Apák napja alkalmából sokan visszaemlékeznek gyerekkorukra, vagy elmélkednek saját apai létükről. Mit tanulhat egy fiú az apja hiányosságaiból? Hogyan formálódik férfivá, ha a mennyei Atya az egyetlen biztos kapaszkodó? Zán-Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke személyes vallomásában idézi fel gyermekkora hiányait, első férfi példaképét, apává válásának útját és lelki küzdelmeit.
Korán megszületett bennem az elhatározás, hogy milyen nem szeretnék lenni. Azt nem tudtam, hogy milyen szeretnék, csak azt, hogy milyen nem. Ma már azt is látom, hogy milyen szeretnék lenni, és az elvárások listája folyamatosan bővül. Ahogyan a Bibliában olvassuk: „A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény.” (Gal 5,22–23) Szeretném, ha a Lélek gyümölcseiből több erényt érezhetnék magamban.
Hogy milyen érzések maradtak meg ebből a gyermekkoromból? Nem tudom, hogy más gyerekek mit kaphattak az apjuktól, de azt tudom, hogy én nem igazán lehettem büszke az enyémre. Sokszor szégyenérzet járt át. Szégyelltem a helyzetemet, és sokszor ígértem meg azt, hogy nem szeretném majd az én gyerekeimet ilyen érzéseknek kitenni. Ma is fontos számomra, hogy a gyermekeimnek ne kelljen szégyellniük sem engem, sem a tetteimet, ne szégyenkezzenek a szavaim miatt sem. Felnőttként sem emlékszem olyan alkalomra, amikor példaként tekinthettem apámra.
Péter sógorom volt a családban a férfi példakép úgy, mint apa, férj, aki majdnem mindenhez értett, az építkezéstől kezdve a teherautó-szerelésig. Ami pedig igazán megfogott benne, az az, hogy amit tett, azt a családért tette: a családért építette a házat, a családjáért fáradozott akkor is, amikor kamionsofőrként járta a nagy Szovjetunió bizonytalan útjait. Rá tudtam felnézni, ráadásul vér szerinti apámat felnőtté válásom idején el is veszítettem.
Emlékszem arra, amikor huszonhárom éves koromban a hitoktatás feladata és a konfirmandusok felkészítése teljes egészében az én feladatom lett. Ekkor hirtelen apaszerepben éreztem magam. Először a lelki atyáskodás tudata jelent meg bennem, amit a hasonló sorsú konfirmandusok kíváncsiskodása ébresztett fel.
Néhány évvel később elsőszülött gyermekünk érkezése formálta és tette tudatossá bennem azt, hogy nemcsak a feleségemért és önmagamért kell viselni a felelősséget, hanem a megszületett gyermekünkről is gondoskodni kell. Ő része lett a mi életünknek, és mi részesei lettünk egy új élet fejlődésének és minden örömének. Annak ellenére, hogy már öt gyereket neveltünk és a legkisebb még mindig velünk egy háztartásban él, még mindig tanulom, hogyan kell apának lenni. Elsősorban a mennyei Atyától tanulok, de gyerekkoromban kaptam emberi segítséget is.
Fiatalként a mennyei Atya létének a tudata őrzött meg sok csintalanságtól és bűnök elkövetésétől, és amikor kiszolgáltatott helyzetben voltam, a mennyei Atyába vetett hit adott erőt és biztonságérzetet a nehézségek pillanataiban. Apává válásom korai szakaszában féltem attól, hogy elrontok valamit, és a hibáimért magamat okoltam, ha túl engedékeny, gyáva vagy haragos voltam. Azt nem tudom, lehetek-e jó apa, de azt tudom, hogy aki azt teszi, amit szeretne, hogy mások vele és a gyermekeivel megtegyenek, abban mindig megvan az igyekezet arra, hogy jobb legyen. A Bibliában is olvashatjuk:
Amit csak szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek, mindenben ugyanúgy tegyetek ti is velük, mert ezt tanítja a törvény és a próféták. (Mt 7,12)
Bár korán elveszítettem az édesapámat, mégis úgy érzem, gyermekként minden fontos mondatot hallottam, amit egy gyereknek hallania kell. Lehet, hogy egy részüket még tőle, a többit pedig édesanyámtól kaptam. Jó, ha egy gyermeknek van apja és anyja, mert ha az egyik valamit elmulaszt, a másik képes kétszeresen is pótolni. Én pedig abban a kiváltságos helyzetben voltam, hogy édesanyám mindent duplán adott meg nekem: szeretetet, figyelmet, bátorítást és gondoskodást.
Minden édesapának és a gyermekeimnek is azt üzenem: a mennyei Atya legyen a példátok! Ő az, aki mindig jelen van, hűségesen szeret, és sosem mulaszt el semmit. Fiaim, kislányom, legyetek jobb szülők, mint amilyen én voltam! Töltsetek több időt együtt, egy térben, kütyük nélkül, munkával, de pihenéssel is! Hallgassátok meg egymást, mert az együttlét ajándék, amit nem lehet pótolni!