Varázslat, Zsolnay-tányérral – ezzel a címmel jelent meg Petrőczi Éva legújabb, huszadik verseskötete, amelyben több mint egy év történéseit járhatjuk végig a költővel: az egyházi ünnepet, az ukrajnai háború borzalmát és a mindennapok apró pillanatait. T. Németh László írása a Reformátusok Lapjából.
„Egy árva villa és kanál, / s hozzá egy árva, régi tál, / hallgasd: trióként muzsikál” – zárul a Szeptemberi csendélet. „Az öreg Simeonról / többet szól a fáma, / aki Jézust régóta várta-várta, / s akinek faág-karján / repeshetett a Gyermek aztán, / ott, a templom szentséges mélyén” – kezdődik a Lukács evangéliuma alapján írt Jézus, Simeon és Anna. Ez a két vers megmutatja számunkra a szerző életigenlő költészetét: a költőasszonyét, aki kicsiben is meglátja az értéket, és minden körülmények között mély hittel tekint az Úrra.
Költemények, amelyek szerzője az élet és az emberek iránti szeretetet akarja kifejezni. Kötet, amely valódi élményeket nyújt az olvasónak. „Beavat egy különleges világba, amely a múltban gyökerezik, de a jövőbe lát. Szinte együtt él a múlt sok-sok szereplőjével: mint egy nagy család, amelynek hol egyik, hol másik szereplője bukkan fel a versekben” – írja Székely György orvos-zeneművész–zenetudós Petrőczi Éva legújabb, huszadik verseskötetéről. A József Attila-díjas költő-irodalomtörténész – aki nem mellesleg több mint három évtizede a Reformátusok Lapja munkatársa – vallja, hogy mélységes rokonságot érez a költészet és a gyógyítás között. Így az sem lehet véletlen, hogy a gyógyító hivatásban és a muzsikában szolgáló, a Parlando online zenepedagógiai lapnál baráttá lett szerzőtárs írta a Varázslat, Zsolnay-tányérral című kötet előszavát.
A most megjelent versgyűjtemény darabjai az elmúlt hónapokban keletkeztek. A szerzővel így a több mint egy év történéseit együtt járhatjuk végig: az egyházi ünnepet, az ukrajnai háború borzalmát és a mindennapok apró pillanatait. Elutazhatunk a társaságában Fugyi templomához, hogy együtt állapítsuk meg: „Ez a kicsinyke istenháza / katedrális nekem, / itt, a Partium szívében…” Ellátogathatunk a zalaszentgróti zsidó temetőbe és a berettyóújfalui zsinagógába. De ugyanígy együtt csodálhatjuk meg vele egy régi bonbonosdoboz szépségét is. „Beavatottként, sőt, közeli barátként kezel minket, olvasókat, és egyszerűen nem lehet letenni a könyveit. Újra elővesszük, ha lehet, újraolvassuk, és mindig észreveszünk valami huncutságot vagy békétlenséget. A tragédia és az életigenlés, a kritika és a humor egyszerre jelenik meg a költeményekben egy különleges zenei háttérrel” – írja Székely György.
Petrőczi Éva a költészetre szakrális térként tekint. Számára a versírás gyógyító erővel bír. Emellett a kritikai hang sem hiányzik az írásaiból: szelíden bár, de odamondogat mindazoknak, akik érdekből verselnek és zenélnek, és a művészetből szerezhető hasznot lesik. Számára a könyvek és az irodalom már kisgyermekkorban meghatározó élményt jelentettek. A huszadik verseskötetből például azt is megtudhatjuk, melyik könyv jelentett neki vigasz- és fájdalomdíjat alig tizenkét éves korában egy kétoldali tüdőgyulladás után.
Egy-egy vers főhősét ismerhetjük, de a költőnőnek köszönhetően most sajátos nézőpontból láthatjuk őket. Így olvashatunk mások mellett Fischer Annie-ról, Bessenyei Györgyről, Batthyány Lajosról, Lukács apostolról, Móricz-Sabján Simon fotóművészről, Bartók Béláról. Találkozhatunk a szerző családtagjaival is. Köztük olyanokkal, akiktől nemrég búcsúztunk el, s olyanokkal is, akik ma, évtizedek múltán még mindig hatást gyakorolnak rá. És, természetesen, az unokákkal.
Több költemény visszatérő alakja – anyai nagyapja, Péter mellett – Ómi, akit már Petrőczi Éva korábbi verseiben is megismerhettünk. Ez az idős asszony, Petrőczi Éva bebörtönzött orvos édesapjának nagynénje és a költőnő harmadik nagymamája, az egykori kislány életének egyik főszereplője volt. Az őzszemű, szelíd asszony pécsi lakásában sok régi porcelán sorakozott, a legújabb gyűjtemény címadó versének témáját is egy, az ő otthonában megismert pillangós-virágos Zsolnay-tányér ihlette.
A kötet premierje Sárospatakon, a Rákóczi Múzeum Kávézójában volt, nagyrészt református közönség előtt. Ha megismertük és megtanultuk a költeményeket, várhatjuk a következő darabokat. Mert biztosak lehetünk benne: már készül a huszonegyedik. Hiszen – amint Petrőczi Éva is írja – „a hangom bírja még, nem lettem néma kis hableány”.
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!