Isten terve mint rossz és jó hír

Az emberi terveink és maga az emberi élet a mérhető időhöz kapcsolódik. Mérjük azt, hogy mennyi idő telt el a születésünk óta, a tanulmányaink kezdete óta, a munkába állás vagy a nyugdíjas időszak megkezdésétől. Miközben az idő múlásával elérünk dolgokat, veszteségünk is keletkezik. Ha más nem, fogy az időnk, amit itt, ezen a földön felhasználhatunk. Emberi időszemléletünkben meghatározó, hogy az idő fogy, és vele együtt mi is. A Bibliában azonban másfajta időszemléletet is látunk. Időpontok beteljesedéséről és az azokhoz kapcsolódó események megvalósulásáról olvasunk. Az idő beteljesedése az, amikor a történelemben is megvalósul, láthatóvá válik Isten terve. Ezt látjuk világ teremtésénél:

Szintén így olvasunk Isten emberré válásáról és az ő váltsághaláláról: „De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve” (Gal 4,4). Az Isten menetrendje szerint beteljesülő idő hangsúlyozza számunkra, hogy Isten igaz és mindenható: mert előre megmondja, hogy mi következik, és van hatalma teljesíteni azt. Az a tény, hogy a történelem Isten terve szerint alakul, egyszerre rossz hír és jó hír.

Paul Washer, egy amerikai evangélista egyszer egyetemisták előtt beszélt. Tudta, hogy furcsán fognak rá nézni, és nagyon ellene lesznek annak, amit mondani fog. Miközben a pulpitus felé tartott, bölcsességért imádkozott. Majd így kezdte beszédét: „Most meg fogom veletek osztani a Biblia legszörnyűbb igazságát.” Figyelmeztette őket, hogy nagyon koncentráljanak, mert ezt nem lesz könnyű elhordozni. Hiszen mindjárt meghallják a legfélelmetesebb dolgot, ami Istenről megtudható.

Amikor már mindnyájan tűkön ülve várták, rájuk nézett és ezt mondta: „A legrémisztőbb igazság az egész Bibliában, hogy Isten jó.” Abban a pillanatban mindenki elkezdett kuncogni, nevetni és értetlenkedni, és ezt kérdezgették: mi ezzel a probléma? Mások hangosan odakiáltottak: mi a baj egy jó Istennel? Mitől lenne ez a hír félelmetes vagy rémisztő? De a lelkész így folytatta: rémisztő és félelmetes azt tudni, hogy Isten jó, mert mi nem vagyunk azok. Mit tesz egy jó Isten az olyan emberekkel, mint mi? Mit tesz a lázadókkal, akik a jósága és igazsága ellen lázadnak? Akik ezzel vétkeznek Isten ellen, a másik ember ellen, a teremtett világ ellen? Ha a világ Isten terve szerint alakul, akkor a legfontosabb ebben a világban Isten mércéje. Ebben az esetben az Isten által felállított mércén megbukó ember nem csak tökéletlen teremtmény, hanem egyben lázadó is. És mivel Isten jó, Isten szent, Isten igazságos, és az igazsággal, szentséggel és jósággal szembemenni igazságtalanság, ezért Isten jósága az emberre nézve a legrosszabb hír, amit életünkben hallhatunk!

Az ószövetségi próféták a világ rendetlensége és tapasztalható igazságtalansága közepette sokat beszélnek az Úr eljövendő nagy napjáról, amikor Isten eljön, és végleg igazságot tesz a földön. Jóel próféta például a következőket írja:

A próféta azt írja le különféle képeken keresztül, ahogyan Isten a történelem végén látható módon eljön erre a világra egy legyőzhetetlen hadsereggel és igazságot tesz. Az igazságtétel alapja pedig az, hogy az embereket Isten a saját igazságának mércéjéhez méri. Ez pedig rossz hír mindenkinek, aki nem olyan, amilyennek Isten szerint lennie kellene.

Mielőtt azt mondanánk, hogy ez az ítélő Isten az Ószövetség távoli és idegen istenképe, amin mi már túlléptünk, amit nem is ismerünk annyira és nem is szeretünk annyira, ne felejtsük el, hogy ugyanennek az Istennek az igazságáról olvasunk az Újszövetségben is. Így olvasunk a feltámadt Jézus Krisztus második visszajöveteléről az emberi történelem végén: „És akkor feltűnik az Emberfiának jele az égen, akkor jajgat a föld minden nemzetsége, és meglátják az Emberfiát eljönni az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel” (Mt 24,30). Rémisztő és félelmetes azt tudni, hogy Isten jó, szent és igazságos, mert mi nem vagyunk azok. És az istenképünk sokszor azért gyenge, a keresztyén életünk azért erőtlen, az Istenről való beszédünk azért akadozik, ha egyáltalán létezik, mert nem ismerjük és nem értjük, hogy Isten jó és igazságos. Hogyan lehet ebből mégis bármilyen jó hír számunkra?

Az egész Biblia következetesen, határozottan hangsúlyoz és sok oldalról bemutat két dolgot, mégpedig azt, hogy Isten igazságos, de az ember nem az. Ha Isten tényleg igazságos, akkor mit tesz azzal, aki igazságtalan? Ha egy igazságos Isten egyszerűen magához hívja az igazságtalan embert, hogy közösségben legyen vele, akkor már nem igazságos. A nagy kérdés a Bibliában, hogy az igazságos Isten hogyan bocsájt meg az igazságtalannak úgy, hogy közben igazságos marad?

Ahogy mondtuk, a bukott ember nemcsak tökéletlen teremtmény, hanem lázadó is, akinek le kell tennie a fegyvert. A fegyverletétel, a megadás, a bocsánatkérés annak belátása, hogy rossz úton járunk, de elkötelezettek vagyunk arra, hogy az életet az alapoktól újrakezdjük. Ezt a megadási folyamatot nevezi a Biblia megbánásnak. A megbánás egyáltalán nem kellemes, mert tulajdonképpen azt jelenti, hogy megöljük saját magunk egy részét, tehát egyfajta halált vállalunk. Ha arra kérnénk Istent, hogy megbánás nélkül fogadjon vissza minket, akkor valójában csak azt kérnénk tőle, hogy engedjen visszatérni bennünket hozzá anélkül, hogy valóban visszamennénk.

C. S. Lewis, a híres brit irodalmár írja:

Isten pontosan tudja ezt. Ezért ölt testet az Ige, ezért lesz emberré Isten, ezért születik meg a názáreti Jézus. És az ember igazságtalansága, a megbánás szükségessége okozza az Isten halálát a kereszten. Jézus Krisztus keresztje Isten teljes megnyilvánulásának rendkívüli kinyilatkoztatása. Isten igazságos, és megbünteti az igazságtalanságot. Isten szeretet, ezért emberré lesz a Fiúban. Emberként tökéletes életet él, és a kereszten mások igazságtalanságait, a mi igazságtalanságainkat magára veszi.

A bibliai bűnbánat továbbmegy az etikai hibák elismerésénél, és felfedi a változás szükségességét. A belső emberi természet nyomorultságára mutat rá. Az igaz bűnbánat éppen ezért nem természetes emberi reakció. A bűnbánat az Isten elkezdett munkájának tudatos megmutatkozása, amikor az ember természete és egész bensője kezd elszakadni önmagától és igazodni Istenhez. Ez a változás csak akkor tud az ember bensőjében elindulni, ha magával az Istennel, az ő erejével és jelenlétével találkozik.

A bűnbánatban úgy szembesülünk Isten igaz ítéletével, hogy az nem végérvényesen rossz hír, mert nem elpusztít, hanem Krisztusban új életet ad, és elindít az Isten akarata szerinti formálódás útján.

Az a félelmetes hadsereg, amelyről Jóel ír, igaz. Isten igazsága meg fog mutatkozni, mint egy áradat, amely mindent elsodor, mindent elönt, ami Isten szerint nem jóság és nem igazság. De az Úr nagy és félelmetes napja nem az Isten első eljövetele! Mert az Jézus Krisztusban már megtörtént. Az Isten kegyelmével, megbocsátó szeretetével csak a legrémisztőbb igazságon keresztül találkozhat az ember. Azon keresztül, hogy Isten jó és igazságos, de Isten nélkül az ember nem az. Aki ezt meglátja a kereszten, annak megszólal a szeretet és a kegyelem. Annak Isten igazsága a legjobb hírré válik. Mert Isten tervének teljes megvalósulása az utolsó ítélet és a teljes igazságosság helyreállítása lesz.

Rendkívül fontos, mi hogyan végződik. A vég ennyire jelentőségteljes, hogy ott meg tudnak javulni vagy végérvényesen el tudnak romlani a dolgok. A világ menetében sokáig talán úgy tűnik, hogy nem Isten akarata szerint teljesülnek be és követik egymást a nagy események. Aki viszont az idő múlását nemcsak önmagában szemléli, hanem Istennek a Bibliában kijelentett terve alapján, annak világossá válhat, hogy egyre direktebb módon látható és érzékelhető az isteni menetrend. Ez azonban csak azok számára reménység, akik a múló idő közepette a meghalt és feltámadt dicsőséges Jézus Krisztus látható történelmi visszatérését várják, aki kárpótolja az övéit mindenért, amit a múló idővel elvesztettek.

Újra és újra szükségünk van azt meghallani és megtapasztalni, hogy Isten jó és igazságos, mert így jobban ragaszkodunk hozzá, mert így a keresztyén életünk kevésbé lesz rutinszerű, mert így jobban ragaszkodunk ahhoz, aki értünk magát adta oda! „És jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, a földön pedig a tenger zúgása és háborgása miatt kétségbeesnek a népek tanácstalanságukban. Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóoszlopai megrendülnek. És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel. Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik megváltásotok” (Lk 21,25–28).