Az egyház akkor lehet hiteles, ha a saját életével példát mutat a világnak – vallja Balog Zoltán. A Zsinat lelkészi elnökét egy éve szentelték püspökké, azóta sok energiát fektetett abba, hogy megbékítse a korábban vitázó feleket, munkatársaival, a Zsinat vezetőségével átfogó stratégiát fogalmazzanak meg, új egyházszervezeti formát vezessenek be, rendezzék a lelkészek javadalmát, valamint megerősítsék a református egyház belső lelki és szellemi védelmi vonalait. Az egyház születésnapja közeledtével Balog Zoltán arról is beszélt lapunknak, miként készül gyülekezete konfirmandusaival a pünkösdre.
Tartalmas év van mögöttünk. Hogyan látja az elmúlt időszakot?
A legfontosabb előrelépés és a legégetőbb hiány is ugyanaz: megtaláljuk-e azt a nyelvet és érintkezési formát, amely által az egyházban mélyebben megértjük egymást, és közös akaratra jutunk. Bábelben először az emberek, majd a nyelvek is összezavarodtak, pünkösdkor pedig Jézus tanítványai átélték a megértés csodáját. Püspökként nekem is volt részem csodákban; hálás vagyok, hogy sikerült számos vitás ügyben egyetértésre jutni és megbékíteni a vitázó feleket. Az elmúlt év legmegrendítőbb élménye mégis az volt, amikor harminchat fiatal lelkész vállára rátehettem a palástot tavaly novemberben a Nagyvárad téri református templomban. Ez az ünnep legalább annyira felemelő volt számomra, mint amikor térden állva fogadtam az áldásokat a püspökké szentelésemkor. Örömmel tölt el, amikor szót tudok érteni a fiatalabb generációval is, hiszen mindannyian egy célért, Isten akaratának teljesítéséért szolgálunk.
Említette, hogy van, ami hiányzik.
Igen, mert a másik tapasztalatom viszont az, amikor bürokratizálódik és öncélú jogászkodásba süllyed az egyházi élet. Ennek egyik következménye, hogy a lelkipásztorok között egyfajta érdektelenség uralkodik el. Számos gyülekezet és intézmény éli elszigetelten a mindennapjait, nincs valódi kapcsolatuk sem a külvilággal, sem a rajtuk kívüli egyházi valósággal. Szeretném, ha ez változna.
Közösségeink erejének a Szentlélekből kell fakadnia, mert ő az, aki elindíthatja egymás felé a különböző élethelyzetekből jövő és a hitüket sem ugyanúgy élő embereket.
Mit tehetünk azért, hogy hidak épüljenek az elszigetelődöttek között?
Minél többet kell találkozni: lelkészköri fórumokon, egyházmegyei napokon, hitoktatóknak, fiataloknak és mindenkinek, aki egyházunk életében részt vesz. Ezeken az alkalmakon a Biblia és hitvallásaink szerint, valamint a körülöttünk élő embereket megértve, de nem mindent elfogadva beszélgethetünk egymással. A református egyházban ez a hittanoktatás éve. Szükséges, hogy létrejöjjenek a hitoktatói munkaközösségek, hogy ne magányos harcosként tekintsenek magukra, hanem erősíthessék egymást. A múlt év végén emelkedtek a hitoktatói óradíjak, ennek köszönhetően a pedagógusokéhoz hasonló juttatást kapnak. A hitoktatókon sok múlik, hiszen a következő generációt az óvodákban és az iskolákban lehet megszólítani. Emellett emlékezetes az a fórum is, ahová százharminc lelkipásztor jött el, hogy beszélgessünk arról, mit tehetünk a nemek összekeverésének ideológiája és a teremtési rend elleni támadások ellen. Remélem, ezek a rendezvények nem egyszeri alkalmak, hanem az ajánlásoknak, a döntéseknek következményei lesznek, vagyis végrehajtják a feladatukat az ezzel megbízottak. Fontosnak tartom a Reformátusok Szárszói Konferenciáját, amelyet tovább szeretnénk erősíteni, és – az alapítók szándéka szerint – fajsúlyos református értelmiségi találkozóvá tenni. Gondolkodjunk közösen a missziótól kezdve a gyülekezetépítésen, a gazdasági ügyeken keresztül az oktatásig minden területen arról, hogy mi a küldetésünk Magyarországon!
Sőt, az egyházvezetőség ennél is nagyobb távlatokban gondolkodik. A közelmúltban, a gyulafehérvári református egység napján a Kárpát-medencei missziói stratégiáról is tárgyaltak. Mi a feladata és a felelőssége a magyar reformátusságnak?
Az én felfogásomban ez inkább református nemzetstratégia. Számot kell vetnünk azzal, mi történt velünk és általunk az elmúlt három évtizedben a nagy politikai változások után. Az intézményi gyarapodás ugyanis nem feltétlenül járt együtt az egyháztagság növekedésével, a hit elmélyülésével. Tanulságos lehet megvizsgálnunk, hogy miképpen vagyunk kiszolgáltatva a különböző kormányzati ciklusoknak. Voltak és vannak olyan döntések, amelyeket esetlegesen hozott meg egyházunk vezetősége, s így váltunk egy hatalmas intézményrendszer fenntartójává. A stratégiával foglalkozó munkacsoport a magyarországi és a határon túli egyháztestek életét vizsgálva arra jutott, hogy a belső szellemi és lelki védelmi vonalak megerősítésére van a leginkább szükség. Ez azt jelenti, hogy belül kell megerősödnünk, hiszen csak hitbeli megújulással tudunk hitelesen és szeretetteljesen szolgálni a világ felé. Gyakran arra koncentrálunk, hogy mit tudunk adni a társadalomnak, a nemzetnek, a világnak, de elfeledkezünk arról, hogy mi is az a közös alap, amelyből a szolgálat indul. A Kárpát-medencei missziói vagy inkább nemzetstratégia vitára bocsátását meghatározó lépésnek tartom, mert ez is olyan, egyházon belüli diskurzus elősegítője lehet, amely közelebb visz bennünket nemcsak egymáshoz, hanem Isten akaratához is.
A dél-erdélyi szórványban olyan templomokat is megújítottak, ahol már nincs gyülekezet, abban a reményben, hogy a fiatalok hazaköltöznek, és újra lesz élet a falak között. Ez Magyarországon is követendő példa lehet?
Az erdélyi változások mögött egy karizmatikus vezető, Kató Béla püspök stratégiai gondolkodása áll, amely szerint ahol egykor templomot építettek, ott legyen intézmény is, mert az köti majd össze és tartja meg a magyarokat. Az egységnapon Algyógyon prédikáltam, ahol már csak három református él, de a templomban százötvenen hallgatták Isten Igéjét, és a helyi ifjúsági központban ötven-hatvan fiatal tudja tartalmasan eltölteni a nyarat. Ebből a szempontból követendő és jelképes üzenet is a dél-erdélyi példa, hiszen ott különösen sokat szenvedett a magyarság. Megerősítő volt két és fél ezer magyar reformátussal együtt ünnepelni a szórványban május 21-én.
Novák Katalin köztársasági elnök első útjainak egyike éppen a Generális Konventre, illetve az egységünnepre vezetett. Mit jelenthet a reformátusság számára, hogy hitvalló református államfője van az országnak?
Már maga a köztársasági elnöki beiktatás azt mutatta, hogy meg lehet vallani a hitet a közélet világában is. Novák Katalin a keresztyén hit egy másik arcát tudja képviselni katolikus többségű országunkban, és ez felekezettől függetlenül mindannyiunk javára válik.
Számos lelkipásztor vonul nyugdíjba a következő években. Mi a helyzet az utánpótlásukkal? Mennyire lehet vonzó a fiatalok számára a lelkészi pálya?
Komoly feladat volt a lelkipásztorok javadalmazásának rendezése. Mára eljutottunk addig, hogy pályakezdőként is tisztességes bért kapnak a beosztott lelkészek. Egy megválasztott lelkipásztor a jövedelemkiegészítésekkel együtt hozzávetőleg középszintű értelmiségi fizetést kap, de még mindig van mit javítani. A lelkészi hivatás vonzerejének mégsem a fizetésben kell állnia, hanem abban, hogy csodálatos dolog egy közösség életét lelki vezetőként formálni. Sajnos csökken a teológiára jelentkezők száma, és a jövő lelkipásztorainak csak mintegy 10 százaléka érkezik egyházi iskolából. Ha azt szeretnénk, hogy több lelkipásztorjelölt érkezzen a teológiára, akkor a gyerekeket már az óvodában meg kell szólítani. Az országos óvodaprogramunkban hatvanhat óvoda újul meg, illetve épül.
Az iskoláinknak a nevelési program mellett szüksége van lelki programra is.
Mit lehet tenni azért, hogy a lelkipásztorok megmaradjanak a hivatásuknál? A harminc évvel ezelőttihez képest kiszélesedett a lelkészek feladatköre, pályáznak, építkeznek, intézményeket tartanak fenn, mindezt a megnövekedett adminisztrációs és egyéb terhekkel.
A presbiterekkel együtt minél szélesebb körben kell bevonni azokat, akik hajlandóak szerepet vállalni a közösség építésében. Vannak jó szakembereink: mérnökök, jogászok, tanárok, menedzserek, háziasszonyok, építészek, könyvelők, meg kell tanulnunk csapatban dolgozni és megosztani egymással a feladatokat. A lelkészeknek a képzés során gyakorlatias ismeretekre is szükségük van, ezért is zajlik a lelkészképzés és -továbbképzés reformja. Érdemes részt venni a kurzusokon.
Mi a helyzet a lelkészek kiégésével?
A hivatásban megfáradást nehéz elkerülni. Ezért a lelkészek fizetéskiegészítésének egyik feltételévé tesszük, hogy évente legalább egyszer részt kell venniük egészségügyi szűrésen. A háttértámogatásra, hivatásgondozásra számos jó példát találunk az egyházmegyékben, hiszen fontos, hogy segítséget kapjanak a lelkipásztorok, ha válságba kerülnek, elbizonytalanodnak a hivatásukban. Országos szinten is kiváló szakembereink vannak. Ehhez kapcsolódik, hogy régóta szorgalmazom a református szaknévsor kiépítését, amely abban segíthet, hogy ha valakinek hiteles, keresztyén, jó szakemberre van szüksége az élet bármely területén – terápiában, jogi kérdésekben, közbeszerzési ügyekben, betegség esetén, építkezéseknél és még sorolhatnám –, tudja, kihez fordulhat bizalommal.
A család védelme érdekében kikkel és hogyan tud összefogni az egyház, miként tudja támogatni a családpolitikában megjelenő értékeket?
Figyelemreméltó, hogy amikor beindult a kormányzat családpolitikai offenzívája, hosszú idő után együtt kezdett növekedni az állami és az egyházi házasságkötések száma. Ez 2017-ig tartott, a polgári házasságok száma azóta is növekszik, de az egyházi újra csökkenni kezdett. Ez olyan pont, ahol érdemes elgondolkodnunk: megtaláljuk-e azokat a párokat, akik inkább az anyagi előnyök miatt döntöttek a házasságkötés mellett, és elmondjuk-e nekik, hogy a házasságnak sokkal tágabb dimenziója is létezik, mint a gazdasági előny. Ha kihagyjuk Isten szeretetét a házasságból, akkor a legfontosabb támaszról mondunk le. Itt is a személyes példamutatás a leghatásosabb, felmutatni olyan életpályákat, családi és párkapcsolati mintákat, amelyek bizonyítják, hogy jó keresztyénnek lenni.
A püspöksége alatt sokat tett azért, hogy közeledjenek egymáshoz a vitázó felek álláspontjai és békesség legyen. Mit lehet tenni a világban a másként gondolkodókkal, hogyan lehet velük szót érteni úgy, hogy az egyház megmaradjon a Biblia igazságai mellett?
Ebben az esetben is a példamutatás az első. Hálás vagyok azért, hogy a Kárpát-medencében olyan egyházvezetőkkel szolgálhatok együtt, akikkel lelki harmóniában dolgozunk és erősítjük egymást. A pártpolitikai szembenállás a parlamenti demokrácia sajátja, a felek egymással szemben állva kénytelenek képviselni álláspontjukat. Az egyházban viszont nem pártok és frakciók vannak, hanem az egyetértés keresése. Az országgyűlési választások alkalmával olyan nyilatkozatot adtunk ki, amelyben határozottan kiálltunk a kormány munkája mellett, miközben látjuk, hogy ott is sokat kell javítani és változtatni. De megszólítottuk azokat a testvéreinket is, akik mást gondolnak a közéletről, a kormányról, mert a testvéri közösség felette áll a politikának.
Mit gondol, hogyan lehet helyesen viszonyulni a hatalomhoz?
Kritikusan és önkritikusan. A Jézus Krisztushoz fűződő viszony az, ami élet-halál kérdése, nem a pártokhoz, politikusokhoz fűződő. Nemcsak politikai hatalom létezik, hanem számos egyéb viszony is: szülő-gyerek, főnök-beosztott, orvos-beteg, lelkész-gyülekezeti tag. Ezek mind olyan pozíciók, amelyekkel akár vissza is lehet élni, ezért tartom fontosnak az önvizsgálatot. Azt sem szeretem, amikor az egyház olyan dolgokat kér számon a politikától, amelyeket maga sem tud maradéktalanul teljesíteni. Csak akkor tudunk hitelesen beszélni arról, hogy a korrupció megmérgezi a világot, ha mi magunk mindig tisztességesen elszámolunk az anyagiakkal, és az élet minden területén erkölcsösen élünk.
A szomszédunkban háború dúl. Mi a szerepe a református egyháznak ebben a nehéz helyzetben?
A hívő ember legfontosabb dolga, hogy csökkentse a szenvedést és gyakorolja az irgalmasságot. Az ukrán–magyar határ mindkét oldalán magyar emberek segítenek a háború elől menekülőknek. A református szeretetszolgálat több ezer önkéntessel segít. Az elmúlt negyven évben nem volt ilyen hatalmas mértékű szolidaritási akció, mint most. A magyarországiak felajánlják a fizetésük egy részét a kárpátaljai lelkészek számára, hogy ezzel is támogassák a bajban lévő testvéreiket. Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspöktársam legutóbb azt fogalmazta meg, hogy elsősorban imádságra és böjtölésre van szükségük. Ahogy Jézus mondja a gonoszra: „Ez a fajzat nem űzhető ki, csak imádsággal és böjtöléssel.” Ez a fajzat a háború. Olyan ellenséggel állunk szemben, aki ellen kevesek vagyunk, Isten hatalmára van szükségünk. Az imádság erejét tudományos eszközökkel talán kevésbé lehet bizonyítani, mégis van személyes tapasztalatunk róla. Komoly tanúságtétel volt, amikor a négy magyarországi püspök együtt imádkozott Beregszászon az ott kitartó lelkipásztorokkal. Ez legalább olyan megtartó erőt jelenthet, mint az anyagi támogatás.
Hogyan készül püspök úr a pünkösdre?
Nálunk pünkösdkor konfirmálnak a fiatalok. Az ünnep előtt tizennyolc konfirmandussal elvonulunk három napra, és együtt készülünk. Csodálatos átélni, amikor a fiatalokban kíváncsiság ébred, megértik, amit mondani szeretnénk nekik a hitről, és mi is megértjük az ő gondolkodásukat. Talán csak közvetett módon kapcsolódik a pünkösdhöz, de amikor arról beszélünk nekik, hogy az Isten az Atya, akkor kérdések vetődnek fel bennük: valóban lehet Istent az apához hasonlítani? Mi köze lehet az emberi apaságnak az istenihez? – ezek mély kérdések. Előfordul, hogy a konfirmandusoknak nehéz megfogalmazniuk a saját imádságaikat, ezért úgy tanulunk imádkozni, hogy arra kérjük őket, írjanak levelet Jézusnak. A pünkösd nálunk a nemzedékek találkozását is jelenti. A jóeli próféciában (Jóel 3,1) is ez áll: „Azután kitöltöm majd lelkemet minden emberre. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak.” Ebben van az egyház jövője.
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak! Keressék a templomokban és az újságárusoknál!