„A mi Urunk a kereszten is Isten. Bár megüresíti és megalázza magát, de egy másik ember személyén, Istent kereső és megtaláló lelki kapaszkodásán keresztül látható lesz a megváltás ígérete" – Fábián Tibor írása.
Az evangéliumi történetekben még Jézus mentő társaságát kereső tömegeket látni. A megkötözött és megalázott Isten látványa azonban megszakítja ezt a hitbeli folytonosságot és kapaszkodást. Törés, száznyolcvan fokos fordulat áll be az emberek Jézushoz viszonyulásában. Az erős Mestertől még csak-csak vártak valamit, de a leköpdösött, megkötözött Jézus értékét veszíti számukra. Nincs miért kiállni mellette, nincs miért vállalni őt.
A modern, egyházidegen korban sokszor divatjelenséggé erősödik a keresztyénség megvetése, a Megváltó „sekély kéjt” jelentő kicsúfolása. Képzőművészek, közszereplők provokatív, a keresztyének érzékenységét tudatosan vagy tudatlanul próbára tevő, bántó alkotásairól, megszólalásairól érkeznek rendszeresen a hírek. Azokról a mai csúfolókról, akik nem Urat, nem Királyt látnak Jézus személyében, hanem megcsúfolható személyt. E mögött ott lakik gyakorta a kereső lélek bizonytalansága is, amit Ady őszintén meg is vall: „Még meg se leltem s akkor is / Kötődtem vele s versenyeztem.” A megalázott Jézus már nem kell. Nem azért, mintha elfogytak volna a betegek, a szenvedők, a bajban lévők. Egyszerűen tőle már nem várnak semmit. Ő már nem több mint egy kivégzés attrakciója. Már nem látják hatalommal cselekedni és szólni. Mert hiszen, ahogy Pál írja: önmagát megüresíti, szolgai formát vesz fel, emberekhez lesz hasonló, megalázza magát, és ebben az engedelmességben marad haláláig (Fil 2,7–8).
Gyilkosok és rablók szintjére fokozzák le a Mestert. Nemcsak a kivégzés eszközével, hanem a két lator kiválasztásával is azt üzeni a hatalom: ez az ember ugyanolyan, mint ők. Semmivel sem jobb, semmivel sem több. Amit azonban a kivégzők megcsúfolásnak szánnak, az voltaképpen találkozik Isten akaratával, aki a kereszten odaadja önmagát minden emberért. Nincs kivétel. Vagyis minél nagyobb Jézus megalázása, annál inkább megmutatkozik általa Isten korlátlan, általános, mindenkit magába foglaló közösségvállalása. Mai megfogalmazásban: nem elitista, nem diszkriminatív, nem bizonyos társadalmi csoportokban gondolkodó és válogató az Isten kegyelme, hanem globális, általános. Teljes érvényű. A két gonosztevő jelenléte és társasága ezt teszi egyértelművé.
Amikor látványosan elfogy a Jézus istenségébe vetett hit, amikor a korábban Jézust követő tömeg csupán kivégzést, eseményt figyelő nézősereg, hirtelen irányt vált az evangélium narrátora (Lk 23,39–43). A továbbiakban a kereszten függők beszédtöredékeit halljuk. Túlzás lenne ezt beszélgetésnek nevezni. Haldokló emberekről van szó, akik kínzó szomjúság, légszomj és vérveszteség közepette próbálnak meg néhány szót váltani. Orvosszakértők szerint itt minden szó, minden egyes lélegzetvétel a kínok kínját jelenti. Mindkét lator az életről beszél, mégis más-más formában. Az egyik az Istent káromló félelem hangja. Az önmagából kivetkőző, félőrült, istentagadó állapot. A megtérő gonosztevő szívébe azonban betér, befér a Lélek, és munkája nyomán már nem annak látja a mellette vérző töviskoronás személyt, mint a tömeg. Nem színpadi látványosságnak, aki oly sok szépet cselekedett, de mégis, milyen sajnálnivaló véget ér. A megfeszített Jézusban meglátja a Krisztust. A haldoklóban a feltámadás Urát. A tömeg néző marad, egy ember pedig kínjai közepette is Krisztushoz kapcsolja elfogyatkozó földi életét. Vajon mivel érdemli ki ez az ember Isten könyörületét? Ő maga semmivel. Elismeri, hogy nincs hivatkozási alapja. A Krisztushoz fordulás hatékony eszköze számára ugyanaz, mint ma is mindannyiunknak: a bűnbánat és a hit.
A mi Urunk a kereszten is Isten. Bár megüresíti és megalázza magát, de egy másik ember személyén, Istent kereső és megtaláló lelki kapaszkodásán keresztül látható lesz a megváltás ígérete, annak bizonyossága, amit egyedül csak a könyörülő Isten adhat.
Fábián Tibor, fotó: Sereg Krisztián
Az írás megjelent a Reformátusok Lapja húsvéti számában.