Ha divatosan öltözködöm, az a baj, ha úgy, mint a dédanyám, akkor az. Ha csinos vagyok, az sem jó, és az sem, ha slampos. Ha túl feltűnő a ruha színe, azért néznek kikerekedett szemmel, ha túl szürke, ferde szemmel. Ha túl sokat mutat, azért szólnak meg, ha nem mutat semmit, azért nevetnek ki. Van, hogy túl rövid a szoknya, túl testhezálló a nadrág, és csőfarmerban amúgy sem megyünk templomba, de mégis látszódjon, hogy nőnek teremtett Isten, mert „nő ne viseljen férfiholmit, férfi se öltözzék női ruhába, mert utálja Istened” (5Móz 22,5a). De akkor mégis mit vegyek fel?
A Bibliában leírt öltözködésre vonatkozó dolgokat egy adott korban, földrajzi helyen, kultúrában, társadalmi helyzetben fogalmazták meg. Például nem azért nem viselünk gyapjúból és lenből készült ruhát, mert a Szentírásban ezt olvastuk: „Ne öltözz olyan ruhába, amelyet gyapjúból és lenből szőttek egybe!” (5Móz 22,11) És ha éppen nem viselünk arany ékszert, és nem fonjuk be a hajunkat, az sem azért van, mert Pál azt írta, hogy „ne hajfonatokkal és arannyal” (Tim 2,9b) díszítsük magunkat. Inkább csak azért nem, mert nem áll jól nekünk. Ennek ellenére az, hogy a Bibliában sokszor esik szó az öltözékről, azt jelzi, hogy nekünk is szükséges a saját korunkon és kultúránkon belül foglalkozni ezzel a kérdéssel.
Öltözzünk alkalomhoz illően
Ádám és Éva történetéből tudjuk, hogy a ruha eredeti feladata a takarás volt, amit először csak fügefalevelekkel oldottak meg, majd Isten bőrruhába öltöztette őket. Később a ruha a vallás, a nemi identitás, a társadalmi státusz egyértelmű kifejezőjévé vált. Meg lehetett különböztetni öltözékéből a könnyűvérű nőt, aki „parázna nőnek öltözve, csalfa szívvel” (Péld 7,10b) érkezett meg az emberek közé. De éppúgy meg lehetett különböztetni a vallásos embereket, akik „megszélesítik imaszíjaikat, és megnagyobbítják ruhabojtjaikat” (Mt 23,5b). Ezzel szemben amikor ma bemegyünk egy szórakozóhelyre, vagy kimegyünk a strandra, nem igazán tudjuk megállapítani a nőkről, hogy kik az egyéjszakás kalandra vágyó hölgyek, és kik a keresztyén családok szűz leányai. De mit tehetnénk, menjünk burkiniben úszni? Mégiscsak ebben a világban élünk, és Jézus is így imádkozott: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.” (Jn 17,15)
Mi bikiniben és haspólóban is keresztyének vagyunk, és ki tudja, lehet, hogy éppen napozás közben vagy egy péntek esti sörözésen indul el valakivel egy mély beszélgetés, amely a megtéréséhez vezet. Ahogyan Pál írja: „A törvény nélkülieknek olyanná lettem, mint aki törvény nélküli – pedig nem vagyok Isten törvénye nélkül, hanem Krisztus törvénye szerint élek –, hogy megnyerjem a törvény nélkülieket.” (1Kor 9,21) De az alkalomhoz illő öltözködés természetesen azt is jelenti, hogy nem a „missziós ruhánkat” fogjuk magunkra venni, amikor templomba megyünk, vagy amikor olyanok között vagyunk, akik megbotránkoznának azon, hogy keresztyénként ilyen vagy olyan ruhában vagyunk. Ez olyan, mint amilyen a bálványáldozati hús volt az első keresztyének gyülekezeteiben. Akinek erős Krisztusba vetett hite volt, nyugodtan ehette a bálványáldozati húst, hiszen számára ez nem jelentett semmi bálványistenekkel kapcsolatos vallásos többletet, hanem csak táplálékot. Más keresztyéneket viszont megbotránkoztatott ez a tett, vagy éppen a lelkiismeretüket altatta el, és emiatt estek bűnbe. Ezért írta Pál: „De vigyázzatok, nehogy ez a szabadságotok valamiképpen megütközést váltson ki az erőtlenek között.” (1Kor 8,9)
Az is veszély lehet, hogy annyira összekeveredünk a világgal, hogy a mi lelkiismeretünk alszik el. Ez olyan, mint amikor a só ízetlenné válik. „Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek.” (Mt 5,13) A Keresztyén bibliai lexikon szerint a bányászott kősót használták az étel ízesítésére. Miután a só kioldódott belőle, a követ már nem tudták mire használni. Ha túl sokszor keveredünk bele a világ levesébe, egy idő után elveszítjük vallásos arománkat. Akármilyen ruhát vegyünk is fel, nekünk tudnunk kell, hogy hova tartozunk, és aszerint kell élnünk.
Öltözzünk Isten országának nagyköveteiként!
Egy amerikai divattervező, Rachel Zoe mondta: „A stílus az egyetlen módja annak, hogy anélkül elmondd, ki vagy, hogy beszélnél.” Képviselők és uralkodócsaládok tagjai a történelem során sokszor öltözködésükkel is kifejezték hovatartozásukat, ügyeik iránti elkötelezettségüket vagy éppen saját érzéseiket, gondoljunk csak Diana híres bosszúruhájára. Mi Isten gyermekei vagyunk, mind egyedi teremtmények, mindenkinek más áll jól, de mind Isten országába tartunk, és az ő országát képviseljük ebben a világban. A képviselőitől pedig elvárható, hogy méltó öltözködéssel is kimutassák országa iránti tiszteletüket, elkötelezettségüket.
Pál azt írja: „Ugyanígy az asszonyok is tisztességes öltözetben, szemérmesen és mértékletesen ékesítsék magukat, ne hajfonatokkal és arannyal, gyöngyökkel vagy drága ruhával...” (1Tim 2,9) A mértékletes öltözködés nemcsak azért lehet fontos, mert kevésbé bűnre csábító, hanem azért is, hogy ne az öltözködéssel, hanem az Istenhez tartozást kimutató szeretetteljes cselekedeteinkkel tűnjünk ki a tömegből. De a mértékletességet is túlzásba lehet vinni, és átesve a ló túlsó oldalára a külsőnkkel való nemtörődömség odáig vezethet, hogy slampossá, ápolatlanná válunk. Ezzel pedig azt közvetítjük a világ felé, hogy ha megtérnek, nekik is ezt a mintát kell követniük. Így persze ki akarna az Úr gyermekei közé tartozni? Egyre több templomot most már úgy építenek meg, hogy nem csak az Ige hirdetésére méltó, de bárki számára bizalomgerjesztő, modern, rendezett és igényes legyen. Testünk a Szentlélek templomaként megérdemli ugyanezt. Úgy kell felöltöztetni, hogy ne legyünk visszataszítóak, hiszen nagyon fontos ügyet képviselünk. De ez fordítva is igaz. Sokszor örömöt szerez nekünk, ha halacskás matricát látunk egy autón. Az már kevésbé, ha a sofőrje bemutat nekünk. Akkor is lelkesedünk, ha valakin igés feliratú ruhát látunk, de hamar megbotránkozunk, ha az illető nem keresztyén emberhez méltón viselkedik.
Bármilyen ruhát viselünk is, keresztyének vagyunk, de ha kinézetünkből mindenki számára egyértelművé válik, hogy hova tartozunk, akkor még óvatosabbnak kell lennünk, nehogy a viselkedésünkkel eltaszítsunk valakit Istentől.
Egy ókori görög filozófus, Epiktétosz mondta: „Először ismerd meg önmagad, aztán ennek megfelelően öltözz fel!” Ez nekünk is jó tanács, nehogy olyanná váljunk, mint a magukat felmagasztaló írástudók és a farizeusok, akikről Jézus azt mondta: „Mindent csak azért tesznek, hogy lássák az emberek: megszélesítik imaszíjaikat, és megnagyobbítják ruhabojtjaikat...” (Mt 23,5)
Belső szépségünket segítse öltözékünk
Még nem is olyan régen a nőknek a templomba csak fedett fővel és összefogott hajjal, fedett vállal illett bemenni. De még ma is szolidabban öltözködünk az Úr házában, mint máshol, nehogy elvonjuk valaki figyelmét a lényegről, az Igéről. Ehhez hasonlóan a mindennapokban érdemes úgy öltözködnünk, hogy a külsőnk ne vonja el a figyelmet a belső szépségünkről, hiszen a ruhánk, ápoltságunk a belső szépségünket éppúgy alátámaszthatja, amint alááshatja. Krisztus ügyét szolgálhatja az is, ha öltözékünk összhangban van lelki páncélunkkal, amelynek felöltésére Pál szólít fel minket: „felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, sarut húzva lábatokra, készen a békesség evangéliuma hirdetésére. Vegyétek fel mindezekhez a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely Isten beszéde.” (Ef 6,14b–17)
Hitünk mindenre hatással van, amit teszünk, így az öltözködésre is. Mégsem létezik egységes keresztyén divat, mert minden kultúrában, földrajzi helyen, korosztályban ez más és más, és így van jól, hiszen Isten mindenkit egyedinek teremtett. Öltözködjünk lelkiismeretünk szerint úgy, hogy tudjuk, kit és mit képviselünk, fejezzük ki vele önmagunkat, de törekedjünk arra, hogy ne botránkoztassunk meg másokat.