A hivatásról
„Minden hívő ember pap, Krisztus papi tisztének részese, és elhívást kapott az üdvösségre, a közösségre Istennel, a hitvallásra. A lelkipásztor különös elhívást kap az Ige szolgálatára, a tanításra, a pásztori munkára és a gyülekezeti élet megszervezésére" – mondta el főelőadásában Steinbach József. Hozzátette: minden szolgálat csak Isten által lehetséges, ő indítja meg a szívet kívülről szolgáival, belülről Szentlelke által. A lelkészi szolgálatnak fontos része a hagyomány, az elődök tisztelete, a gyökéreresztés a bennünket felnevelő hagyományba. A hivatástudathoz hozzátartozik, hogy tudjuk: Isten a legszebb szolgálatra hívott el. A kapott elhívás személyes ügy, de semmiképpen nem magánügy. A lelkésznek folyamatosan nyitottnak kell lennie, és keresnie kell Isten szavát a Bibliában, de a világ egyéb dolgaiban is. A püspök hangsúlyozta még a lelkészi hivatás összetettségét, a hitelesség szerepét, az individualitás helyett a kollektív szemlélet fontosságát – mint mondta, a hagyomány tisztelete mellett ezt hiányolja a legjobban a legifjabb lelkésznemzedékből. „Több kell, mint hivatástudat, ugyanis ez életveszélyes, ha merev küldetéstudattal párosul. Az Egyháznak legyen küldetéstudata, mi pedig legyünk olyan lelkészek, akik az alázatos szolgálatban teljesednek ki" – foglalta össze Steinbach József.
Akiket rászedett Isten
A délelőtti fórumbeszélgetésen Sz. Tóth Ildikó balatonkenesei lelkész, Steinbach József dunántúli, Bogárdi Szabó István dunamelléki és Jákob János protestáns tábori püspök, valamint Szontágh Szabolcs, a Zsinati Ifjúsági Iroda vezetője vallottak arról, hogyan lettek lelkészek, és miként őrizték meg hivatástudatukat. Beszéltek az őket felnevelő gyülekezet szerepéről, kiemelve a jó igehirdetés fontosságát, de azt sem tagadva, ahogy Jeremiás beszél elhívásáról: „Rászedtél, Uram, és én hagytam, hogy rászedj." (Jer 20,7) Hangsúlyozták a hivatás és a szakma, a vocatio és a professio közötti különbséget – Bogárdi Szabó István szerint a profizmus a mai világ egyik aranyborjúja, és kérte a fiatalokat, hogy ne a profizmusra, hanem az elhívásuk jó ízének megőrzésére törekedjenek. Még akkor is, ha – mint Jákob János még laikus sorkatonaként – három hét fogdát kapnak csak azért, mert Biblia van náluk.
„Minden megkérdőjeleződhet, csak ez az egy nem" – mondta Sz. Tóth Ildikó lelkészi elhívásáról. Ez pedig Isten csodája, hiszen egyre nagyobb mélységekbe sodródva sem kopik el – akkor sem, ha tábori lelkészként egy felrobbant katona földi maradványait kell összeszedni, hiszen a lelkész az élet és a halál Urát képviseli. Istent szolgálni kiváltság, még az egyházi méltóságok tüzes székében is, de súlyos teher is, amely alatt összerogy az, aki nem térdel le rendszeresen. A fórumbeszélgetésen egy fontos óvás is elhangzott. „Bármibe kezdtek is bele a lelkipásztori munka mellett, ne azért tegyétek, hogy pótcselekvésekkel csökkentsétek magatokban a feleslegességérzés fájdalmát – ugyanis a póttevékenységből hobbi, majd áltevékenység, a pótcselekvő papból előbb hobbi-, majd álpap lesz" – figyelmeztetett Bogárdi Szabó István. A veszély reális: egy németországi felmérés szerint a lelkészek érzik magukat a legfeleslegesebbnek a társadalomban.
Bagdán Zsuzsanna, Kép: Tóth Cseperke
MEGJELENT A REFORMÁTUSOK LAPJA 2013/15. SZÁMÁBAN