A Magyarországi Református Presbiteri Szövetség májusi tisztújításán a küldöttgyűlés egyhangúlag választotta meg az ez idáig alelnöki tisztséget betöltő Szabó Gábort, a Dunántúli Református Egyházkerület presbiteri főjegyzőjét.
A cikluson belül három éven át vezette a szövetséget Bor Imre, az ő ajánlását elfogadva választotta meg önt elnöknek a küldöttgyűlés. Hol veszi át a stafétát?
Úgy gondolom, hogy a „rázósabb” részeken túl vagyunk, a tisztulási folyamat lezajlott. Sikerült rendeznünk a kapcsolatunkat a közegyházzal, helyzetünket a cégbíróságon. A kapcsolat a közegyház és az elődszervezetünk között amiatt romlott meg, hogy egy hibás cégbejegyzés okán önálló egyházként definiálták a Magyarországi Református Presbiteri Szövetséget. Innen kellett újraépíteni a kapcsolatot, a bizalmat. Ezt szolgálta a presbiteri szövetség teljes struktúrájának a megújítása. Az egyfős vezetői gyakorlat helyett ötfős elnökség lett kialakítva, ami úgy épül fel, hogy minden egyházkerület delegál tagot az elnökségbe, amit a küldöttgyűlés hagy jóvá. Az ötödik fő pedig egy lelkészi tag, jelenleg Hajdú Zoltán Levente, aki a Magyarországi Református Egyház Missziói Szolgálatának vezetőjeként nagyszerű összekötő a közegyház és a szövetség között. A letisztulást folytattuk strukturálisan lefelé is, kialakítottuk az egyházmegyénként egy-egy összekötős felépítést, ami a működés szempontjából hatékonyabb, egyszersmind ezzel a szolgálat fontosságát helyeztük a tisztségek, az egyéni ambíciók elé. Letisztítottuk, aktualizáltuk tagságunkat és megújítottuk a kommunikációnkat a „Presbiter” című újságunk arculati és beltartalmi átkoncepcionálásával és az új honlapunk elindításával. Úgy hiszem, hogy a harcosabb időszak már mögöttünk van, de rengeteg teendő áll még előttünk.
Az alapozás után hogyan tovább?
A következő lépcsőfok, hogy Szabó Károly, a Szolnoki Református Egyházközség főgondnokának, a szövetség missziói és képzési bizottsága vezetőjének irányításával megalkossuk a missziói képzési tematikánkat, amellyel segítséget tudunk majd nyújtani gyülekezeteknek, egyházmegyéknek, kerületeknek a presbiterképzésben. Céljaink nem változtak: egyrészt a presbiterek lelki egészségének megőrzése, hitbeli erősítése, másrészt az ismeretanyagok bővítésével a kompetenciájuk növelése. Ez jól illeszkedik ahhoz a közegyházi elváráshoz, ami az irányunkba megfogalmazódott. Hiszem, hogy a képzések segítenek, hogy alkalmas munkatársak legyenek a lelkipásztorok mellett, a gyülekezetek élén.
Az elmúlt időszak konferenciái is ezt a célt szolgálták. Tervben vannak másfajta formái a képzéseknek?
Elismerve az elődök munkáját, az elmúlt évtizedekben rengeteg értékes képzési anyag gyűlt össze. Ezeket részben tudjuk használni, részben aktualizálni kell. Ezekre épülve aztán szükséges, hogy új lehetőségeket is fel tudjunk mutatni a gyülekezeteknek. Igény szerint akár gyülekezeti meghívásoknak is eleget tudunk tenni, de együttműködve az egyházmegyékkel megyei presbiterképzési alkalmakon is részt vállalunk – betársulva azokba, vagy ha arra van igény, akár teljesen átvállalva is. A kerületi szintű presbiterképzésekben is szeretnénk részt venni. Igyekszünk minél több jó gyakorlatot a presbitertestvérek elé tárni. Sok kiváló programmal élnek gyümölcsözően a közösségeinkben, ezeket esetleg át lehet ültetni más gyülekezetekbe is. A honlapunkon sok minden elérhető, keressék bátran! A közelmúltban Esztergály Előd Gábor csömöri lelkipásztor gyülekezetdiagnosztikai projektjével ismerkedett meg elnökségünk, amely aztán felkarolta ezt a kezdeményezést. A paksi gyülekezetben már meg is történt az első próbafelmérés. Jó visszhangja volt, szeretnénk, ha országosan mind többen érnék el ezt a lehetőséget.
Ez milyen felmérés, mit tár fel a gyülekezeteknek?
Felméri a gyülekezet adott állapotát, ha szükséges, akkor kijelöli az elmozdulás irányát azzal, hogy rámutat, milyen erősségei és milyen gyengeségei vannak a gyülekezetnek. Ez egy tényleges állapotfelmérés, hasonló ahhoz, amit a világi cégek használnak, de teljesen egyházi, lelki oldalról közelíti meg az egyházközségek állapotát.
Milyen alkalmakra várják aktuálisan a presbitereket?
Az évi két országos konferenciánkat – a tavaszit Berekfürdőn, az őszit Balatonszárszón – a jövőben is tervezzük, ide nemcsak a tagjainkat, hanem minden érdeklődőt hívunk és várunk. November 8–11. között rendezzük meg őszi konferenciánkat Balatonszárszón, az SDG Konferencia-központban. Ezen az alkalmon Szabóné László Lilla lesz az előadónk. Fontos az együttműködés a kerületekkel, az egyházmegyékkel és a lelkipásztorokkal, mert látjuk, nem terhelhetők tovább a presbiterek még több eseménnyel. Próbáljuk koncentrálni az alkalmakat, kevesebbet szervezünk, de olyanokat, ahol többet kaphatnak a presbitertestvérek hitben és tudásban.
A terhelhetőség, a szolgálatra fordítható idő hiánya talán ez elmúlt presbiterválasztásál jött elő látványosan. Főleg kisebb gyülekezeteknél okozott gondot a presbitérium összeállítása. Hogyan látja, a világi kihívásoknak való megfelelés és a Krisztus egyházában történő szolgálat egymásnak feszülése feloldható?
Huszár Pál egykori főgondnokunk mondta annak idején, hogy külföldön már lasszóval fogják a presbitereket. Mára már sajnos ezt tapasztalhatjuk idehaza is. El kell érnünk arra a lelki szintre, érettségre, hogy ne lasszóval kelljen fogni őket, hanem éledjen fel az igény a szolgálatra, hogy ezekre a tisztségekre valóban olyan testvérek kerüljenek, akik hitben és cselekedetben is azt élik, azt adják, amiről a presbiteri tisztség szól. Ez pedig a szolgálat és az Istennek való elköteleződés. Ha ebben élünk, akkor, ha nem is könnyen, de be tudjuk az időnket úgy osztani, hogy a szolgálatra is jusson belőle. Igyekszünk éppen ezért olyan gyakorlatokat is megismertetni a presbitertestvérekkel, amelyeknek a fő célja a szolgálatra való elköteleződés erősítése.
Ez a lelki elköteleződés vezette önt is a szolgálatra, aki több mint húsz éve Fehérvárcsurgón szolgál presbiterként, majd gondnokként, illetve a Mezőföldi Református Egyházmegyében világi tanácsosként, majd 2021-től a Dunántúli Református Egyházkerületben presbiteri főjegyzőként, mindezt sok éven keresztül a világi állása és a családja mellett?
Szolgálatom kezdete oda nyúlik vissza, hogy Jákob Judit Ibolya lelkipásztorunk elvitt annak idején egy szőnyi ifjúsági táborba, amely nagy hatással volt rám. Erősítette a gyülekezeti ifjúsági alkalmak hatását. Ennek is köszönhetően abban az időben átadtam az életemet Krisztusnak, és ezután már egyenes út vezetett a szolgáló egyháztagsághoz. Nem én kerestem ezeket a feladatokat, hanem a gyülekezet kért fel rájuk; ezeket Isten elé vittem, vele megbeszélve fogadtam el őket. Ez a későbbi tisztségek vállalásánál is így volt. Amikor a feladatok megtaláltak, a vállalásukat mindig megelőzte egy Istennel folytatott párbeszéd, egyfajta – értsük jól – engedélykérés. A hívő embernek mindig Isten tervét kell kutatnia, azt, hogy mi az ő terve velünk. Fontos, hogy ne a saját szándékaink, ambícióink valósuljanak meg, hanem Isten akarata. Úgy érzem, hogy eddigi utamon, meghallva Isten hangját, tudtam az ő vezetését követni, és érzem is az ő áldásait az úton. Csak így lehetséges az, hogy jut idő mindenre, amire szükséges.
Az élő Ige évét hirdette meg idénre az egyházunk. Ha jól tudom, a presbiteri szövetség is készül valamire ezzel kapcsolatban.
Egy ÉLI (Élő Ige) nevű projektet igyekszünk megvalósítani, amelyet Bor Imre elnöktársam vezényel le. Ő volt az ötletgazda, és a lebonyolítás is jó kezekben van nála. Ez egy 24 órás bizonyságtétel-folyam lesz, amit egy YouTube-csatornán teszünk elérhetővé. Ehhez keressük azokat a bizonyságtévő lelki testvéreket, akik vállalják az arcukat, hangjukat, élettörténetüket, és körülbelül öt percben bizonyságot tesznek az életükben megjelenő Jézus Krisztusról. Amint a megvalósítási szakaszba ér a projekt, jelezni fogjuk a testvéreknek.
Hitvalló időket élünk, ez egy nagyon fontos szolgálat.
Fontosak az ilyen kiemelt alkalmak, de ne feledkezzünk meg a hétköznapok küldetéséről sem! Ez a presbiterszolgálatra is vonatkozik. Bizonyságot tenni nemcsak szavakkal lehet, hanem tettekkel is. Sőt, bár a szavak nagyon fontosak, de erősebb, maradandóbb, ha valaki az egész életével tesz bizonyságot akár a munkahelyén, akár a családjában, akár egy kis közösségben. Ez a bizonyságtevő élet a presbitérium elsődleges feladata, de természetesen minden hívő gyülekezeti tagnak is az. A presbiterek annyiban mások, hogy ők a gyülekezet döntéshozói. Ezért is fontos, hogy ők ebben a döntéshozói szerepben tudják hitvallóan képviselni a közösen meghozott határozatokat. Felelős döntéshozás, egységes képviselet és bizonyságtevő élet: ezzel a példamutatással kell a gyülekezet előtt járniuk a presbitereknek.