Hübriszturisták

Kis túlzással a fél világot lázban tartotta június közepén az 1912-ben elsüllyedt luxus-óceánjáró, a legendás Titanic roncsaihoz lemerülő búvárhajó eltűnése. A hangzatos Titan névre keresztelt mini-tengeralattjárón öt ember tartózkodott: gazdag turisták, köztük a mélytengeri expedíciókra szakosodott amerikai magáncég tulajdonosa, egyben vezérigazgatója. A megmentésükre igyekvő keresőhajók napokon át nem találták meg a merülőhajót, közben pedig nagyon sokan reménykedtek, szurkoltak vagy imádkoztak a sikerükért. Négy nap múlva azonban kiderült, hogy a Titan nem juthatott le a Titanic majd’ négyezer méter mélységben nyugvó maradványaihoz, már a merülés közben összeroppant, szétrobbant és a benne levőkkel együtt milliónyi darabra hullott az Atlanti-óceán víztömegének iszonyú nyomása következtében.

A mélytengeri kutató- és turisztikai vállalat búvárhajóját elvileg négyezer méteres merülési mélységre tervezték, de időközben kiderült, hogy több biztonsági kifogás is felmerült vele szemben, sőt egyes szakértők alkalmatlan tákolmánynak nevezték. Ezért is érthetetlen, hogy az öt férfi miért vállalt ekkora kockázatot. Kíváncsiságból? Extrém kalandvágyból? Netán öntelt kivagyiságból? Vagy mérhetetlen becsvágyból? A dicsőség, a világhír hajszolásából? A sokkoló történetben talán az a legmegdöbbentőbb, hogy a hullámsírba veszett luxusturisták között volt egy 19 éves fiú is, aki a Titanic roncsainál szeretett volna világrekordot felállítani a Rubik-kocka kirakásával, s apja kamerát is vitt magával, hogy az óceán mélyén megörökítse a nagy pillanatot!

A szörnyű tragédia körülményeit és okait nyilván még sokáig vizsgálják, elemzik. Némelyek arra figyelmeztettek, hogy az extrém kalandok luxusüzletága egyre több hipergazdag embert csábít, nemcsak a tenger fenekére, hanem a világ más, legeldugottabb és legveszélyesebb szegleteibe, például az Antarktiszra, sőt már a világűr peremére is szerveznek turistajáratokat. Dinamikusan növekszik ugyanis irántuk az érdeklődés és a fizetőképes kereslet.

Azt hiszem, e jelenség – hasonlóképpen a Titanichoz alámerülő öt turista tragédiája – mögött egy gyakori emberi tulajdonság rejtőzik, amelyet az ókori görögök úgy neveztek: hübrisz. Ezt magyarul leginkább a gőg, dölyf, elbizakodottság, önteltség, önhittség szóval szokás emlegetni. A görög mitológiában az isteni törvényekkel szembeszálló emberi engedetlenség, elbizakodottság, illetve az isteni, emberi vagy természeti korlátok átlépése volt a hübrisz gyakori megnyilvánulása, amit a büntető igazság istennője, Nemeszisz torolt meg.

Különös egybeesés, hogy éppen június 18-án – a waterlooi csata napján, amikor véget ért Napóleon, az elbizakodott földi hadisten „csodálatos kalandja” – érte végzetes baleset a luxusturistákat. Titan és Titanic – ezek a hajónevek eleve a hübrisz megnyilvánulásai, hiszen a titánok óriási termetű és erejű ősistenségek voltak, az ég istenének a fiai. Ahogy Ikarosz bukását is a hübrisz okozta, mert az apja által készített szárnyakkal túl magasra repült az ég felé, s a nap heve megolvasztotta a tollakat összetartó viaszt, így a mesterséges szárnyait vesztő fiú lezuhant, a tengerbe veszett.

Túl magasra törtek az Ószövetségből jól ismert Bábel tornyának építői is, akik égig érő épületet próbáltak emelni, hogy nevet, azaz dicsőséget szerezzenek maguknak. Ők sem okultak az első emberpár példájából, akik elbuktak, mert elhitték a kígyóképű Sátán hazugságát, hogy ha esznek a jó és gonosz tudásának fájáról, akkor „olyanok lesznek, mint az Isten”. Amikor a teremtmény olyan akar lenni, mint a Teremtő, és a Gondviselés helyett ő akar a maga ura lenni, a hübrisz bűnét követi el, amit törvényszerűen bűnhődés követ.

Ezért mi, józan keresztyének ne essünk a hübriszturisták hibájába, hanem Krisztus Urunkat kövessük és dicsőítsük, aki a pusztában és a Gecsemáné-kertben is ellenállt a Sátán kísértésének, és mindvégig, mindhalálig szelíden, alázatosan és engedelmesen teljesítette az Atya akaratát.