Irányba állít

Csakis Isten áldásainak köszönhetően építhetünk maradandó közösségeket, egyházat és hazát – hangsúlyozták a magyarországi keresztyén egyházak vezetői a szokásos augusztus 19-i ökumenikus istentiszteleten. Az államalapítás ünnepének előestéjén Budapesten idén több százan adtak hálát az új kenyérért és imádkoztak közösen Magyarország jövőjéért.

kép„Isten jó rendje szerint különbséget teszünk munka és ünnep, fáradozás és hálaadás ideje között” – köszöntötte Bogárdi Szabó István református püspök a budai református gyülekezet templomában összegyűlt híveket, egyházi és állami vezetőket, diplomatákat. A Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke hozzátette: Isten megengedi, hogy megszenteljük hétköznapjainkat, a „szentet viszont nem tudjuk hétköznapivá tenni, csak profanizálni”.

képArra biztatott mindenkit, szentelje meg azzal a hétfői ünnepet, hogy imádkozik az Olaszországban összedőlt völgyhíd áldozataiért, a háborúk elől menekülő, hontalanná váló emberekért, valamint adjon hálát országunk békéjéért, a mindennapi kenyérért, „legfőképpen pedig Jézus Krisztus ismeretéért és az üdvösség reménységéért”.

„Az áldott megáld minket, hogy áldássá legyünk”

– így foglalta össze Steinbach József református püspök azt az üzenetet, amit Isten ezúttal a szívére helyezett a 127. zsoltár alapján. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke prédikációjában az áldott Istenről beszélt, aki mindenható és örökkévaló, aki múlt, jelen és jövő, egyén, egyház, világ és az egész kozmosz ura, és aki úgy mutatta meg szeretetét nekünk, hogy lehajolt hozzánk és Jézus Krisztusban mindent nekünk ajándékozott.

kép„Többet ad, mint amennyiről magunktól álmodnánk. Ahogy a zsoltáros fogalmaz: álmunkban is eleget. Pont annyit, se többet, se kevesebbet, nehogy telhetetlenek legyünk vagy kevesebbel is beérjük” – hangsúlyozta a püspök. Isten nélkül csak ideig-óráig lehetünk sikeresek, az ő áldása az, amivel nem hiábavaló, hanem maradandó dolgokat lehet alkotni – ezért Steinbach József arra biztatott, nyújtsuk mindig a tőlünk telhető legjobb teljesítményt, de soha ne felejtsük elkérni Istentől az áldást. Ha így teszünk, átélhetjük annak valóságát, hogy „Isten kézbe vesz minket és örökkévaló, üdvösséges irányba állítja az életünket” – tette hozzá.

kép„Megáld minket, hogy áldássá legyünk – fűzte tovább ezt a gondolatmenetet az igehirdető –, hogy eszközeiként építsünk, ne romboljunk, hogy őrizzük, ne pedig kizsigereljük a Földet, hogy építsünk házat, egyházat és hazát, hogy e sokszínű világban éljük és hirdessük az ő evangéliumát.”

Hálaadás és dicséretmondás

A MEÖT tagegyházainak vezetői az istentiszteleten közösen imádkoztak Magyarország lakosságáért és vezetőiért, valamint a keresztyének testvéri viszonyáért és együttes tanúságtételéért. Emellett hálát adtak az idei termésért és az abból készült új kenyérért.

kép„Amellett, hogy hálát adunk, dicséretet is mondunk” – fogalmazott az ünnepségen Kondor Péter evangélikus püspök. Mindkettővel köszönetünket fejezzük ki, de az utóbbi azt jelenti, hogy az adományokról az adományozóra fordítjuk a tekintetünket – magyarázta. „Hálásak vagyunk a kenyérért, ugyanakkor csodáljuk is Istent, amiért a földből gabonát sarjaszt és búzát érlel. Hálásak vagyunk a bűnbocsánatért, amit kaptunk, ugyanakkor csodáljuk és dicsérjük Jézus Krisztust megváltó munkájáért” – tette hozzá.

képA különböző magyarországi keresztyén felekezetek liturgiájának nyelvén – magyarul, románul, görögül – elhangzó áldások közé ezúttal héber és arab szavak is vegyültek, mert az alkalmon részt vett és áldást mondott Róna Tamás főrabbi a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége képviseletében, valamint Béchara Boutros Al-Rai libanoni maronita pátriárka, aki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes meghívására érkezett három napra hazánkba.

kép

Béchara Boutros Al-Rai bíboros, Antióchia és egész Kelet maronita pátriárkája Szent István ünnepe alkalmából látogatott Magyarországra, útja során nemcsak a magyarországi katolikus, református, evangélikus, anglikán, baptista, metodista, ortodox és pünkösdi egyházi vezetőkkel imádkozott együtt, hanem Áder János köztársasági elnökkel, Kövér László házelnökkel és más állami vezetőkkel is találkozik, augusztus 20-án pedig részt vesz a Szent István-napi ünnepi szentmisén és a Szent Jobb-körmeneten.

Feke György, fotó: Vargosz