Itt a Bárka-film!

Szombat este óta mindenki számára ingyen elérhető a Bárka tábort bemutató kisfilm. A Magyarországi Református Egyház hátrányos helyzetű gyerekeket nyaraltató tábora jövőre még pályázati forrásból indul el, de 2023-tól új módon kell megoldani a finanszírozását, ezért a filmpremier egyben online támogatói estet is jelentett.

A megjelenése utáni első 24 órában már csaknem kétezren látták a filmet, amelyet a Bárka tábor és az alkotó csapat, a Shoeshine honlapján, illetve a reformatus.hu Facebook-oldalán is egyidőben indult el, azóta pedig bármikor visszanézhető.

A Bárka tábor alapítói és munkatársai 2018 júniusa óta nyújtanak nyaranta több ezer, többek közt periférián élő gyermeknek ingyenes táborozási lehetőséget, és még valami ennél is többet: esélyt és figyelmet. A táborban együtt eltöltött idő alatt az elfogadás, a hit, a fejlesztés és a pozitív megerősítés eszközeivel egy önzetlen szeretetben teljes közeget igyekeznek kialakítani. Szükségük is van erre a gyerekeknek, hiszen 40 százalékuk sajátos nevelési igényű, halmozottan hátrányos helyzetű. A legnagyobb arányban Szabolcs-Szatmár, Baranya, Borsod és Hajdú-Bihar megyékből érkeznek, nem egyszer szétfoszlott cipőben vagy olyan kevés ruhával, hogy a szervezőktől kapnak „váltást”. Ebben segítenek az adományok, de az sem példa nélküli, hogy amikor az adomány és a pénz is fogytán, a tábor munkatársai vesznek ruhákat a gyerekeknek.

ÖN IS SEGÍTHET!

A Bárka tábor a résztvevők számára ingyenes, de ehhez támogatók segítségére van szükség. A szervezők olyan partnereket keresnek, akikkel a Bárka tábor és a nehéz sorsú gyermekek életének megváltoztatása közös ügy lehet. A legkisebb támogatás is számít. A Bárka bankszámlaszáma: 10702019-19024048-56200007 (CIB).