Isten kézműves igéje

Milyen a jó ajándék?

Az vagy, amit megeszel – tartja a szólás. Elgondolkodtató: akkor azok vagyunk, amit hordunk, vagy azok vagyunk, ahogyan díszítjük a környezetünket, otthonainkat? Négy fiatal hölgy úgy gondolta, Isten igéjét kézzelfoghatóvá, maivá szeretnék tenni. Álmuk valóra vált, hiszen elindították vállalkozásukat, a Csendesedő keresztyén webshopot. Az alapítók nemrég találkozót szerveztek Budapesten. A résztvevők adventi koszorút készíthettek, és egy forró ital mellett beszélgethettek például arról, hogy milyen a jó ajándék.

A Csend berendez. Ez a mondat fogad minket, ha megnyitjuk a Csendesedő honlapját. A dekorációs termékeket és ajándéktárgyakat kínáló webshop alapítói: Édes-Somogyi Virág, Kovács Dorottya, Császár Abigél és Mikes Réka.

m7b41431-bccc53d475.jpg

A Csendesedőt kitaláló, működtető lányok: balra fent: Mikes Réka, balra lent: Kovács Dorottya, jobbra fent: Császár Abigél, jobbra lent: Édes-Somogyi Virág

Fotó: Hurta Hajnalka

Mivel mind a négy lánynak nagyon fontos a közösség és a közösség teremtő ereje, ezért döntöttek úgy – engedvén a vásárlóközönségük akaratának –, hogy adventhez közeledvén közösségi alkalmat hirdetnek meg. Fiatal alapítású cégről lévén szó még a hírnév előtt állnak, de a vásárlóktól – e-mailben – már most is több, találkozásra hívó kérés érkezett hozzájuk: tartsanak olyan eseményt, amelyen lehetőség nyílik beszélgetésre, termékmustrára. Egy ilyen, adventi ráhangoló közösségi alkalomra látogattam el.

m7b4363-da63121a2c.jpg

Fotó: Hurta Hajnalka

Az esten alkalom adódott forró csoki mellett beszélgetni, adventi koszorút készíteni, és kerekasztal-beszélgetést hallgatni. A találkozást dicsőítő együtt zenélés zárta.

m7b4424-1b09a0b80b.jpg

Önfeledt beszélgetés jellemezte az egész estét

Fotó: Hurta Hajnalka

A kezdeti izgatott készülődés közepette, illetve az első érkező vendégek megilletődött susogása közben kaptam mikrofonvégre a lányokat.

Mindenekelőtt az érdekelt, természetes volt-e számukra, hogy Isten jelenlétét, a hitüket ilyen formában megmutassák. – Azt gondolom, mi nem tudnánk más terméket készíteni. Mind a négyünkben benne élt már az érzés: jó lenne fiatalos, szép, igényes, keresztény termékeket készíteni és használni. Igényünk volt rá, hogy a mindennapokban olyan dekorációkat tegyünk ki a falra vagy használjunk, amelyek nekünk is nagyon tetszenek – kezdte mondandóját Abigél. – Ami számomra a Csendesedőben a legfontosabb, amiért látom értelmét, hogy Istenről azt gondolom: bámulatosan kreatív.

m7b4293-cd9beb4759.jpg

Fotó: Hurta Hajnalka

Szerintem nagyon szereti a szépet… Én is annyira szeretem a szépet! Imádok alkotni, és azt érzem, talentumként azt kaptam, hogy az alkotással tudom közvetíteni az ő üzenetét. –Hozzátette, szerintük nagyon fontos a mai világban, hogy stílusban fiatalos dizájnt kövessenek. Tudatta a mottójukat: „Hívd meg őt az otthonodba!” Mindezzel azt üzenik: a webshoppal is az a céljuk, hogy a keresztény fiatalság olyan termékekkel vegye körbe magát, amelyek Istenre mutatnak.

m7b4650-160f018957.jpg

A gyertyákra írt szavakat a vásárlóközösség tagjai választották ki

Fotó: Hurta Hajnalka

Az indulásra vonatkozó kérdésre Dorottya válaszolt. Családi és baráti viszonyok fűzik egymáshoz őket. Réka és Abigél már korábban is gyönyörű kézművestermékeket készítettek, keresztény feliratokkal. Virágban merült fel az ötlet, milyen jó lenne, ha összefognának, és olyan kezdeményezést indítanának, amely keresztény tematikájú termékek készítését szolgálná. Dorottya csilingelő hangon újságolta: az első pillanattól kezdve mindannyian megtalálták a szerepüket a kezdeményezésben. Kézenfekvő volt, hogy Réka és Abigél – mivel nagyon szépen alkotnak – elsősorban termékeket készítenek. Virág is csatlakozott hozzájuk, ő a weblapért, én pedig a szövegekért és a marketingért, a kapcsolattartásért vagyok felelős. – Dorottya gyorsan hozzátette: Isten az, aki elindította őket az úton, és aki közben is végig mindig egy-egy ilyen nehézségen, akadályon túllendíti őket.

Arra a kérdésemre, hogy a mai világban dizájnos termékek által Istent közelebb lehet-e hozni a fiatalokhoz, Réka válaszolt: – Úgy gondolom, a termékek elindíthatnak egy beszélgetést, ezzel az emberek egymáshoz közelebb kerülhetnek, s így a tárgyak által az üzeneteink olyanokhoz is elérhetnek, akik korábban nem voltak nyitottak erre a témára.

m7b4285-4a8784d463.jpg

Fotó: Hurta Hajnalka

Réka mosolygó szemmel beszélte el, hogy az ő szívéhez egy kis fekete füzet áll közel, amire az égbolt van ráfestve, és ez van ráírva: kegyelmed vászna. A másik kedvenc terméke egy bögre, amelyen egy igevers van feltüntetve: én alkottalak, én viszlek, én hordozlak, én mentelek meg.

Arra a kérdésemre, hogy ilyen típusú munkát, élethivatást vinni a hátukon mennyire nehéz, megerősítő feladat, mennyire kell hozzá erős hitalap, Istenbe vetett hit, Virág válaszolt: – Mindnyájunknak erős a hitünk. A mindennapokban ezt át is éljük. A közös skype-jaink, beszélgetéseink előtt imádkozunk. Amikor ilyen eseményre (ráhangolódás, emberekkel találkozás) jövünk, mindannyian imádkozunk azért, hogy jöjjenek, legyenek sokan, és legtöbbször rengeteg csodát élünk meg.

m7b4402-33dae01ea7.jpg

Az érdeklődők adventi koszorút készíthettek – közösen

Fotó: Hurta Hajnalka

Az adventi koszorú készítése – mint workshop – után a találkozó kerekasztal-beszélgetéssel folytatódott.

Három lány beszélgetett Dorottyával. Blankában, Hajniban és Ágiban többek között az a közös, hogy számukra az istenhit – alap. Életük szerves része. Különböző „utakon” értek ide erre az eseményre, különböző foglalkozásúak (Hajni többek között önkéntes, Blanka egyetemista, szülésznőnek készül, Szabó-Keresztes Ági pedig anyuka). A kerekasztal-beszélgetés több olyan kérdést érintett, amelyek bárkiben elgondolkodtató, megfontolandó, életlassító gondolatokat ébreszthetnek. Így a készülődés, az Úr Jézusra hangolódás, az ő eljövetelére várás időszakának megélése, szóba kerültek az emlékek: kinek hogyan sikerültek a karácsonyi készülődései, mely mozzanataiért voltak igazán hálásak?

m7b4597-d83627a4f7.jpg

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői. Balról jobbra: Ágnes, Dorottya, Hajni és Blanka

Fotó: Hurta Hajnalka

Záró kérdésként merült fel bennem: milyen a jó ajándék, illetve: Isten milyen ajándéknak örülne? Ági így látja: – Egyre fontosabb az együtt töltött idő. A mamám szokta mindig mondani: az a legnagyobb kincs, hogy együtt vagyunk. Minőségi idő, amit együtt töltünk karácsonykor, sokkal értékesebb mindennél. És hogy Isten minek örülne…? Mi most már évek óta a gyerekekkel tortát sütünk Jézusnak. Azt gondolom, Isten annak örül az én esetemben, ha mi a gyerekeinknek megpróbálunk valamit átadni abból, hogy tanuljanak róla.