Hazánkban 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt kezdeményezésére lett május első vasárnapja az édesanyák ünnepe. E szép tisztelgést egybekapcsoljuk a költészettel. Mint kedves olvasóink tapasztalhatták, szerkesztőségünk hétről hétre közread egy klasszikus verset, két munkatársunk kommentárjával: az édesanyákat a „holt költők társasága” egyik örök életű református tagja, Szabó Lőrinc kézvezetésével köszöntjük. Olvassuk őt együtt!
Szabó Lőrinc
Az Anyák
Csak egy voltak kivétel, az Anyák.
Szentek és ápolónők: a csodát,
a jelenést láttam bennük. A nagy
odaadást, az aggodalmakat,
a virrasztást, a könnyet, s mind, amit
a nő szenved, ha otthon dolgozik,
a gondviselést. Hogy testileg mi a
férj, feleség s a család viszonya,
nem sejtettem-kutattam. Valami,
éreztem előre elrendeli,
ki hol álljon, mi legyen, öröme,
bánata mennyi, milyen gyermeke,
és ezen változtatni nem lehet.
A férfi maga küzdi ki szerepét,
a nők az eleve-elrendelés:
ők a béke, a jóság, puhaság
a földön, a föltétlen szeretet...
Anyám, nyujtsd felém öreg kezedet!
(Tücsökzene, 123. – 1947)
(Édesanyának lenni egy más állapot! Jól tudom, hisz magam is az vagyok.)
Ez az az állapot, mely maga az „eleve-elrendelés”. A költő oly határozottan határozta meg az anyaság határvonalait szinte, mint egy lexikon. Jelen van az anya minden olyan tulajdonsága és ismérve, mely megkérdőjelezhetetlen. Ott van minden fizikai, testi és lelki tulajdonsága, és így lesz az anya egysége tökéletes. Hiszen kinek a szemében nem tökéletes az édesanyja? Pontosan úgy, mint az édesanya szemében a gyermek. Istenhez való viszonyunk mintájára az édesanya is éppoly emberi és éppoly isteni. Istentől kapott kegyelem és erő, mely miden édesanyában ott rejlik.
Mindenkiben él egy kép az édesanyjáról. A kép, melyben sok-sok érzelem van jelen. Szabó Lőrinc az egyszerűség elve alapján ezeket szavakkal nyomatékosította: virrasztás, könnyek, szenved, dolgozik, béke, jóság, puhaság. Magukban is sokatmondó szavak, de ha górcső alá vesszük ezeket, és saját édesanyánkra vetítjük, jóval többet mondanak és jelentenek egyszerű meghatározásoknál. Érzelmek, emlékek, pillanatok tömkelegét is, melyek által a kapcsolatunk megmásíthatatlan és tökéletes lesz. Az a kapcsolat, mely földi vagy túlvilági aspektusban él, de bennünk él, és minket formál.
(Szemlits Anna kommunikációs referens)
Szabó Lőrinc, a 20. századi gondolati költészet kiváló művelője, a „filozófus-költő” minden verséhez fűzött utólagos kommentárt. Így idézi vissza e költeményének születését: Goethe a Faust II. részében „mitologikus lényekként szerepeltet bizonyos Anyákat – die Mütter –; a cím erre a szerepre utal. Akkor, amikor a Tücsökzenét írtam, még élt az édesanyám, sőt a megjelenését is megérte”. Íme, a versben rejlő kettős anyakép: a szakrális Anya – a Mater, Mária, Jézus anyja – és a köznapi, a gyermeknek életet adó szülő. De a lényeg: utóbbira is tekinthetünk szentségesként – tekintünk is! –, mint teszi a költemény versbeszélője. Nagybetűvel írta a mindennapi hősökre utaló Anya szót: mélységes tisztelettel hódolva, fejet hajtva mindazon Édesanyák előtt, akik – az elrendeltetés szerint – egyszerre odaadó ápolónők, könnyek között virrasztók, gyermekeikért, családjukért dolgozók és aggódók, gondviselők… A költemény összetett kulcsmetaforája valóságos anya-apoteózis: „a nők az eleve-elrendelés: ők a béke, a jóság, puhaság a földön, a föltétlen szeretet...”.
Jelentéses, hogy a szerző e vallomástételhez az élete fő élményeit felidéző, emlékeit újraélő elbeszélő költeményt, a 370 darabból álló Tücsökzene (Rajzok egy élet tájairól) ciklust-kötetet választotta. A líraiságot az epikával egyesíti, a verses formát a prózával, az élőbeszédre emlékeztető elbeszéléssel szervesíti ez a verses önéletrajz. Így még inkább felerősödik e vallomás élőbeszédjellege.
(Arany Lajos olvasószerkesztő)