Ismét ülésezett a Reformációi Emlékbizottság

Az ülésen többek között szóba került az a javaslat, amelyet a Magyarországi Református Egyház Kálvin János Emlékbizottságának vezetője, Márkus Mihály nyugalmazott püspök és a Magyarországi Evangélikus Egyház Reformációi emlékbizottságának vezetője, Fabiny Tamás tettek egyházaik 2017-es közös zsinati előkészületeivel kapcsolatban.
2012. június 27-én a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) Reformációi Bizottságának tagjai ismét találkoztak egymással az Északi Evangélikus Egyházkerület Püspöki Hivatalában, hogy megtárgyalják a 2017-es előkészületek legfrissebb fejleményeit.

A bizottsági tagok először Fabiny Tamás püspök, bizottsági elnök előterjesztésében meghallgatták azt a javaslatot, amelyet a Magyarországi Református Egyház Kálvin János Emlékbizottságának vezetője, Márkus Mihály nyugalmazott püspök és a MEE Reformációi emlékbizottságának vezetője, Fabiny Tamás tettek egyházaik 2017-es közös zsinati előkészületeivel összefüggésben.

A javaslat célzott történeti kutatást indítványoz a két egyház korábbi egyezményeinek hatásáról, valamint szeretnék, ha a 2017-es közös zsinat elfogadna egy olyan ünnepélyes nyilatkozatot, amely a két egyház további működését is meghatározza.

Szeretnék, ha a 2011-es népszámlálás tanulságainak levonása közös munkacsoportban történne, valamint azt, hogy a 2013-tól bevezetendő kötelező hittan illetve erkölcstanoktatásra közösen készülnének fel az egyházak.

Az ökumenikus alkalmak liturgiájával és más tervekkel kapcsolatban tovább itt olvashat.

reformatus.hu