Időtlen fogások az asztalon – a páskavacsora

A páskavacsora az emberiség egyik legrégibb ünnepi étkezése, több mint háromezer éves múltra tekint vissza. A zsidóság az egyiptomi fogságból való isteni szabadításnak állít emléket a többnapos pészah idején, amely a páskavacsorával kezdődik és a kovásztalan kenyerek ünnepével folytatódik. Nagycsütörtökön, az utolsó vacsorán Jézus és tanítványai szintén páskavacsorát, egyben az első úrvacsorát tartották meg. Az ünnepi ételek mindegyike szimbolikus jelentéssel bír. – Rendkívül nagy élmény volt számomra részt venni egy páskavacsorán. Isten szabadítására igazi örömünneppel emlékeznek a zsidó családok, a felnőttek, gyerekek együtt étkeznek és éneklik a hallél-zsoltárokat, amelyeket a mi Szentírásunkban is olvashatunk. A 113-tól a 118-ig tartó énekek a szabadító Istent dicsérik – mondta el Fráter Erzsébet, akivel a páskavacsoráról és a bibliai időkben fogyasztott ételekről beszélgettünk.

Az ünnepre, így a páskavacsorára mindenki készült Jézus idejében is a Szentföldön. Viszont nem az étel mennyiségén volt a hangsúly, hanem azon, hogy mindenkinek jusson az asztalára hús, amit a szegényebb családok olykor hetekig nem engedhettek meg maguknak. Fráter Erzsébet kiemelte, hogy az ünnepre összefogtak az emberek, közösen vágták le a bárányt, és megosztották egymással. Emellett a kenyérnek és a kiegészítő elemeknek, a keserű, édes és sós íznek is jelentése van ezen a vacsorán. Az ünnepi menüben édesség is szerepel: a chároset, ami reszelt alma, dió, mézzel és egy kis borral ízesítve, egyfajta édes mártás, amit az asztal közepére tettek, és mindenki abból mártogatott. Az utolsó vacsorán Jézus is ebbe mártotta Júdással egyszerre a kis falatot. Emellett keserűfüvet is fogyasztottak, amit szintén belemártottak az édes mártásba.

Az ünnepi asztal legfontosabb étele a sült bárány, amit roston sütnek meg. A vacsora előkészítése egy egyéves, tökéletes, hím bárány levágásával kezdődik. Az egyiptomi fogság idején a bárány vérével kellett a házak ajtófélfáját megkenni, amikor Isten azt ígérte az népének, hogy ez lesz a szabadításuk jele. Aki hitt az Úr ígéretében, hogy a bárány vérével megjelölt házakban nem halnak meg az elsőszülöttek, elkerüli őket az öldöklő angyal, azok megmenekültek. Maga a „pészah” szó is azt jelenti, hogy elkerülés.

A páskavacsorán hagyományosan a roston sült bárány mellé kovásztalan kenyeret fogyasztanak, amely ugyancsak a fogságból szabadítás emlékét őrzi. Nem volt idő megvárni a kovász elkészültét, indulnia kellett a választott népnek Egyiptomból. Fráter Erzsébet megemlítette, hogy a kovász szimbólumként a bűnt jelenti. Az ünnepnek ezért fontos része, hogy minden kovászt el kell távolítani a házból. Ma is gondos takarítást végeznek a zsidó családok az otthonukban,hogy semmiféle kovászos, bűnös ne maradjon a házban. – Mi, keresztyének Krisztus váltságáldozatában hiszünk. Ő az, aki a bűnt, a köztünk és Isten között lévő akadályt elsöpri. Az ő megváltása jelenti azt, hogy mi már bűn nélkül,„fiúként” odaállhatunk Krisztus elé – fűzte hozzá.

A kovásztalan kenyér (héberül mácá, magyarul macesz vagy pászka) a hazai üzletekben is kapható, vékony, ropogós lepénykenyér. Ezt nem késsel vágják, hanem megtörik és úgy osztják szét. Az utolsó vacsorán Jézus is megtörte a kovásztalan kenyeret, erre emlékezünk az úrvacsorán. Fráter Erzsébet kiemelte, hogy hagyományosan a zsidó családoknál a kenyeret általában a házigazda töri meg. Ezért is megható a feltámadás utáni történet, amikor Jézus megjelent az emmausi tanítványoknak, akik hazafelé tartottak reményvesztetten és szomorúan. Amikor Jézus melléjük szegődött, még nem ismerték fel a hazavezető úton. Hazaérvén a tanítványok behívták Jézust a házukba, és kérték, hogy vacsorázzon velük, a kenyértörés pillanatában ismerték fel a Megváltót. – Mivel a kenyértörés a házigazda feladata, megdöbbentő lehetett, hogy a vendégük átvette a házigazda szerepét. Gyakran érzem ilyenkor azt, hogy milyen csodálatos lenne, ha az én otthonomban is Jézus lenne a házigazda, és ő törné meg a kenyeret. Számomra az étkezések előtti ima arra is utal, hogy Jézus ott ül velünk. Ő az, aki megtöri a kenyeret, ő a gazdája az otthonunknak – fejtette ki a biológus.

A mediterrán országokban sok gyümölcsöt fogyasztanak, de a Szentföldön, két-háromezer évvel ezelőtt nem az általunk ismertek voltak elérhetők. A nemesített almák, körték akkor még vad formában teremtek. A citrusféléket, a narancsot és a mandarint pedig még nem termesztették a Szentföldön. Később váltak elterjedté és népszerűvé. Az első citrusféle, az etrog viszont már benne volt a zsidók ünnepi menüsorában, de ezt ősszel, a sátrak ünnepén fogyasztották. – Jézus a tanítványaival nem olyan friss gyümölcsöket evett, mint amiket elképzelünk. Inkább az aszalásra is alkalmas, magas cukortartalmú gyümölcsök lehettek ott az asztalukon, a füge, a datolya és a szőlő, illetve annak az aszalt formája, amit a Károli-biblia aszúszőlőnek, mi mazsolának hívunk – említette a Nemzeti Botanikus Kert vezetője.

Fráter Erzsébettel beszélgettünk a desszertekről is. Kiemelte, hogy a Szentföldön a bibliai időkben nem volt nagy választék édességekből. Cukor még nem volt, édesítéshez általában a mézet és az édes gyümölcsöket, főleg az aszalt datolyát használták.

– A könyv elkészítésekor érdekes felfedezés volt, hogy a háziasszonyok cukor helyett datolyával vagy fügével ízesítették a gyümölcskenyereket és kalácsokat. A szentföldi ételekre, például a péksütemények elkészítésére nagy hatással volt az egyiptomi konyha. Ezek az édes finomságok az ókori világban is népszerűek voltak. A datolya és a füge pedig itthon is népszerű és könnyen hozzáférhető, így ha ezeket a gyümölcsöket választjuk egy desszerthez, valamelyest fel tudjuk idézni egy szentföldi húsvéti vacsora hangulatát – mondta Fráter Erzsébet.