örök hűséget fogadhatnak egymásnak azonos nemű párok – egyháztagok és templomba látogatók. Nem véletlen, hogy voltak lelkészek és gyülekezetek (körülbelül ötven gyülekezet), akik kiléptek (vagy terveznek kilépni) a Kirkből, és csatlakoztak a másik, jóval kisebb református felekezethez, az evangéliumi Skóciai Szabadegyházhoz (Free Church of Scotland). Talán az sem véletlen, hogy a Skóciai Egyház taglétszáma pár év leforgása alatt a korábbi körülbelül 380 ezerről (2014-es adat) 325 ezerre apadt (2018-as adat), míg a Skóciai Szabadegyház istentiszteleteinek látogatottsága folyamatos növekedést mutat, különösen a harminc év alattiak részéről. E denomináció a szigeteken túl a nagyvárosokban is növekszik, és az elmúlt években 25 százalékkal nőtt a vasárnapi iskolák látogatottsága (2013-ban 575 főről 709 főre).

Azaz igenis számít a fennmaradásunk szempontjából is, hogy mennyire ragaszkodunk a Szentírás tekintélyéhez és kijelentett igazságaihoz, az evangélium üzenetéhez, valamint az ezekre épülő hitvallásos identitásunkhoz.