Mindenki naponta átéli a várakozás ősi helyzetét. Egy ilyen állapotot jelenít meg – nevezetesen: a szerelmi társ várását – a modern református irodalom kiválósága, a főleg regényíróként ismert Szabó Magda, ezúttal gyönyörű szonettben. Az ő versét is két munkatársunk kommentárja kíséri, mint a hétről hétre közreadott klasszikus sorokat mindig. Indítsuk ezt a hetet is egy szép költeménnyel, olvassunk együtt!
Szabó Magda
Szonett
Ha eljössz, összezúgnak a komoly fák,
és felrettentik lombjukon a csöndet,
a síró felhők halkan rádköszönnek,
fürge csikók zablájukat kioldják.
Piros gyertyáit lobbantja az ünnep,
a lepkék szomjas csápjuk mézbe tolják,
minden vízen feszülnek a vitorlák,
torony körül vad csillagok keringnek.
Ha jössz, villámmal gyúlnak messzi fáklyák,
álmos virágok kelyhüket kitátják,
az érhetetlen égből gyöngy pereg,
a napraforgók szirmuk fényre tárják,
az Óra összecsukja csöndbe szárnyát,
lábadhoz ejti arcát s szendereg.
Talán nincs is olyan ember, aki még nem lett volna szerelmes. Maga a szó is oly szép. A szeretet „társaként” a szerelem is egy sokatmondó szó. Talán az sem véletlen, hogy Szabó Magda a Szonett címet választotta versének. A várakozás embert próbáló dolog. A hiány csak szerelme találkozásával enyhül. A költő a vers első felében a várakozásra összpontosít, a találkozás előtti állapotra. A türelem majd meghozza a várt jutalmat, de arra még várni kell. Küszöbön a boldogság, mint a tél után a tavaszi újjászületéssel a lelki felfrissülés. Az író tudatosan társított össze alanyokat ilyen jelzőkkel: síró felhők, vad csillagok, álmos virágok. Ezek a természeti jelenségek magukban is szépek, de ha tulajdonsággal ruházzuk fel őket, még emberibbek lesznek. Oly emberiek, mint a szerelem…
A vers második felében az idő, tehát az Óra személyessé válik. A nagybetű hangsúlyozza, hogy ez több mint egy találkozás, ez a várokozás jutalma. A vers első felében érzékelhető dinamizmus szépen lelassul, és ünnepi hangulat lesz jellemző. A gyöngy, a virág mind az ünnep szimbólumai. A vers egy csodálatos érzéshez tartozó állapot, a várakozás pillanatait jeleníti meg. Azt a bizsergető érzést, mely olyan energiát rejt, mint természet. Bennünk él a hiány, de ez a hiány bennünk rejlő erőket mozgat. A szonett formája jól szimbolizálja az idő fogyását. A négy, majd háromsoros versszakok képileg támasztják alá a mondandót: az idő múlása elkerülhetetlen.
(Szemlits Anna kommunikációs referens)
Szabó Magda verse címébe is beemeli a reneszánsz kor óta a szerelmi költészetben gyakori klasszikus versformát („szonett”), melyben– egyéb jellemzői mellett – két négysoros és két háromsoros versszak követi egymást. Kötött formába fegyelmezi tehát a várakozás mindig türelmetlenséggel társuló őshelyzetét, nevezetesen a szerelmi társ várását, melyre különösen jellemző az érkezést sürgető, izgatott állapot. S az is, hogy olyankor – Saint-Exupéry A kis herceg című filozófiai meséjének híres metaforájával szólva – díszbe öltözteti a szívét a várakozó. Hiszen ami következik, nem mindennapi pillanat. Ünnep. Hosszan jellemezte ezt a fogalmat Az égő csipkebokor című bibliai regényében Kodolányi János.Többek közt ezt írja: „Ünnep, mikor váratlanul megérkezik a régen látott jó barát, rokon, házastárs… Az ünnep: kiemelkedés, fölszárnyalás az alantasból, a térből és az időből, az életből – a létbe.”
Ezt a kettősséget, a várakozás izgalmát és az ünnepi létbe való felszárnyalást fejezik ki a költemény érzékletes képei, finom erotikától áthatva: zablájukat kioldó csikók, szomjas csápjaikat mézbe mártó lepkék, feszülő vitorlák, kelyhüket kitátó virágok tűnnek itt fel. Az érzelmi felfokozottság jelzése lehet, hogy míg a négysoros versszakok sorvégei a petrarcai szerelmi szonettből ismert ölelkező rímekben (a-b-b-a) csengenek össze, a további két strófa rímelése eltér a képlettől. A szerelem szent: a találkozást piros gyertya,(templom)torony, ég, csillagok övezik. A kedves megérkezése elűzi a feszültséget, a világ csöndbe tér, az Óra megáll – az Idő végtelenné tágul, az örökkévalóságot ígéri.
(Arany Lajos olvasószerkesztő)