Hitmélyítés és népművészet találkozása Vésztőn

Kézművesség, népzene és imádság jellemezte  XVI. Nemzetközi Népművészeti Tábort Vésztőn. Képes és szöveges beszámoló a júliusi alkalomról, mely a nemzeti hagyományok és az Istenkapcsolat ápolásáról szólt.

„Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők” - a Zsolt 127. része volt az alapige 2011. Július 10-én, a XVI. Nemzetközi Népművészeti Tábort megnyitó ünnepi istentiszteleten, melyen Dr. Fekete Károly szolgált.

A hét során a Kárpát-medence különböző helyszíneiről érkezett közel négyszáz táborlakó megtapasztalta annak örömét, amikor az Úr építi Igéjével naponta a lelket, segít népművészetünk kincseit felfedezni és annak egy-egy területét jól megismerni. A tábor legifjabb résztvevőjét a három hónapos Júliát a hét végén keresztelték meg, a legidősebb résztvevő pedig a nyolcvannégy éves vargyasi fafaragó Máté I. Ferenc volt. Kettejük között minden korosztály képviseltette magát, Magyarországról is sokfelől érkeztek vendégek, de jöttek Délvidékről, Erdélyből, Kárpátaljáról, és Bécsből is.
A reggeli felnőtt és gyermek áhítatok és a Budai Ilona vezette közös népdaltanulás után a népzene és a kézműves mesterségek rejtelmeiben merültek el a táborlakók: ki táncolt, énekelt, citerázott, ki faragott, szőtt, hímzett, kosarat font, hangszert készített; de csodálatos alkotások születtek agyagból, fából, gyöngyből, szalmából, csuhéból is; kalotaszegi és helyi asszonyok vezetésével pedig egész héten sült a finom kürtőskalács. A szombati záró gálaestre kiállítással készültek a kézművesek, színpadra lépett a népdalkör, a tábor négy citeracsoportja, a hangszerkészítők és  a négy tánccsoport, köztük az oktatók fergeteges közös koreográfiájukkal.
A tábor estéin pihenésképpen értékes előadásokat hallgathattak a résztvevők, a táncos lábúakat minden este táncház várt, a napot pedig a kitartók egy éjszakai áhítattal, imaközösséggel zárták. A művészetbeli gazdagodás mellett sokan elmondták, hogy lélekben is megújultak, hitük is növekedett a hét során. Fazekas Csaba temesvári esperes a záró istentiszteleten arra bátorított mindenkit, hogy adja tovább, amit itt kapott, legyen ez Istentől nyert küldetése kicsiknek és nagyoknak.
A szervezők és a résztvevők hálásak Istennek azért, hogy Ő is építette a „házat” naponta a szívekben, lelkekben.

Képgaléria az istentiszteletekről

A képekre kattintva nagyobb felbontásban is megtekintheti azokat

kép kép
Dr. Fekete Károly szolgált a nyitó istentiszteleten

Júliát, a tábor lekgiatalabb résztvevőjét keresztelik

kép kép
Énekkari szolgálat az ünnepi istentiszteleten

A táborozók gyülekezete

A reggeli felnőtt és gyermek áhítatok és a Budai Ilona vezette közös népdaltanulás után a népzene és a kézműves mesterségek rejtelmeiben merültek el a táborlakók: ki táncolt, énekelt, citerázott, ki faragott, szőtt, hímzett, kosarat font, hangszert készített; de csodálatos alkotások születtek agyagból, fából, gyöngyből, szalmából, csuhéból is; kalotaszegi és helyi asszonyok vezetésével pedig egész héten sült a finom kürtőskalács. A szombati záró gálaestre kiállítással készültek a kézművesek, színpadra lépett a népdalkör, a tábor négy citeracsoportja, a hangszerkészítők és  a négy tánccsoport, köztük az oktatók fergeteges közös koreográfiájukkal. 

A tábor estéin pihenésképpen értékes előadásokat hallgathattak a résztvevők, a táncos lábúakat minden este táncház várt, a napot pedig a kitartók egy éjszakai áhítattal, imaközösséggel zárták. A művészetbeli gazdagodás mellett sokan elmondták, hogy lélekben is megújultak, hitük is növekedett a hét során. Fazekas Csaba temesvári esperes a záró istentiszteleten arra bátorított mindenkit, hogy adja tovább, amit itt kapott, legyen ez Istentől nyert küldetése kicsiknek és nagyoknak. 

A szervezők és a résztvevők hálásak Istennek azért, hogy Ő is építette a „házat” naponta a szívekben, lelkekben.

Képgaléria a tábor programjairól

A képekre kattintva nagyobb felbontásban is megtekintheti azokat

kép kép kép
kép kép kép
kép kép kép

Szöveg: Szabó Klára,  képek: Juhász Sándorné és Chrisztó Sándor