Így készül a Reformátusok Lapja

Nagyné Károlyi Ildikó a kapocs a Reformátusok Lapja és a Délkelet Press között, ő a projektgazda, azaz a közvetítő az ügyfelek és a nyomda között, aki végigkíséri a gyártási folyamatot a megrendeléstől kezdve a nyomtatványok elkészültéig. Több mint harmincéves nyomdai tapasztalattal a háta mögött fordítja át a „mit”-et „hogyan”-ra, közben pedig szívesen válaszol a „miért”-ekre, ahogyan a hosszú úton az én kérdéseimre is, együtt utaztunk ugyanis Békéscsabára.

Ildikó a Pest megyei Táborfalván él, könyvkötőként került a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdájába, ahol harminchárom éven keresztül dolgozott, végigjárva a ranglétrát. Ebben a mizsei nyomdában készült korábban a Reformátusok Lapja is, még a régi, majd 2019 óta az új formátumban. Ám a covid időszakában a megrendelések elmaradtak, a nyomda bezárt, Ildikót pedig megkereste a Délkelet Press, hogy szívesen alkalmaznák. Ő pedig – jó gazda módjára – a még meglévő, hozzá tartozó ügyfeleknek felajánlotta a csabai nyomda szolgáltatását. Így készül 2023. év vége óta a Reformátusok Lapja is a kolbász fővárosában.

A közel kétórás úton Ildikó sok részletbe beavat. Megtudom például, hogy létezik íves és rotációs nyomtatás, előbbi lassabb, akár kis példányszámban is gazdaságos eljárás, amelyben lapokra (ívekre) nyomtatnak, leginkább könyveket, csomagolóanyagokat. A rotációs nyomtatáshoz papírtekercseket használnak, ez fut végig meglepően gyorsan a nyomdagépen, és jellemzően napilapok, magazinok, reklámanyagok, szórólapok nyomtatására használják. Ezzel az eljárással akár egy nap alatt elkészíthető egy többoldalas újság akár több tízezres példányszámban is. Hátránya, hogy alacsony példányszámnál nem gazdaságos a használata. Beszélünk a papírokról is, amelyeket gramm/m2-ben mérnek, azaz minél vastagabb, annál nehezebb. A Reformátusok Lapja például kilencvengrammosra készül.

Szóba kerül az is, hogy a Délkelet Presshez hasonló nyomdai eljárással dolgozó cégek száma az utóbbi években jelentősen csökkent, Magyarországon jelenleg alig fél tucat vállalkozás maradt, amely heat-set rotációs nyomtatással képes a Reflaphoz hasonló termék előállítására.

Közben ránk esteledett, csípős hidegben szállunk ki a békési megyeszékhely ipartelepén fekvő, az ezredforduló környékén épült irodaház előtt. Bánfi Róbert termelési és kereskedelmi vezető invitál beljebb, és mutatja be néhány mondatban a vállalkozást, amely bár negyedakkora létszámmal, mint korábban, de még kitartóan működik.

– 1989-ben alapították meg a Délkelet nevű hetilapot, három évvel később napilappá vált. Az ezredforduló idején a tulajdonosok úgy döntöttek, új bázist építenek az újságnak és a nyomdának. Ekkor húzták fel ezt az irodaházat, amelyben a szerkesztőség is működött, valamint a mögöttünk álló csarnokot, ahol a nyomdagép dolgozik – tekint vissza a múltba Bánfi Róbert, aki Nagyné Károlyi Ildikóhoz hasonlóan fiatalon került a céghez, bár eredeti szakmáját tekintve út- és hídépítő technikus. Az évek során ő is kitanulta a nyomdászmesterséget, majd felettesei javaslatára inkább vállalatirányítási ismeretekből szerzett diplomát.

Elmondása szerint a 2008-as gazdasági világválság vetett véget az aranykornak, ám a Délkelet újság már korábban, 2002-ben megszűnt, amihez más tényezők is hozzájárultak. A csődtől egy új befektető mentette meg a vállalkozást, amely nevet váltott: 2013 óta működnek Délkelet Press Szolgáltató Kft. néven, azóta is kutatják az új lehetőségeket, piacokat. Bánfi Róbert elmondja, hogy a covid majdnem őket is bezárásra kényszerítette, pedig épp a világjárvány előtt vásárolták meg új, Rotoman N típusú, rotációs, heat-set, ofszet nyomdagépüket. Hogy ezek közül mi mit jelent, hamarosan kiderül.

Miközben Róbert lelkesen magyarázza a nyomdagép működését, megérkezik a szerkesztőségünkből az idei hetedik lapszámunk nyomdai állománya, amelyet közvetlenül a cég ftp-szerverére töltött fel a tördelőnk. Átmegyünk a stúdióba, ahol Jancsin Ferenc már meg is nyitotta a fájlt. – Ilyenkor gyorsan átnézzük, hogy nyomdatechnikailag minden rendben van-e vele: például nem maradt-e benne RGB-színkódolású rész, ugyanis a nyomdaiparban a négyszínű, CMYK-kódolást használjuk, amely színekből (cián, magenta, sárga és fekete) minden más színt ki lehet keverni – magyarázza. A harminckét oldalas pdf-ből aztán „kilövést” készítenek, azaz úgy rendezik az oldalakat, hogy optimális legyen majd a nyomtatás végén a vágáshoz, tűzéshez. Ellátják őket a megfelelő nyomdai jelekkel, amelyeket figyelve a nyomdagép pontosan oda nyomtat, ahova kell, így nem csúsznak majd el egymáson a színek, majd következik a leglényegesebb rész: a homogén színekből négyszínű pontokra bontja – raszterizálja – az újságot. A szürke csak távolról lesz szürke, közelről nézve apró, színes pöttyök alkotják. – Szürkét a legnehezebb nyomni, ha egy újságban az szép, azaz megfelelő a szürke egyensúlya, rendben lesz a többi szín is – állítja Bánfi Róbert.

A beállítás után Róbert egy újabb terembe vezet, ahol a CTP (Computer to Plate) gép áll. Ez a szerkezet vékony, fényérzékeny alumínimumlemezekre „világítja”, vagyis lézerdiódákkal ráégeti a Reflap oldalait, összesen tizenhat lemez készül, színenként négy, egy-egy lemezen nyolc oldallal. Modern, vegyszermentes technológia, hiszen a környezetvédelem elengedhetetlen. Korábban filmet készítettek, majd a filmet levilágították a fémlemezekre. Egy nyomólemez két-három perc alatt készül el, mi pedig követjük az útjukat a nyomdagéphez.

Átvágunk a hatalmas raktáron, ahol egymásra rakva sorakoznak a kútgyűrű átmérőjű, egyenként legalább egy tonnát nyomó, különböző fajtájú és minőségű papírtekercsek. Bánfi Róbert közben azt magyarázza, hogy a készlethalmozással a folyamatos működést biztosítják, felkészülve olyan esetekre, amikor egy beszállítójuk kiesik.

– Sajnos előfordult már, hogy majdnem papír nélkül maradtunk – mondja, miközben már az udvaron szaporázzuk a lépteinket a nyomdagépet rejtő csarnok felé.

A csarnokban kellemes meleg fogad, a levegőben papír-, nyomdafesték- és műhelyillat keveredik, miközben nagy zajvédő falak üvegablakai mögött duruzsol – valójában igen hangosan zúg, morajlik – a panellakás méretű nyomdagép. – Hamarosan lefut a jelenlegi munka, azután ti jöttök – mondja mosolyogva Róbert, aki közben bemutatja a gépet.

– Ez egy ofszettechnológiás heat-set nyomdagép. A heat-set azt jelenti, hogy a megnyomott papírt felmelegíti a gép mintegy 120-150 °C-ra, hogy a festék megszáradjon. Néhány éve hőcserélőrendszert építettünk a nyomdagép kéményére, annak a hőjével fűtjük a csarnokot és az irodaházat is, így csökkentve az ökológiai lábnyomunkat – újságolja. Mi közben közelebb merészkedünk a szerkezethez. Ámulva nézem a hatalmas papírtekercseket, az egyikből dolgozik, a másik pedig akkor kell, amikor az előzőről elfogy a huszonkét kilométernyi papír.

Róbert megmutatja a színenkénti nyomóhengereket, amelyekbe bekerülnek a megfelelő színhez tartozó nyomólemezek. Az ofszetnyomás lényege – nagyon leegyszerűsítve – úgy írható le, hogy a lemez azon részeire, amelyekre nem kell festék, vékony vízréteg kerül, a többire pedig festék. A lemez aztán ezt a festékréteget – legalábbis ennél a gépnél – átadja egy gumirétegnek, erről kerül a papírra a nyomat. A festékező hengerek 30 °C-on temperáltak, mert a nyomdafesték kényes: ha túl hideg, akkor „feltépődik” a papírról, ha túl meleg, akkor hiába a pontos beállítás, megnőnek azok az apró pontok, amelyekből összeállnak a színek, hibás lesz a nyomat.

A nyomóhengereket óránként negyvenezres fordulattal pörgeti egy-egy impulzusvezérelt motor, hogy mindig szinkronban legyenek, a papír útját szemmel szinte nem is lehet követni. A gép másik végén futószalagon érkezik a nyomat, összehajtva, ragasztva, akár vágva is, ha nincs szükség tűzésre. A selejtek – mert ilyen minden nyomtatásnál keletkezik – raklapra állított konténerbe hullanak, a papírt tömörítik, majd eladják. Az elhasznált alumínium nyomólemezeket szintén értékesítik.

Hirtelen beáll a csend a csarnokban, a nyomdagép végzett jelenlegi feladatával, most már a Reformátusok Lapja következik. Az átállás gyors: egy nyomdász a laphoz szükséges papírtekercset behelyezi a gépbe, egy másik kicseréli a nyomólemezeket, megint mások pedig szélesebbre állítják az „alagutat”, ahova majd a szinte kész kiadvány érkezik, majd újra felpörögnek a hengerek.

Egyszer csak elkezdenek érkezni az összehajtogatott lapok a futószalagon, eleinte fehérek, majd sárgák, aztán rózsaszínné változnak, lassan kékké, majd egyre jobban kezd hasonlítani a nyomat egy újsághoz, már Juhász Márton arca is kivehető a címlapon. Közben mellettem Felföldi András főgépmester időnként levesz egyet a szalagról, széthajtja, majd állít a gépen.

– Most épp a hajtást pozicionálom – magyarázza. A segédgépmester a színeket és az elcsúszást ellenőrzi, miközben folyamatosan potyognak a félkész Reflapok a selejtes konténerbe.

– Szomorú látvány – mondom félhangosan, de a mellettem álló Nagyné Károlyi Ildikó így is meghallja és vigasztal. – Ez szükséges, hogy a végén a kívánt minőségben készüljön el a kiadvány. A nyomtatás előtt keletkezett selejttel számol a nyomda – magyarázza, én pedig elfogadom. Közben sikerül mindent tökéletesen beállítani, a lapok – az első tizenhat oldal – már nem a selejtes ládában landolnak, hanem az alagút végén gyűjtik és rakják egymásra a nyomda munkatársai. Az egész folyamat nem tart sokáig, a második tizenhat oldalas lemez kicserélésével és a gép újraindításával együtt közel negyven perc alatt elkészül a nyomat. Mindezalatt negyvenezerszer fordult át a nyomóhenger, elfogyott nagyjából másfél kiló festék színenként és tizenkétezer méter papír.

A harminckét oldal az irkafűzőgép hathatós közreműködésével nyeri el újságformáját. A szerkezet külön csarnokban áll, ez rendezi össze a kétszer tizenhat oldalt, majd méretre vágja és kapoccsal összetűzi őket, végül következik a „behúzás”, esetünkben kézzel teszik be a lapok közé mellékletünket, a Mértékadót. A kész újságokat ötvendarabonként kötegelik, így szállítják el hozzánk, illetve a postára, itt kerül rájuk a fólia.

Bánfi Róbert eközben felidézi, hogy a nyomdaipar a 2008-as válság után már nem tért vissza az azt megelőző szintre, leginkább az internet és az online kiadványok terjedése miatt. – Nyolc évvel ezelőtt, amikor megvettük ezt a gépet, arra számítottam, hogy még tíz éve lehet ennek a piacnak. A mi generációnk kihal, és meg fog szűnni a nyomtatott sajtó – fest borús jövőképet a termelési igazgató, de aztán reménysugarat is felvillant. – Talán meghazudtol majd a jövő. Hasonlóan visszaesőben volt a könyvnyomtatás is, ám most megint reneszánszát éli a papíralapú olvasás. Hátha így lesz ez a nyomtatott sajtóval is – reménykedik. – Addig is a jövőkép megtalálása a feladatunk, hogy a nyomdaipar adta lehetőségeket kihasználjuk – teszi hozzá.