Vannak olyan egyházi közösségek, gyülekezetek, ahol sokat beszélnek Jézus visszatéréséről – prófétai konferenciákon vizsgálják a bibliai eszkatológiát, az utolsó idők eseményeinek „pontos” menetrendjét, egyes aktuálpolitikai eseményekkel azonosítanak bibliai leírásokat, az antikrisztus személyének etnikai hovatartozását is meghatározzák, továbbá a hívők úgynevezett „elragadtatása”, Krisztus ezeréves földi királysága az igehirdetések állandó témája. Nem ritka, hogy az ilyen közösségekben az egyéni kegyesség egyik központi eleme a titkos elragadtatásra való felkészülés – elkerülendő, hogy mi itt maradjunk, és végigszenvedjük az utolsó idők nagy nyomorúságát, miközben szüleink, szeretteink, barátaink és ismerőseink elragadtatnak.
A végidőkkel kapcsolatban más teológiai tradíciókat követő keresztyén közösségekben viszont – gondoljunk a történelmi protestáns felekezetekre – épp ellentétes tendenciát látunk: a második advent és annak jelentősége – mind az örömteli, mind a fenyegető aspektusa – gyakran elhalványul. Holott a történelmi protestáns hitvallásokban is hangsúlyos a Krisztus újbóli eljöveteléhez fűződő reménység, lásd például A második helvét hitvallásban megfogalmazottakat:
„És majd ő maga jön vissza a mennyekből ítélni, akkor, amikor a világon a legjobban elhatalmasodik a bűn, és az Antikrisztus, az igaz vallást megrontva, babonasággal és istentelenséggel áraszt el mindent, s vérrel és tűzzel kegyetlenül pusztítja az egyházat (Dán 11). Krisztus pedig vissza fog jönni, hogy övéit megszabadítsa, hogy eljövetelével megsemmisítse az Antikrisztust, és hogy ítélkezzék elevenek és holtak fölött (ApCsel 17,31). Mert a halottak feltámadnak (1Thessz 4,14–17), és akik azon a napon (amelyet egyetlen teremtmény sem ismer, Mk 13,32) még életben lesznek, egyetlen szempillantás alatt elváltoznak; a hívők pedig mindnyájan Krisztus elé ragadtatnak az egekbe, hogy onnan vele együtt menjenek be boldog lakhelyükre, hogy örökké éljenek (1Kor 15,51–53). A hitetlenek vagy az istentelenek viszont alászállnak az ördögökkel a poklokra, hogy ott örökké égjenek, és a gyötrelmektől soha meg ne szabaduljanak (Mt 25,46).” (XI. Jézus Krisztusról, a valóságos Istenről és valóságos emberről, a világ egyetlen megváltójáról)
Akármilyen eltérések legyenek is a különböző teológiai tradíciók végidőkkel kapcsolatos elképzelései között, Krisztus újbóli eljövetele, dicsőséges visszatérése minden keresztyén hitének központi eleme, Isten felekezeteken átívelő, egyetemes egyházának közös reménysége. Nem is lehet ez másként, tekintetbe véve, hogy az Újszövetségben 318 utalás van Krisztus második eljövetelére, körülbelül minden tizenhárom versből egy megemlíti. Sőt, az Újszövetségben szinte mindegyik etikai parancs a második adventhez kapcsolódik. Krisztus újbóli eljövetele tehát nem hitörökségünk valamiféle mitikus eleme, nem valamiféle naiv váradalom, hanem szó szerint értendő tény. Ennek a ténynek – annak, hogy Krisztus bármely nap bármely órájában visszatérhet dicsőségben – ki kell józanítania és meg kell változtatnia minket.
Legalább négy ponton kellene formálnia bennünket. Hogy pontosan miben, abban szolgáljanak számunkra sorvezetőként J. D. Greearnek, az észak-karolinai Raleigh-Durhamben található The Summit Church vezető lelkészének a The Gospel Coalition online platformján publikált írásában szereplő gondolatai.
1. Lelki éberség
Akármilyen túlzásokba eshetnek is némely közösségek a végidőkkel kapcsolatos elképzelések terén, abban igazuk van, hogy Jézus újbóli eljövetele központi jelentőségű a keresztyén hit szempontjából. Az újszövetségi írók mindannyian türelmetlenül várták Krisztus visszatérését. Feszülten várták, szinte tűkön ülve vágyakoztak arra a napra. Lelki éberség jellemezte mindennapjaikat, hiszen arra számítottak, hogy bármelyik pillanatban bekövetkezhet.
A kérdés az, mi hogyan élnénk, ha tudnánk – pontosabban, ha számítanánk rá –, hogy ma este visszajön Jézus? Feltennénk-e magunknak a következő kérdéseket: Készen állok? Úgy élek, mint akit örömmel tölt el, hogy már ma este láthatom őt? Vannak gyülekezetek, ahol a következő mondattal fejezik be az istentiszteletet: „Maranatha.” Ez azt jelenti: „Az Úr eljön.” És igen, ez akár ma is megtörténhet. Ilyen hozzáállásnak kellene jellemeznie Krisztus egyházának tagjait.
Némelyeknek talán túlzó vagy demagóg kijelentésnek tűnhet, de lehet, hogy ma van az utolsó esélyünk a bűnbánatra, a megbocsátásra és arra, hogy megosszuk másokkal az örömhírt.
2. Sürgető felelősség a misszió terén
Ha tudjuk, hogy egyszer vége lesz a világnak – és hogy ez hamarosan bekövetkezhet –, átrendeződnek prioritásaink. Nincs értelme rendezgetni a székeket a süllyedő Titanic fedélzetén.
És mégis, sokan közülünk ezt teszik az életükkel. Annyira lefoglalnak minket a nyaralások, a különféle hobbik, a bakancslisták és az, hogy új dolgokat szerezzünk és birtokoljunk, hogy óhatatlanul is azt az üzenetet közvetítjük tetteinkkel a világnak, hogy nem közeleg a vég, és küldetésünk korántsem annyira sürgető.
Itt nem az önmagáért való aszkézisről vagy lemondásról van szó. Hiszen miért ne lenne része az is Isten kegyelmének, hogy szép dolgaink legyenek, és élvezzük őket? Egyúttal azonban tisztában kellene lennünk azzal, hogy az élet fájdalmasan rövid (ha másra nem, erre egyértelműen rávilágított az elmúlt két esztendő), és ennek tükrében arra kell törekednünk, hogy amikor a Mester visszatér, azt lássa, hogy tehetségünket, tálentumainkat, ajándékainkat az ő országának építésébe fektettük, és nem ráérősen elherdáltuk őket. Ígéretünk van arra, hogy bizony a látható egyházból sokan fognak szembesülni az utolsó napon Jézus dermesztő szavaival: „Ura így válaszolt neki: Te gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, és onnan is gyűjtök, ahova nem szórtam? Ezért el kellett volna vinned a pénzemet a pénzváltókhoz, és amikor megjöttem, kamatostul kaptam volna vissza azt, ami az enyém. Vegyétek el tőle a talentumot, és adjátok annak, akinek tíz talentuma van! Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és bővelkedni fog; attól pedig, akinek nincs, még az is elvétetik, amije van. A haszontalan szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás” (Mt 25,26–30).
3. Erő a megbocsátáshoz
Tim Keller amerikai lelkész rámutat, hogy a Jézus visszatérésében való hit ad erőt a megbocsátáshoz. Amikor valaki megbánt, megsebez minket, igazságot akarunk szolgáltatni. Egyből rohannánk az ítélőszékhez, sőt beülnénk a bírói székbe, hogy kiosszuk a velünk szemben állókra az őket megillető büntetést. Az a probléma ezzel, hogy nem erre születtünk, ez a szék egyszerűen túl nagy nekünk. És mint A Gyűrűk Urában a hatalom gyűrűi, eltorzítja személyiségünket. A legrosszabbat feltételezzük másokról, negatív sztereotípiákkal illetünk csoportokat, de vakká tesz bennünket egyéni bűneinkre is. Nincs más erőforrásunk a Krisztus második eljöveteléről szóló tanításon kívül arra, hogy megóvjuk magunkat ettől a mentalitástól. Csakis annak tudatában, hogy Jézus újból eljön, és visszajövetele a teljes igazság maradéktalan érvényesülését hordozza magában, elégedhetünk meg azzal, hogy egyelőre nem érvényesül az igazság a személyes életünkben, és ne is akarjuk mindenáron kiharcolni.
Ennek tudatában vagyunk képesek elviselni az igazságtalanságot, mert tudjuk, ő egyszer napvilágra hozza és megítéli azt.
4. Reménység a szenvedésben
A Jézus visszatérését megjelenítő legtöbb ábrázoláson azt látjuk, hogy Jézus felhőkön jön el, vagy a felhők tetején lovagol. De Jézus azt mondja – legalábbis szó szerint –, hogy „a felhőkben” fog visszajönni (Mk 13,26). Ez fontos megkülönböztetés, mert visszautal az ószövetségi „Isten dicsőségére”. Isten gyakran hatalmas felhő formájában jelent meg népének: amikor kivezette népét Egyiptomból (2Móz 13,21), amikor törvényt adott nekik (2Móz 24,16), vagy amikor felszentelték a templomot (2Krón 5,14). Ez az Úr dicsőségét megjelenítő felhő annak a jele volt, hogy Isten eljön, hogy népével „lakjon”, és visszafordítsa a bűneset okozta fájdalmat és szenvedést. Jézus a Mk 13,26-ban azt mondja, hogy visszatérése Isten dicsőségének állandó jelenvalóságát jelenti. Ez ígéret arra, hogy az életünkben lévő összes fájdalom és szenvedés csak ideig való. Vagy ahogy Cornelius Plantinga mondja: „Krisztus visszatérése jó hír azoknak az embereknek, akiknek az élete tele van rossz hírekkel.”
Ha gyermekünk most halt meg Covid-fertőzésben, vagy egyik családtagunk rákbetegségben, ha tönkrement a házasságunk, ha testünket krónikus fájdalom gyötri, akkor Jézus szavai különösen aktuálisak számunkra: nézz fel, szegezd tekinteted az égre, visszajövök érted, lehet, hogy még ma! Ha a legnagyobb mélységeken mész is át, van okod reményre. Ahogy egy keresztyén szerző fogalmaz: „a régi szép idők” nem mögöttünk, hanem valójában előttünk vannak.
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak! Keressék a templomokban és az újságárusoknál!