Imakert Szárszón: új tér a lelki elmélyüléshez

A központban évtizedek óta aktív hitélet zajlik, számos konferenciának, lelkigyakorlatnak és hasonló egyházi eseménynek adott már otthont, ám imasétányt vagy imakertet most először alakítottak ki. Miért éppen most vált időszerűvé az ilyen lelki elmélyülést segítő tér kialakítása?

A Konfi+ egyik alkalmán – tizenkét évvel ezelőtt – már készítettem több állomásból álló imasétát, amelyet különleges élménynek szántam az ifjúsági vezetők, misszióvezetők és lelkészek számára. A nagyszabású séta a magas létszámhoz igazodott, ezért a létesítmény szinte teljes területét lefedte. Vass Pállal, a központ akkor frissen kinevezett ügyvezetőjével kezdtünk el ötletelni, bár eleinte csak az alapelveket tisztáztuk. Közben a központi épület mellett található teátrum az évek során egyre elhanyagoltabbá vált, nem használták. Amikor rákérdeztem, milyen terveik vannak a színpaddal, elmondta, hogy lebontanák, de nincs rá forrásuk. Üresen hagyni viszont nem szeretnék, ugyanakkor nem született ötlet a hasznosítására. Ekkor javasoltam, hogy alakítsunk ki imakertet ezen a területen. Több mint harminc év tapasztalattal rendelkezem spirituális helyszínek létrehozásában: táborok, konferenciák, férfielvonulások és javítóintézetek számára is terveztem már imasétákat, mindig az adott környezethez igazodva. Ez a térkompozíció mostantól minden itt megrendezendő tábor és konferencia szerves részévé válhat. Érdemes dedikált időt szánni rá, hogy ne csupán szabadon választható lehetőségként szerepeljen. A csoportos imaséta vezetéséhez a recepción leírás is kapható, míg az „Élő Ige” terület hajnalonta igetanulmányozásra használható.

Hogyan alkot meg egy imasétányt vagy -kertet?

Mindig imádsággal és a helyszín, valamint a rendezvény alapos megismerésével kezdem a munkát. Mivel hosszú évek tapasztalata és belső kötődés is fűz a konferenciatelephez, különösen fontosnak éltem meg, hogy ehhez a lelki otthonhoz méltó és egyedi kert jöjjön létre. A balatonszárszói rendezvényközpont nem akármilyen tér, hanem Isten által választott lelki helyszín, amelynek története szorosan összefonódik a Soli Deo Gloria Református Diákszövetséggel. Ez a szövetség a XX. századi magyar református ébredési mozgalom egyik kiemelkedő megnyilvánulása volt. Akkoriban egyre erősebben jelentkezett a vágy a református egyházon belül, hogy a hit bensőségessé váljon, és ennek hatására a gyülekezetek is megújulhassanak. Kiemelt figyelmet kapott az ifjúság megszólítása és bevonása, valamint megfogalmazták azt az elvet is, hogy lelkész csak az legyen, aki Jézust Megváltójának fogadja el. Az SDG által szervezett konferenciákon rengetegen jutottak hitre – és itt kapcsolódik a személyes történetem ehhez a helyhez. 1948-ban édesanyám két nővérével és édesapjukkal Balatonszárszóra érkezett – és itt mindannyian egyszerre megtértek. Édesanyám később gyermekorvos lett, ikertestvére pedig lelkészfeleség – Pánczél Tivadaré, aki a rákosszentmihályi gyülekezetben szolgált. Ezt a kertet az ő emlékükre állítottam, hiszen itt találták meg Jézus Krisztust.

Milyen állomásai vannak az imakertnek?

Két bejárata van, mindkettőnél táblák segítik az érkezőket. Az egyik az igei csendességre hív, a másik az imaséta kezdőpontja. Összesen nyolc állomáson lehet megállni, elcsendesedni és könyörögni Isten előtt. Minden egyes helyszín egyedi élményt nyújt. A teljes séta során mély lelki utazás zajlik. Talán túl sok is egyszerre befogadni mindent, ezért érdemes rá időt szánni. A kert központjába asztalt állítottam, amelyen kavicsok sorakoznak. Egy felirat arra ösztönzi az imádkozót, hogy gondoljon azokra, akiket szeret, akik fontosak a számára. Majd lassan, egyesével vegyen fel egy-egy kavicsot a markába. Ha megtelt a tenyere, emelje fel a köveket Isten elé, és imádkozzon értük. Amikor az ima véget ér, helyezze vissza a kavicsokat.

Mintha imádságban odatennénk Isten elé azokat, akiket nagyon szeretünk, és rábíznánk őket.

Igen, valóban így is lehet értelmezni, de ez egyéni megközelítés kérdése. Ugyanakkor praktikus okai is vannak, hiszen a később érkezők is ugyanezeket a kavicsokat fogják használni imádságaikhoz.

Milyen további elemekkel találkozunk?

A kert középpontjában a kereszt áll – úgy érzem, ez mindent elmond. Jelenleg huszonnégy olyan igés tábla kapott helyet a kereszt körüli területen, amely az igei elmélkedést segíti. A látogatók leülhetnek, elcsendesedhetnek, a feltett kérdések segítségével tanulmányozhatják az Igéket, miközben a háttérben halk zene szól. Az imaséta jól átgondolt struktúra mentén épül fel, ezért javaslom, hogy mindig az irányjelző táblák szerint haladjunk tovább. Minden állomás más és más élményt nyújt: az egyik helyszínen egy konkrét dologért imádkozunk, míg a másikon egyszerűen Isten jelenlétéért könyörgünk, hogy vegyen körül minket. Ha eltérünk a javasolt útvonaltól, könnyen elveszíthetjük az egymásra épülő, átgondolt lelki folyamat hatását. A séta közepén bukkanunk azokra az imákra, amelyeket magam fordítottam vagy írtam. Ezeket ősi imáknak nevezem, mert rendkívül erőteljesek és egyszerűek, mégis teljes szívvel átélhetők. Az olvasásuk során arra bátorítom a látogatókat, hogy ne puszta szavakként tekintsenek rájuk, próbálják meg saját imádságukként kimondani őket.

Miként hat az imádkozókra ez a szakrálisnak nevezhető tér?

Mindenki másként éli meg az itt töltött időt. Különösen a fiataloknál és a férfialkalmak résztvevőinél figyeltem meg intenzív megéléseket és változásokat. Egy férfiakból álló csoport tagjai eleinte bizonytalanul álltak egy felszólítás előtt: „Vedd le a cipődet, végy a szádba egy csipet sót, és menj végig az úton mezítláb! Ahogy meztelen lábad súrolja a talajt, gondolj azokra, akiknek nincs annyi pénzük, hogy cipőjük legyen, akik éheznek.” Ez az egyszerű cselekedet olyan belső utazás, amely elvezet egy pontig, majd visszahoz. Utána lehetőség nyílik hálát adni azért, hogy Isten bőségesen megadta az élethez szükségeseket. Segít végiggondolni, mennyit kesergünk amiatt, amit mások birtokolnak, miközben talán észre sem vesszük a saját áldásainkat. A cipő levétele nem csupán mozdulat, hanem egy másfajta életérzésbe való belépés, egyfajta átélés, amelynek a merészsége még magát a résztvevőt is meglepheti. A tér egy másik pontján berendezett asztal található, amelyen törött tárgyak sorakoznak: cserép, szerszám, működésképtelen elektronikus eszköz. A felirat így szól: „Gondolj egy családra, amely széthullóban van! Imádkozz értük!” Ha egy csoport közösen halad végig az imasétányon, ezen a ponton megfogjuk egymás kezét, és együtt imádkozunk a széttört családokért. Sokszor tapasztaltam, hogy ennél az állomásnál sokan sírva fakadnak. Akiket megindít az üzenet, általában külön is elvonulnak imádkozni. A záróállomáson kétszemélyes padok állnak. Rajtuk egy tábla ezt üzeni: „Kérd Jézust, hogy üljön melléd! Várj rá, szólni fog hozzád! Mondj el neki mindent…” Ezeknek a székeknek nem az a célja, hogy a barátok egymás mellé üljenek és beszélgessenek, hanem az, hogy a második szék látványosan üres maradjon. Ez Jézus helye. Megrendítő tapasztalatok fűznek ehhez az imaponthoz, különösen a javítóintézetben élő lányokkal kapcsolatban. Sokan közülük semmit sem tudnak a keresztyénségről, mégis, amikor felállnak a székről, azt mondják: „Nem tudom, mi történt, de éreztem, hogy ott volt Isten.”

Fel lehet-e lelkileg előre készülni erre az utazásra?

Az alázat és az istenfélelem elengedhetetlen. Nem az a cél, hogy kiértékeljük az élményt, hanem hogy hódolattal és nyitott szívvel járjuk végig az utat, hiszen imádkozni jövünk – és ez a legfontosabb. Ez az út nem verseny, nem teljesítendő feladat, hanem lehetőség arra, hogy testi és lelki megnyugvást találjunk, növekedjünk a hitünkben, és közelebb kerüljünk Istenhez. Érdemes tudatosan és lassan haladni, hogy valóban megtapasztaljuk a jelenlétét. Ha valaki kocsival áthalad Balatonszárszón, és épp van egy órája, hogy elcsendesedjen és beszélgessen Istennel, csak biztatni tudom, térjen be hozzánk, és járja végig a kert egy részét. Amikor legközelebb erre visz az útja, folytathatja ott, ahol legutóbb abbahagyta. Ha valamelyik állomás nem érinti meg, lépjen tovább bátran! Nem baj, ha egyszerre csak három-négy állomáson halad át – minden alkalom más és más lehetőséget ad arra, hogy új módon tapasztaljuk meg Isten jelenlétét.

Mit tanácsol azoknak, akik maguk szeretnének egy-egy lelki alkalomra imasétát tervezni?

Lényeges, hogy az egyes állomások nemcsak spirituálisak, hanem cselekvés is történik. Ez lehet kavicsok felemelése, egy papírlap összehajtogatása vagy más egyszerű mozdulat, amelynek során az imádság összekapcsolódik a fizikai cselekvéssel. Tapasztalatom szerint ez az imaforma rendkívül hatékony. Segít kimozdulni a megszokott világból, átfogóbb istentapasztalatba vezet. Éppen ezért érdemes beépíteni a különböző lelki elvonulásokba, gyülekezeti vezetőségi hétvégék programjába. Ez a fajta imádság felzaklatja a felnőtteket is, miközben nem igényel különleges eszközöket – néha elég egy darab papír, vagy még az sem. Egyik alkalommal egy fát vettünk alapul, és a vezető arra kérte a csoportot, hogy nézzenek fel rá. Sok levelet látunk rajta, de gyümölcsöt nem. Ekkor Jézus szavait idéztük a János evangéliumából: „én választottalak ki titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon...” Majd együtt elgondolkodtunk: mi az életünkben a valódi gyümölcs? Mi az, ami igazán értékes, és mi az, ami csupán látványos, de tartalmatlan? Ezek a kérdések a lelkünkbe hatolnak, és segítenek megérteni, milyen életet szeretnénk élni. Fiatalokkal gyakran megállunk egy mező szélén, és arra kérem őket, hogy keressenek egy kis virágot vagy bogarat. Ezután leguggolnak mellé, és pár percig csendben figyelik. Arra biztatom őket, hogy fedezzék fel Isten teremtő kreativitását, hatalmát és szépségét ebben az apró élőlényben. Amikor újra összegyűlünk, mindenki megosztja, mire csodálkozott rá. A fiúk általában bogarat keresnek, a lányok inkább virágot – de kivétel nélkül ráébrednek, milyen mérhetetlen szépség rejlik akár egy kis növényben is. Ezután arra kérem őket, hogy egy mondatban fogalmazzák meg ezt az élményt, majd ezekből a mondatokból közösen megalkotjuk a csoport zsoltárát, amelyet végül felolvasunk. Ez a pillanat mindig különlegesen magával ragadó. Hasonlóképpen működik az éjszakai imádság is. Leterítünk néhány pokrócot, lefekszünk a fűbe, és csendben szemléljük az égboltot. Ez időigényes folyamat, mert a fiatalok eleinte nehezen csendesednek el, de amikor végre elmerülnek a látványban, eljön az a pillanat, amikor megkérhetjük őket, hogy csodálják meg Isten mérhetetlen hatalmát. Ezután ugyanúgy egy mondatban fogalmazzák meg, mit éltek át, majd ezekből a mondatokból megszületik a közösség zsoltára. Az így megfogalmazott imádságok komolysága mindig lenyűgöző és felemelő.