„Kiállításunk arra törekszik, hogy ne csak a reformáció pillanatait mutassa be, hanem a hitújítás egész szerkezetét” – fogalmaz köszöntőbeszédében Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója. Az ünnepélyes megnyitó után alkalmunk nyílik végigjárni a hosszú hónapokon át szervezett tárlatot – és magát az elmúlt fél évezredet is.
Kíváncsi vagyok, a reformáció emlékévében lehet-e még ezzel a témával kapcsolatban igazán újat mondani, újat mutatni. Azonban a kiállítás szervezői már a névadással is megpróbálták más szemszögből megmutatni a reformáció üzenetét. A tárlat legelső magyarázó szövege is erről szól: „Az ige új megközelítésével, az Ó- és Újszövetség egymáshoz és a jelenhez való viszonyának átértékelésével, valamint a múlt és a hagyományok újra értelmezésével a reformáció újfajta időszemléletet, múltértelmezést és emlékezetközösséget hozott létre.” A bevezető szöveg azt ígéri, a kiállítás bemutatja ezeket a folyamatokat, történelmi állomásokat, a hagyományképződést és a magyarországi reformációt.
Lélek által
Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke az ünnepélyes nyitóünnepségen köszönetet mondott a kiállítás megálmodóinak és szervezőinek. Mint mondta, a tárlat legfontosabb célja, hogy a 21. század elején láthatóvá tegye a magyar reformáció értékeit.
„Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én Lelkem által” – emlékeztetett Bogárdi Szabó István Zakariás próféta könyvének bíztató gondolatára. „Ha jól értjük a reformáció és a keresztyénség lényegét, akkor megsejtjük azt, amit a próféta mond, azt, amit a keresztyénség legjobbjai, köztük a reformátorok is idéztek – tette hozzá. – Ezért Istennek tartozunk köszönettel, hiszen nem a politikai, nem a hatalmi erőviszonyok, nem az ember óriási kulturális teljesítőképessége, hanem az isteni kegyelem tart meg bennünket.”
Bogárdi Szabó István arra is felhívta a figyelmet, hogy a méltó emlékezés közben nem szabad elfeledkeznünk azokról a keresztyén testvéreinkről, akiket üldöznek hitükért. Mint mondta, a világ számos táján nem tanácsos istentiszteletet tartani és kiejteni Jézus Krisztus nevét, mert börtön, jogfosztás, üldöztetés és halál jár érte. „A szabadságért való köszönetünket nem tudjuk máshogy kifejezni, csak úgy, ha imáinkba foglaljuk azokat, akiket üldöznek” – fogalmazott.
Közös gyökerek
Az első terem festményekkel idézi a 16. század hangulatát, a rövid szövegek bemutatják a korszakra jellemző – akkor még kizárólag katolikus – liturgiát. Egy-egy latin felirat segít belegondolni, mennyire nehezen érthetők lehettek az istentiszteletek és ez mennyire elsodorta a hívőket magától az Igétől.
Ugyanakkor emlékeztet rá, hogy protestáns történelmünk nem 1517 októberében vette kezdetét, hanem kétezer évvel ezelőtt, az üres sírnál. Könnyen megérthető, miért volt szükséges a reformáció, de a jubileumi évben sem szabad elfelejteni, hogy keresztyén múltunk és gyökereink közösek.
Bár a reformációt az eredeti állapotokhoz való visszatérés gondolata indította el, mégis ennek köszönhetően teremtett újat. A tárlat bemutatja, hogy a reformáció olyan hitbeli, vallási folyamat, melynek nyomán nem csupán a keresztyénség, hanem a kultúra is megújult, kinyílt a világ felé.
Egyedül
Tovább haladva megismerhető Luther Márton és Kálvin János munkássága, a könyvnyomtatás fejlődése és a Bibliafordítás folyamata. Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy nem az anyanyelvemen olvasom a Bibliát – olykor akár a telefonomról is – ezért különös belegondolni, hogy ez egyáltalán nem volt természetes ötszáz évvel ezelőtt. Érdekes a kiállított Bibliákon és könyveken keresztül vizsgálni, honnan, hova fejlődött a világ.
„Sola fide; sola gratia” – hirdetik aranyfényű betűk a reformátori gondolatokat. A jól ismert kifejezések mögé ez alkalommal is hozzáteszem magamban: nem pedig cselekedetekből. Most mégis eszembe jut, hogy ezeket a gondolatokat nem a reformáció „fedezte fel” az keresztyének számára, csupán visszatért hozzájuk.
Ebben a teremben nyer igazán értelmet a kiállítás elnevezése: a könyvnyomtatásnak hála a bibliai szövegekre és Isten igéjére került a hangsúly a gyakorlatok helyett és ez valójában újraértelmezte a hagyományokat és az időszemléletet.
Éltető forrás
Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke köszöntőjében elmondta, számára a kiállítás címe – Ige-idők – azt jelenti, Isten igéje mindig konkrét időben szólal meg. „A kronoszba, a hömpölygő időbe hasít bele a kairosz, az isteni megszólalás ajándéka. Ilyen volt 1517. október 31-e, majd azóta sok dátum, és hiszem, hogy ilyen lehet 2017, a jubileumi év is” – fogalmazott az elnök-püspök.
„Sok nyomorúságot és bajt láttattál velem, de újra megelevenítesz, még a föld mélyéből is újra fölhozol engem” – idézte Gáncs Péter a 71. zsoltár 20. versét, melyről elmondta: ebben a mondatban benne vannak az elmúlt évszázadok nehézségei, mégsem panaszzsoltár, hanem hitvallás. Hangsúlyozta, a reformáció folyamatos jelen, a Lélek pedig megőrzi az egyházat. „A reformáció nem állóvíz, hanem forrás, melyhez visszatalálhatunk. Azt reméljük, ebben az évben megindulnak kicsik és nagyok a kiállítás felé is, hogy fölfedezzük az identitást, a közös gyökeret, mindazt, amit Istentől kaptunk” – tette hozzá az elnök-püspök.
Időn és téren át
A tárlat egyszerre mutatja be az elmúlt ötszáz év magyar történelmét – mely nem ilyen lenne a reformáció nélkül – és a magyar protestánsokat. A református és evangélikus liturgikus tér megismerésén túl betekintést nyerhetünk a reformáció tanait és a vallásszabadságot védelmező erdélyi fejedelmek – például Bocskai István, Bethlen Gábor és I. Rákóczi György – életébe is.
A kiállított tárgyak többsége eddig nem volt ismert, nagyrészük gyülekezetekből érkezett, illetve Debrecenből, Pápáról, Sárospatakról, Kecskemétről és Budapestről – a saját egyházi gyűjteményeinkből. Az anyag másik részét az Országos Széchényi Könyvtárból, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárából, a Magyar Nemzeti Galériából és a Szépművészeti Múzeumból kölcsönzött tárgyak alkotják. Ezek mellett a szervezők komoly hangsúlyt fektettek a Kárpát-medencei kitekintésre, ezért érkeztek tárgyak határon túlról is. Ezeken keresztül valóban megismerhető a reformáció folyamata és különösen az, hogy nem 1517 egyetlen pillanatára kell emlékeznünk.
A kiállítás kurátorai: Kiss Erika (Magyar Nemzeti Múzeum), Gáborjáni Szabó Botond (Debreceni Református Kollégium Múzeuma), Fogarasi Zsuzsa (Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Múzeuma, Kecskemét), Harmati Béla László (Evangélikus Országos Múzeum), Kertész Botond (Evangélikus Országos Múzeum), Zászkaliczky Zsuzsa (Evangélikus Országos Múzeum), Zászkaliczky Márton (MTA BTK Irodalomtudományi Intézete), Heltai János (Országos Széchényi Könyvtár)
Látvány: Somlai Tibor
Összeköt
Különleges jelentőséggel bír, hogy tablókon mutatják be a református és evangélikus tudósokat, művészeket, politikusokat, írókat és költőket. Az ő munkásságuk komoly hatással volt a magyar kultúrára és a magyarság jelenére, ami még azoknak is sokat jelenthet, akiknek a reformáció talán nem.
Az apró tárgyakat vizsgálva felfedezem Reményik Sándor Bibliáját, egy Babits Mihály hagyatékából származó szobrocskát, egy Ady Endre ajándékozta keresztelői poharat és megannyi különlegességet, melyek tökéletesen megférnek Huszár Gál énekeskönyve vagy a 17. századi politikai röplapok mellett. Ezek mind-mind az elmúlt fél évezred szellemi és tárgyi lenyomatai.
Élő egyház
Friss tapasztalatokkal kifelé sétálva hálás vagyok, hogy a kiállítás tud újat mutatni azoknak is, akik jól ismerik az elmúlt ötszáz év keresztyén történelmét, hiszen nem az eseményeket és életrajzokat mutatja be, hanem azok összefüggéseit. A tárlat egyháztörténetileg és esztétikailag is különleges élményt nyújt, ezzel a gyűjteménnyel nem találkozhatunk máshol.
Búcsúzóul interaktív térképen tekinthetőek meg a gyülekezetek digitális önarcképei, melyeket január közepéig lehetett elküldeni. Városok, falvak református és evangélikus közösségeit ismerhetem meg, rövid összefoglalókat olvasok múltukról és jelenükről. Ezen a térképen látszik, hogy az utazás nem ért véget, a reformáció valóban egy folyamat, mely gyülekezeteinkben él tovább.
Az „Ige-idők - a reformáció 500 éve” elnevezésű kiállítás 2017. április 27. és 2017. november 5. között tekinthető meg a Magyar Nemzeti Múzeum József nádor-termeiben.
Farkas Zsuzsanna, fotó: Vargosz
forrás: Reformáció. Ma