Könnyed nyári olvasmánynak, de gondolatébresztő, mélyen átélhető műnek is szánta könyvét Bódis Kriszta író, pszichológus, dokumentumfilm-rendező, aki Zsindelyné Tüdős Klára kalandos életútjáról készít háromkötetes regényfolyamot. A nemrég megjelent első kötet, az Istenhegy I. – Kisasszonyképző nem keresztyén könyv, regényként fikciót is tartalmaz, a szerző szándéka mégis az, hogy a kötetek az első női filmrendező, a jelmez- és divattervező, miniszterfeleség és egyben a református nőszövetség megszervezője, Zsindelyné Tüdős Klára életének nagy pálfordulására mutassanak.
Akár pszichológusként, akár dokumentum-filmrendezőként, íróként vagy éppen szociális aktivistaként rengeteg emberi életúttal találkozott már. Miért éppen Zsindelyné Tüdős Klára élettörténete ragadta meg annyira, hogy regénytrilógiát szenteljen neki?
Személyes oka van. A Gyulai Pál utcai gyülekezetben növekedtem fel, édesapám, majd az egyébként görögkatolikus papdinasztiából származó édesanyám is oda járt. Nagymamám jó barátságot ápolt Tüdős Klára nénivel, aki élete végén szintén ennek a közösségnek volt tagja. Gyerekként csak annyi tűnt fel, mennyire tisztelik Klára nénit a körülötte lévők. Nem ismertem különösebben a múltját, azt azonban tudtam, hogy nagymamám valószínűleg azért is vonzódik hozzá, mert hasonló életpályát futottak be. Nagymamám is úri középosztálybeli asszony volt, férje egy nagykereskedelmi cég vezérigazgatója, akit a háború után a szovjetek megöltek, így három gyereket nevelt fel egyedül. Klára néniéket pedig kitelepítették, annak ellenére, hogy később a világ igaza elismerésben is részesült, hiszen zsidókat mentett a világháború alatt. Egészen 1963-ig el sem hagyhatta azt a helyet, ahova kitelepítették. Csak ezután került a Gyulai Pál utcai gyülekezetbe, ahol Farkas Jóska bácsi volt a lelkész, később pedig Karsay Eszter, aki az első női lelkipásztorok közé tartozik Magyarországon. Én magam máig részint a Gyulai Pál utcai gyülekezetbe, részint pedig a Hold utcai gyülekezet hitmélyítő csoportjába járok.
Bódis Kriszta dokumentum-filmrendező, író
A személyes kötődés adott volt. De miért éppen most készül ez a háromkötetes sorozat?
Az ötlet két és fél évvel ezelőtt született, miután édesanyám kezébe akadt Tüdős Klára Csizma az asztalon című könyve, tömör önéletrajzi munka, amelyet elsősorban református szemszögből írt. Édesanyám felhívott, hogy milyen fantasztikus életrajz a Klára nénié, feltétlenül olvassam el. Valahogy én is azt éreztem, hogy nekem ehhez közöm van, és elolvastam. Először az jutott eszembe, hogy ez a történet filmre kívánkozik, ezért azt szerettem volna belőle készíteni. Aztán a folyamat elakadt. Egy játékfilm készítése sokkal körülményesebb és több nehézséggel jár, mint egy könyv kiadása.
Végül is örülök annak, hogy megírhatom ezt a nagy trilógiát. Merthogy trilógiát kíván ez a 20. századot átölelő, egészen különleges élettörténet, amelyben a szegénységtől a gazdagságig, az árvaságtól, egyedülléttől a nagy társas életig, a kudarcoktól a sikerekig minden benne van. Nem beszélve a történelem viharairól, amelyben nem akárhogyan állt helyt ez a nő. Teljesen belemerültem a történetébe: mindent elolvastam, amit írt, és amit a környezetében élők írtak, mondtak róla. Rengeteg rokonságot találtam a saját életem, saját kérdéseim és az ő története között. Elképesztően időszerű, mind a hitélettel, mind a női léttel, mind az alkotói léttel kapcsolatban.
ZSINDELYNÉ TÜDŐS KLÁRA (1895–1980) debreceni származású ruha- és jelmeztervező, filmrendező, néprajzkutató. Vagyonos, szabadelvű családban nevelkedett, a Dóczy Leánynevelő Intézetben, majd Svájcban és Angliában tanult. Hadi ápolóként szolgált Lembergben, később az Iparművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, emellett néprajzot és táncművészetet is tanult. Rövid ideig házasságban élt Szunyogh Rudolf debreceni huszár főhadnaggyal, majd Budapestre kerülve az Operaház jelmeztervezője lett, divatszalont nyitott.
A harmincas évek végén házasságot kötött Zsindely Ferenc későbbi miniszterrel. Egyszer édesanyja kívánságára elhívta Bereczky Albert Pozsonyi úti lelkipásztort látogatóba, ekkor fordult meg élete: a nagyvilági asszonyból rendszeres templomlátogató lett. 1943-ban Ravasz László püspök felkérésére az újjáéledő Református Nőszövetség vezetőjévé vált. A nőszövetség rendezvényeit és rászoruló tagjait is Istenhegyi úti otthonába fogadta.
Budapest ostroma alatt villájában hetvenkét menekültet bújtatott, köztük volt például Apró Antal felesége és két lánya is. 1949-ben eltiltották a nőszövetségi munkától, majd férjével együtt Balatonlellére telepítették ki házmesternek. Patkányjárta lellei otthonuk zarándokhellyé vált. 1963-ban megözvegyült, csupán ekkor kapott lakhatást Budapesten. Élete végén számos lelki írást szerzett, 1980-ban hunyt el.
A június elsején rendezett kötetbemutatóra rengetegen voltak kíváncsiak, a Hadik Kávézó különterme zsúfolásig megtelt. Az akkori beszélgetés során utaltak is arra, milyen sokféle társadalmi rétegű, korosztályú és szemléletmódú embert vonz ez az élettörténet. Amikor ezt az első kötetet írta, elképzelte, ki fogja majd olvasni?
Nem láttam magam előtt ilyesfajta ideális olvasót. Inkább az foglalkoztatott az írás és a műfaj, a nyelv, a hang megtalálása közben, hogy többrétegű legyen a szöveg. Nem szerettem volna fölösleges akadályokat gördíteni az olvasó elé, de azt szerettem volna, hogy legyen több és mélyebb rétege a kötetnek. Az is élvezze, aki csak egyszerűen kíváncsi mondjuk a kulturális, történeti környezetre vagy konkrétan a főhős történetére, de az is örömmel olvassa, aki szeretne elmélyülni és elgondolkodni egy-egy soron, egy-egy gondolaton vagy akár az egész életművön. Mélyen hiszek abban, hogy a művészetnek – így az irodalomnak – társadalmi szerepe van. Talán ezért is nehéz volt úgy írnom, hogy ne didaktikus vagy propaganda jellegű mű szülessen, és a fontos üzenetek, gondolatok ne szájbarágósan vagy dogmatikusan jelenjenek meg. Mélyen hiszem és tapasztalom is, hogy lehetséges megjeleníteni, átsugározni olyan értékeket és gondolatokat, amelyek egyszerre tudnak sok emberhez szólni. Mondtam is a könyvbemutatón, hogy szó szerint többfedelű ez a könyv, hiszen ha ránézünk, a külseje és a címe (Kisasszonyképző) könnyednek tűnik. Szecessziós képet látunk a táncoló Tüdős Kláráról. Viszont amikor leszedjük a borítót, mögötte nagyon puritán, visszafogott bézs fedelet találunk. Ez kicsit jelképezi is, hogy ebben a könyvben több réteg van jelen.
Az Istenhegy trilógia most megjelent, első kötete a jómódú családban nevelkedő Tüdős Klára fiatalkorát öleli fel. Az események legfőbb helyszíne Debrecen. Amikor a Dóczy-gimnáziumban nevelkedő, lázadó lányról olvasunk, óhatatlanul eszünkbe jut Szabó Magda. Mennyire jogos ez a társítás?
Természetesen én is felidéztem a Szabó-féle olvasmányélményeket, de ha például az Abigélre gondolunk, teljesen más időszakban játszódik ez a regény, mint az. Éppen Tüdős Klára taníttatásának idején alakul ki az intézményi leánynevelés. Föltárul előttünk a polgárosodó Debrecen is. Ebben a századfordulós korszakban a világ épp rohamos átalakulásban van, minden gyorsulni kezd, az emberiség egyre inkább habzsolja, amit kapott. Egyébként ennek a rohanásnak ma már inkább a levét isszuk, de akkor még virágzó és dinamikus hangulata volt. Ilyen korba születik bele Klára, egykeként, anyai ágon kálvinista reformátor felmenőkkel. Apai nagyapja pedig a Dóczyban tanított, Móricz róla mintázta „vín bakáját”. Ide születik ez a senkire nem hasonlító, már gyerekkorában is rebellisként viselkedő, sehova sem beillő lány, és ez már magában foglalja a nem hétköznapi életutat.
Klára anyja fogalmaz úgy a regény derekán Debrecenről, hogy ez egy „mereven reformátor” város, ahol a regényben impulzívan igazságkereső kislányként bemutatott Klára felkeveri az állóvizet.
A megújulás és merevség, a dogmatizmus és szabadság, a hit és a vallásosság kettősségével végig igyekeztem dolgozni a könyvben. Ez az egyik alapfeszültsége, motívuma a regénynek, hiszen az egész Tüdős-élettörténetet meg lehet innen ragadni. A munka során az is izgalmas volt, hogy a valóság és a fikció hogyan kerül játékba, és egyáltalán, hogyan születik meg egy olyan mű, amely minden ízében hiteles, és ragaszkodik Tüdős Klára kiterjedt írott életművéhez a divat- és jelmeztervezéseitől a filmrendezésén át egészen az írott hagyatékáig. Úgy képzelem, hogy egy könyvespolcon Tüdős írott művei mellé odaférne az én könyvem is, noha regényről beszélünk. Úgy érzem, az írói gondolatot és látást erősíti és hitelessé teszi a valódi életrajz és Tüdős gondolkodása.
Ezért is tett szó szerinti idézeteket a könyvbe? Ez regényeknél szokatlan megoldás.
Igen. A játékos kedvű, elmélyülni vágyó olvasó a regény végén szószedetet talál, amelyben azokat a mondatokat, kifejezéseket soroltam fel, amelyeket szó szerint használtam a Tüdős-életrajzból. Egy regényben persze érzékenyen kell bánni az életrajzzal, hiszen nem hozhatok a fikcióba olyat, ami nagyot torzítana. Például nem írhatnám, hogy az első házassága kényszerházasság volt, ha nem így lett volna. Ha ezt én találtam volna ki, az torzítás lenne. De például behozhatok egy másik szerelmi szálat a történetbe, amelyet ötvöztem egyéb, körülötte forgolódó fiatalemberekből. Itt nem történik más, mint hogy egy karakterbe sűrítek többet, ezt már nem nevezném torzításnak egy regény esetében. Ezeket a játékokat akár ki is lehet következtetni, ha valaki jobban belemélyed az életrajz és a regény összevetésébe.
Tüdős Klára írott életműve leginkább a személyes Istenre találás élménye után született. Tehát amikor saját életéről írt, visszamenőleg is mindent a megtérés, a hitre jutás felől értelmezett. A Kisasszonyképző viszont nagyvilági, lázadó fiatal nőt és vagyonos, a kor élvezeteit kiaknázó családot mutat be, tehát nem a hitre jutás szempontjából közelít. Mégis úgy látja, hogy odaillik arra a képzeletbeli könyvespolcra ez a kötet?
Valóban, én megfordítom a nézőpontot, így ha időrendben nézzük, a könyvespolc elejére helyezhetnénk ezt a könyvet. A további kötetekben egyébként el fogunk jutni a megtérés folyamatához, a hitre jutás szempontjához is, amelyen keresztül az olvasó vissza tud nézni ennek a könyvnek a cselekményére. Tüdős Klára az említett írásait hetvenéves kora körül jegyezte le. A Csizma az asztalon, az Isten markában és a '60-as évek után született munkái tanító jellegű írások, rengeteg életrajzi elemmel. Mini prédikációknak szoktam nevezni őket. Az összes visszaemlékezése egyúttal analízis is: szembenéz önmagával, és feldolgozza azokat a – nevezzük így – bűneit, amelyeket úgy érez, hogy meg kell bánnia, amelyekkel dolga van. Írásaiban a bűnbánat már-már átcsap önostorozásba. Ebben a könyvben ettől a nézőponttól elszakadok, mondhatnám, fölszabadítom a regényben, hiszen önmagára talán túl kritikus szemmel tekint, én pedig kívülről nézem és értékelem az életét. Ezt tudatosan teszem.
A Kisasszonyképző fejlődéstörténeti vagy pszichológiai regény lenne tehát?
Se nem pszichológiai regény, se nem történelmi mű. Az viszont igaz, hogy történelemhű, és tudatosan megjelenik benne a pszichológiai szemszög is. Egyszerűen arról van szó, hogy pszichológus vagyok, és használom a tudásomat. Például számomra izgalmas volt, hogy milyen az a család, amelyben Tüdős Klára felnő, és mennyire támogatja ezt a kicsit eltérő személyiséget, amelyből később sokoldalú tehetség bontakozik ki.
Könyvbemutató
Az életutat felölelő trilógia címe Istenhegy, pedig Zsindelyné Tüdős Klára élete nem Istenhegyi úti gyönyörű villájában ér véget, a szocializmus korszakában számkivetetté válik. Jól értem a metaforát – a három regény mégiscsak az Istenre találás, a nagyvilági nő életének különleges átalakulása körül forog?
A kép egyértelmű. Elindult Jézus után, és fölért a hegyre, ahol találkozott Istennel. Lehet, hogy a Kisasszonyképzőben ezt még nem érezzük, a megtérés élete későbbi szakaszában történt, mégis már ebben a könyvben fel lehet fedezni azokat a nyomokat, amelyek aztán felvezették őt a „hegyre”. Úgy gondolom, a megtérés folyamat. Szeretettek vagyunk kezdetektől fogva, de a mi saját Istenhez fordulásunk mindig út. Az ő története teljes mértékben az Istenhegyre feljutás története, a rettenetes szakadékokkal és árkokkal együtt. Azért ragadott meg ez a kifejezés, mert szó szerint az utcán heverő motívum: Zsindelyné Tüdős Klára villája az Istenhegyi úton épült fel. Kezdetben ez a villa a pompát szolgálta, azt sugározta: erős vagyok, megmutatom magam, meg tudom keresni a pénzt még erre az épületre is, aztán egyszerűen menedékké vált. A háború viharában az Istenhegyi úti villa fölött ment át a front, így végül – bár több tucat embert bújtattak a házban – mindenki megmenekült. Keresve se találnánk tökéletesebb kötetcímet. Azért is fontos, hogy átfogja egy ilyen cím a három könyvet, mert a trilógia építkezés: ki kell várnunk, hogy valaki megtalálja az útját Isten felé.
Mikorra várhatják az olvasók a folytatást?
Mondanám, hogy először olvassák el az első kötetet. Egyébként már dolgozom a másodikon, ez az 1919 és 1941 közötti életszakaszról szóló rész is körülbelül ötszáz oldalas lesz, most nagyjából kétszáz oldal van meg belőle.
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak! Keressék a templomokban és az újságárusoknál!