„Hordozzátok egymás terhét!”

Pátroha nincs a világ végén, Nyíregyházától például csak harmincöt kilométer távolságra fekszik. Közel háromezer fős lakosságának majd’ hatvannégy százaléka vallotta magát református vallásúnak a 2011-es népszámlálási adatok szerint. A Cédrus Idősek Klubja közvetlenül a református templom mellett áll, az utca másik oldalán találjuk a parókiát, mellette az esperesi hivatalt.

Miután nem szeretnék a klubtagoknak frontális előadást tartani, így pillanatok alatt körberendezzük a székeket, és beszélgetni kezdünk. Először Koncz Imre esperes mond néhány adatot a gyülekezetről: az egyházközségnek több mint ezernyolcszáz megkeresztelt tagja van, a választói névjegyzékben ezernél is többen szerepelnek, míg az átlagos vasárnapi istentiszteleteket a Covid előtt jellemzően százhúszan látogatták, mára ez a szám nyolcvan főre csökkent. A harmadnyi létszámcsökkenés annak ellenére következett be, hogy a gyülekezet a járványhelyzet elmúltával felhagyott az istentiszteletek online közvetítésével. – Elkényelmesíti az embereket, és hiába válogathat otthon akár húsz istentisztelet közül, sokszor végül egyiket sem hallgatja meg. Az otthoni istentisztelet-nézésből ráadásul hiányzik a közös templomi együttlét, az úrvacsorai közösségről nem is beszélve. Nekünk kell visszaállítani ezt – mondja Koncz Imre.

Kérdésemre, hogy ki tagja a gyülekezetnek, a teremben mindenki felteszi a kezét.

Koncz Imre és felesége, Konczné Kozák Edit 2002 óta szolgál Pátrohán. – Nem konkrét tervekkel érkeztünk. Egy dolgot szerettünk volna, hogy amit átveszünk, azt megőrizzük és lehetőség szerint gyarapítsuk. Már akkor is láttuk, hogy sorvadnak el a gyülekezeteink, és az új szolgálattevő sok esetben azt sem tudja megtartani, amit az elődjétől kapott. A célunk az volt, hogy ne fogyjon el a kezünk alatt a gyülekezet, hanem úgy tudjunk Isten szántóföldjén munkálkodni, hogy az a református közösség épülésére váljék, és kedves legyen Istennek. Imádkoztunk, hogy amibe belekezdünk majd, azt az ő áldásával tegyük.

A területet, amelyen most a Cédrus Idősek Klubja áll, a rendszerváltozás után kapta vissza az egyházközség. A romos iskolaépületet már korábban elbontották róla, majd sokáig a község szemétlerakójává vált a templommal határos terület. – Négy pótkocsi hulladékot szállíttattunk el a telekről – mondja Koncz Imre. – Amikor idekerültünk, épp választási év volt, csak turisztikai célú pályázatot tudtunk beadni, hogy az egykori iskola helyén ifjúsági szállást építsünk. Megnyertük, építkezni kezdtünk. Mialatt épült, már akkor gondolkodtunk azon, hogyan is hasznosíthatnánk majd a közel hatszáz négyzetméteres épületet, mivel Pátrohán nincs semmilyen idegenforgalmi látványosság, ide nem jönnek turisták – ismeri el az esperes.

– Biztos vagyok benne, hogy az Úristen indíttatására jött az idősek klubja ötlete az épület hasznosítására, az induláskor nem is gondoltuk, milyen naggyá válik a későbbiekben – mondja Konczné Kozák Edit, az intézmény vezetője. – Sosem felejtem el: az induláskor, 2006-ban tizenhárom klubtagunk volt, most közel hetven – emlékszik vissza. Az idősek klubjának mottójául a galatáknak írt levélben olvasható Igét választották: „Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be a Krisztus törvényét.” (Gal 6,2)

– Nekem – de szerintem mindannyian így gondoljuk – a Cédrus Idősek Klubja maga a főnyeremény – jelenti ki határozottan Pető Lászlóné Erzsike. Húsz éve mentem el nyugdíjba, előtte gépíró voltam és könyvelő, dolgoztam helyben, a téesznél, majd Nyíregyházán, egy építőipari cégnél. Nyugdíjazásom után sokat törtem a fejemet, hogy mi lesz velem, mivel fogom tölteni a napjaimat, hiányozni fog a társaság. Hálás vagyok Istennek, amiért iderendelte a Koncz házaspárt, akik megalapították a klubot. Az egyhangú életünk mozgalmassá vált – mondja a hetvenhétéves asszony, a gyülekezet egyik presbitere.

Pető Lászlóné Erzsike szerint a klub a gyülekezet lelki életére is jótékony hatással van, mert lelkészük reggelente istentisztelet is tart nekik, ahová sokszor betérnek olyanok is, akik nem tagjai a Cédrusnak. – A reggeli alkalmak fel- és megerősítenek bennünket, feltöltődünk, és reményt kapunk idős napjainkra. Ezeken az istentiszteleteken részt vehetnek azok is, akik vasárnaponként már nem tudnak eljutni a templomba, viszont ide az idősklub munkatársai minden reggel elhozzák, délután pedig hazaviszik őket. Nagyon jó itt nekünk, mert együtt vagyunk, megbeszéljük a falu híreit és hallgatjuk Isten Igéjét. Jól érezzük magunkat – vallja be Pető Lászlóné Erzsike.

Az asszony örömmel számol be a nekik szervezett programokról is: – Szórakoztatnak is bennünket, például elvisznek kirándulni, bejártuk már az egész szatmári részt. Voltunk Tiszacsécsén, Móricz Zsigmond emlékházánál, Szatmárcsekén, Kölcsey Ferenc szülőházánál, Vizsolyban és még nagyon sokfelé. Járunk majálisozni a dombrádi Tisza-partra, de van, hogy egyszerűen csak szalonnát sütünk. Hirtelen nem is tudom elmondani azt a rengeteg mindent, ami nekünk itt örömet, vidámságot szerez nap mint nap.

Bagonyi Sándorné Ágnes a kezdetek óta a Cédrusban dolgozik, hívhatnánk animátornak is, ő az, aki többek között az idősek szórakoztatásáért felel. – Eleinte csak énekeket tanultunk az istentisztelet előtt. Majd szerettünk volna valami újat és többet tenni, így először jött a verstanulás, azután táncokat, majd különböző kis jeleneteket, bohózatokat tanultunk be, és az évek alatt egyre ügyesebbé váltak a mamák – sorolja a programfelelős. – És a papák! – teszi hozzá félhangosan egy férfihang a terem másik feléből, amit hangos nevetéssel nyugtáz a többség.

Az idősek klubja szolgáltatásai évről évre fejlődtek, a gyülekezet mindig úgy reagált, ahogy azt a társadalmi szükség kívánta. Miután 2006-ban elkezdődött – hivatalos nevén – az idősek nappali ellátása, következő év januárjától támogatói szolgálattal bővítették a feladatkört. – Ez a fogyatékkal élőknek nyújt segítséget, és az esélyegyenlőséget hivatott biztosítani. Két évvel később a házi segítségnyújtás is bekerült a szolgáltatásaink közé, 2010 óta pedig már szociális étkeztetést is biztosítunk – sorolja Konczné Kozák Edit.

A fejlődés nem állt meg, 2013-ban családi napközit nyitottak az épület emeletén, ahol örömmel, szeretettel és Isten Igéjével várták a gyermekeket hétköznap délutánonként. – A tanyagondnoki szolgálatunk 2016-ban kezdődött el. Közben a kormány megszüntette a családi napközi intézményét, így a napközit családi bölcsődévé alakítottuk át. Ennek a hangját halljuk most beszűrődni – int az intézményvezető a nyitott ablak felé, ahonnan valóban gyermekzsivaj árad be a terembe. – A népkonyhai szolgáltatásunkat 2017 óta nyújtjuk – tér vissza a bővülés bemutatásához Konczné Kozák Edit.

Kiemeli azt a fontos szempontot is, hogy induláskor rajta kívül csak három dolgozója volt az idősek klubjának, ma pedig már mintegy nyolcvan embernek adnak munkát. Az egyházközség fenntartásában működő Cédrus így az önkormányzat mellett a legnagyobb foglalkoztató Pátrohán.

Kérdésemre, hogy a sikeres bölcsődeindítás után óvodát vagy iskolát nem alapít-e a pátrohai gyülekezet, az esperes határozott nemmel felel. – Az elmúlt két évtizedet pályázatírással, felújítással és építkezéssel töltöttük, ebbe bele lehet fáradni – mondja meglepő őszinteséggel Koncz Imre, akit 2021-ben iktattak be esperesi hivatalába.

Az idősklub épülete 2004-ben lett kész, Koncz Imre szerint tudatlanul, mindennemű tapasztalat nélkül vágtak bele a dologba, és még ma is hálásak azért a sok segítségért, amelyet sokszor idegenektől, többször barátoktól, a szeretetszolgálattól és más egyházi szervektől kaptak. – De igazán nekünk kellett itt, helyben kitaposni az utat. 2010-ig viszonylagos nyugalom volt, mert addig minden pályázatunkat visszautasították. Utána viszont nem volt megállás.

A klub épületét 2012-ben 140 milliós pályázati forrásból felújították és kibővítették, hetvenmillió forintot nyertek a munkatársak képzésére, majd a templom külső felújításához fogtak hozzá harmincötmillió forintos pályázati pénzből. – Közben önerőből kívül-belül felújítottuk a parókiát. Nem sokkal később egy szociális fejlesztési pályázatból a konyhát újítottuk fel, de nyertünk forrást gépkocsibeszerzésre is, és 2021-ben megújultak a templom belső terei is. Még 2019-ben szintén pályázati forrásból újítottuk fel azt a házat, ahol most az esperesi hivatal működik – sorolja fel szinte egy szuszra az elmúlt húsz év fejlesztéseit Koncz Imre.

A gyülekezet számára a gyermekek is nagyon fontosak. Közel harminc óvodásnak és kétszáznegyven általános iskolásnak oktatnak hittant az egyházközség hitoktatói, illetve Koncz Imre is, aki a nyolcadikosokat készíti fel a konfirmációra. Idén huszonöt fiatal tett bizonyságot hitéről.

A gyermektáboroztatásnak nagy hagyománya van a gyülekezetben, ezen a nyáron augusztusban tartják meg a napközis tábort. – Korábban öt-hat napos, ottalvós kirándulásokat szerveztünk, én a kerékpáros túrákat kedveltem, de sajnos rajtam kívül már senki sem akar biciklizni – sóhajt fel Koncz Imre.

De nem csak a gyermekeknek jár a kirándulás, a gyülekezetből tavaly hetvenen vettek részt a hitmélyítő csendeshéten a berekfürdői Megbékélés Házában. – Idén sajnos nem férünk majd el ennyien, mert csak 54 főt tudnak fogadni július közepén. Áhítatokat tartunk, nagyokat beszélgetünk, kirándulunk, és persze fürdőzünk is – mondja az esperes. – Korábban kétévente látogattuk meg az erdélyi testvérgyülekezetünket Bikafalván, de a Covid ezt a sorozatot is megszakította, reméljük, azért hamarosan újra találkozunk majd – bizakodik. Szintén a koronavírus akasztotta meg a jubiláló konfirmandusok találkozóját is, a gyülekezet kórusa viszont „túlélte” a járványt, és szolgált is a július kilencediki istentiszteleten, amelyet élőben közvetített a Kossuth rádió.

A körben ül Gerzsenyi Béla is, aki 1997 óta presbitere, 2009 óta pedig gondnoka az egyházközségnek. Amikor a feladatairól kérdezem, humorosan úgy fogalmaz, hogy a Koncz házaspár elég sok terhet levesz a válláról. Közel állnak hozzá azok a teendők, amelyekben kétkezi munkáról van szó. – Például fél évig építettük a parókiát, én koordináltam a teendőket, de könnyű volt, mert annyi jelentkező volt a gyülekezetből, bármilyen tennivaló akadt is.

Elmondja, hogy gyermekkorában édesanyja fogta kézen és hozta el minden vasárnap a pátrohai templomba. – Sokat jártunk, pedig akkor nem voltak kocsik. Fogtuk egymás kezét és sétáltunk. Csak úgy feketéllett az utca a sok embertől. Tele volt a 350 fős templomunk, öröm volt felnézni a karba (karzatra). Fiatalok voltunk, néztük a lányokat is – emlékszik vissza Gerzsenyi Béla. – Most viszont nagyon fogy a létszám – és ahogy ezt mondja, a vidámság is eltűnik a hangjából.

– Kihalt az emberekből az isteni szeretet. A maiak nem tudják már, hogy templomba kell jönni, mert az jó, és feldobja az ember egész napját – veti közbe a 86 éves Juhász Ferencné Margit.

– Mi még ebédet sem kaptunk volna abban az időben, ha nem mentünk volna a templomba – kontráz rá a 87 éves Pető Albertné Anna. S bár nehezen beszél, de ha már nála van a szó, elmondja, hogy ma már nem olyanok az emberek, mint régen, de jönnek azért még néhányan. – Viszont a tiszteletes urat mindenki nagyon szereti a faluban, nem csak a reformátusok – jelenti ki. – Ide pedig nagyon szeretek jönni. Mindig várom a reggelt, amikor jön értem a kocsi, mert egyedül már nem bírnék ide felgyalogolni, de elhoznak, hazavisznek. Ez nagy szó, megfizetni sem lehet – teszi hozzá az idős asszony.

Másfél óra után már inkább egy klubdélutánhoz hasonlít a beszélgetésünk, egyre többen szeretnék elmondani véleményüket, megosztani tapasztalataikat, én pedig örömmel hallgatom őket. Kiderül például, hogy többen vannak közöttük, akiket római katolikus szertartás szerint kereszteltek, de időközben áttértek.

Bartos Imréné Ilike elmondja, hogy katolikus férjével annak két évvel ezelőtti haláláig 49 évet éltek le együtt. – Imre nagyon szeretett ide járni. Egyszer mondja nekem, hogy szeretne áttérni reformátusnak. Ledöbbentem rajta, mert senki sem kérte tőle, de örültem neki. Esperes úr javaslatára hagytunk még neki egy kis időt, nehogy csak hirtelen fellángolás legyen – mondja az asszony. Végül befogadta férjét a református egyház. – Én is katolikus voltam, de most már hithű református vagyok – mondja a mellettem ülő Pázmán Istvánné Erzsébet. – Negyven év óta! És nem bántam meg. A férjemet már elvesztettem sajnos, de itt reményre találtam. Azóta is nagyon szeretek ide járni, bár még csak pár éve vagyok tag, de itt mindig megtalálom a vigaszt, a barátokat és a testvéreket. És jó pásztorra is találtam, aki összetartja a nyájat.