Gólyakerepelés kintről, édeskés paprikaillat az udvarról és XVI. századi énekek a falak között. A drávaszögi Laskó középkori templomában több mint százhúsz vendég gyűlt össze, hogy megünnepelje a hercegszöllősi zsinat 450. évfordulóját. Tudományos előadások, a hitvalló közösségek kálvini rendjének emlékezete és a református megmaradás kérdései hatották át a felejthetetlen lelki és kulturális találkozót.
Paprikaillat és több évszázados kánonok
Ha valahol érezhető az atmoszférában a régi emberek megtartó hite, egy állhatatos református közösség rendje és a keresztyénség felekezeteken átívelő ereje, az a Drávaszögben található Laskó középkori temploma. A még korábban, római erőd alapjaira épült – az első írásos emlékek szerint - XIII. századi falak között már Szent István korában is imádkozhattak az első keresztyének, és teszik ezt 2026-ban is. Amikor ezen a helyen hangzanak fel a négyszázötven éve kihirdetett hercegszöllősi kánonok intelmei, törvényei, a nagy reformátorok, Szegedi Kis István és Sztárai Mihály szavai és dallamai a maiak tolmácsolásában, miközben egy egész gólyacsalád kerepel kintről igehirdetés közben, megállítja az időt egy pillanatra.
Ezt érezhette az a százhúsznál is több református vendég, aki a hercegszöllősi zsinat 450. évfordulóján a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház ünnepi konferenciájára érkezett július 18-án a dél-baranyai Laskóba. A templomdörömbön, ahogy a helyiek nevezik a dombot, ahol a hosszú tornyú templom áll, már reggel érezni lehet azt a selymes, édeskés paprikaillatot, ami egészen egyedi ízűvé teszi itt az ételeket, kiváltképp a halpaprikást és a pörköltet. Előbbinek egészen komoly kulturális tradíciója alakult ki a Duna és a Dráva összefolyásánál. A régi alsó-dunai halászok által meghonosított, passzírozást nem ismerő, lobogó tűzön főzött, friss házi metélttel tálalt, mondhatni tésztaétel sehol máshol nem olyan ízletes, mint ezen a vidéken – mondják a halpaprikás ínyencei. A laskói református kulturális központ udvarán azonban ezen a megkülönböztetett napon pincepörkölt rotyogott az igencsak öblös bográcsban. Így várták a messzi távolból érkező vendégeket a laskói reformátusok és Szenn Péter, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspöke, a konferencia szervezője és családja.
A találkozón átfogó képet kaphattak az érdeklődők a reformáció drávaszögi bölcsőjének történetéről, az itt élő keresztyének megpróbáltatásairól. A hercegszöllősi zsinat és az itt bemutatott kora újkori törvénygyűjtemény kutatói számoltak be legfrissebb tanulmányaikról. Az előadók egyetemi tanárok, püspökök, lelkipásztorok voltak, akik nemcsak a régmúlt kérdéseire keresték a választ, hanem a hagyományokra épülő közösségek jövőjének és a megmaradásnak a kihívásait is felsorakoztatták: magyarként, reformátusként és egy többfelekezetű, többnemzetiségű többségi társadalomban élve magyar reformátusként.
A laskói reformátusok a XVI. században tértek át a katolikus hitről a reformátusra, az átmenetet pedig a lutheránus prédikátorok hozták el egy olyan világban, a török hódoltság területén, ahol mindennapos volt a hatalmi erőszak. A nyugat és a Balkán határvonalán fekvő vidéknek Sztárai Mihály prédikátor munkássága hozott reménységet, akinek nevét a mai napig jól ismerik errefelé, emléktáblája a templom falán is látható. Ő alapította a laskói egyházközséget is.
Dienes Dénes, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia egyetemi tanára arról beszélt, hogy a hódoltságban szolgáló, magyar nyelven prédikáló református lelkipásztorok rendkívüli erőt adtak a helyi közösségeknek. Az akkori elöljárók rendkívül komolyan vették a vizitáció intézményét, vagyis minden egyes gyülekezetet végiglátogattak, hogy orvosolják a felmerülő problémákat.
Az előadók többször visszatértek a gyülekezetek életét meghatározó hitvalló rend fontosságára, ami a korabeli rendelkezéseknek, a hercegszöllősihez is hasonló egyházi dokumentumoknak köszönhetően a zűrzavaros időkben szabályozta a református családok életét. A kálvini gondolkodás szerint az Igéből megfogalmazódó rend nem nyomasztó törvénykezés, hanem a boldog biztonság és a megmaradás záloga. Hella Ferenc, a Somogyi Református Egyházmegye esperese és a Nagykanizsai Református Egyházközség lelkipásztora kiemelte, hogy a hitvallás és az egyházkormányzás egymástól nem elválasztható. A vezetés akkor tud egységes lenni, ha nem személyfüggő, hanem szolgáló, testvéri, tanácskozó attitűd vezérli. Ennek alapjait is ebben a korban, az első prédikátorok tették le.
Tánctilalom és házassági intelmek – Mit üzen a múlt?
Baráth Béla Levente teológus-történész, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Egyháztörténeti Tanszékének egyetemi tanára hasonlóságokat mutatott be a korban a hercegszöllősi kánonokhoz közel álló tiszántúli kánonok rendelkezéseiben, és jogtörténeti érdekességeket villantott fel. A lelkészek teljes tánctilalma mellett a lelkészekkel való kocsmázás tiltásáról is olvashatunk a korabeli szabályozásokban, de az öltözködéssel kapcsolatban is megfogalmaztak bizonyos intelmeket. Sem alul-, sem túlöltözött nem lehetett a lelkipásztor. Mint megtudhatták a résztvevők, nagyon fontos volt ebben a korban a házasságok kihirdetése a közösség előtt.
Eleink példája arra emlékeztet minket, hogy az egyház megmaradása nem a külső körülményektől, hanem az Istenbe vetett hit tisztaságától és a közösségi felelősségvállalástól függ – hangsúlyozta Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke ünnepi beszédében, bemutatva Lábadi Károly A remény zsinata című tanulmánykötetét, amely az 1576-ban megtartott hercegszöllősi zsinathoz vezető útról és a reformátusok első törvénykönyvéről szól. Steinbach József szerint a széthúzás helyett az összetartozás fontosságát hangsúlyozva a kötet ma is élő, bátorító örökséget kínál a Kárpát-medencében és a világban élő magyar reformátusoknak. A nehézségek közepette is Krisztusra tekintve nincs olyan mélység, ahonnan ne lehetne imádságban felkiáltani a megtartó Istenhez – fogalmazott a Zsinat lelkészi elnöke.
Sztárai dallamai és a szórványlét valósága
A konferencia nemcsak tudományos találkozó volt, hanem igazi lelki alkalom is, köszönhetően az előadások között elhangzó énekeknek, amelyek dallamukban és szövegükben is a reformáció korai évtizedeit idézték fel a résztvevőknek. Ritkán hallott, Sztárai Mihály által komponált dallamkincseket zengett a laskói templom alkalmi gyülekezete, az előadások előtt és után pedig igehirdetéssel szolgáltak a meghívott lelkipásztorok.
Beszélgetésre, ismerkedésre a drávaszögi népi építészetet szépen bemutató templom melletti csűr szegélyezte belső udvarban, az ebédszünetben, a bográcsban főtt paprikás mellett volt alkalom. Megtudhattuk, hogy a legutóbbi népszámlálási adatok alapján tízezren vallják magukat magyar nemzetiségűnek Horvátországban, nyolcezren beszélnek magyarul, és hogy a délszláv háború még ma, évtizedek elteltével is szinte minden beszélgetésben előkerül. Nem csoda, hiszen a magyar ajkú lakosság nagy része elmenekült, és a magyarlakta települések komoly elszenvedői voltak a véres polgárháborúnak.
Bár a dél-baranyai reformátusság kis létszámú és szórványban él, a mindennapokat a szorgalom, a családi hitélet és az ifjúság nevelése határozza meg. A közösség tagjai bizonyságtételként élik meg magyarságukat és református identitásukat mind a többségi nemzet, mind a más felekezetűek felé – fogalmazott kérdésünkre az emléknapot szervező Szenn Péter, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspöke. - A mi asztalunknál evés előtt és evés után imádkozás van, a napot imádsággal zárjuk, imádsággal kezdjük. Nekünk a jelenünkön túl igenis van jövőképünk is, és ezt nem azért csináljuk, mert van választási lehetőségünk, hanem éppen azért csináljuk így, mert nincs választási lehetőségünk. Szerintem ez a predestináció lényege: a Jóisten kipottyantott bennünket erre a helyre, és itt van értelme a mi létezésünknek – mutatott rá a lelkipásztor.
Szenn Péter elkötelezetten szervezi a helyi református közösség hitéletét. A konferencia előtt az asszonyok és a férfiak közösen tették rendbe a templomot és a parókia udvarát. Hamarosan, átfogó feltárás után elkezdődik a műemlék felújítása, amelytől azt reméli a püspök, hogy szintén megmozgatja a helyi közösséget.
A remény zsinata
A konferencia egyik legkiemelkedőbb mozzanata Lábadi Károly néprajzkutató professzor legújabb kötetének bemutatója volt. A remény zsinata című könyv a 450 évvel ezelőtti eseménynek és Alsóbaranya örökségének állít emléket.
Lábadi Károly gyökerei a Bácskába nyúlnak vissza, ám felesége révén Alsóbaranya vált a második szülőföldjévé. Lépéseit évtizedek óta az a küldetéstudat vezérli, hogy megmentse a feledéstől e zárt, szellemi értékekben gazdag világ kincseit. Kutatásai során kilenc drávaszögi település monográfiáját írta meg. Felismerte: ezen a vidéken a népi kultúra és a hitélet elválaszthatatlan egymástól, így a néprajzi gyűjtés szervesen kiegészült az egyháztörténeti feltárással.
A három részre szakadt országban a határon élők mindennapjait a reménytelenség hálózta be. Korabeli írók és prédikátorok (mint Szerémy György vagy Turi Farkas Pál) sötét képet festettek a jövőről, a keresztyénség eltűnésétől tartva. A hercegszöllősi kánonok azonban a teljes kilátástalanság közepette képesek voltak reménységet gyújtani: megmutatták, hogy a szigorú erkölcsi és egyházi rend megtartásával mind a gyülekezetek, mind a magyarság túlélheti a megpróbáltatásokat. A professzor összegzése szerint a hercegszöllősi kánonok üzenete ma is égetően aktuális. A történelem viharaiban helytálló elődök példája arra ösztönöz minket, hogy a mai bizonytalanságokban is megtaláljuk az isteni kegyelmet.
Könyvének legfőbb konklúziójaként így fogalmazott: – Csak a jól szervezett egyház töltheti be küldetését, ha tagjaira azonos szabályok vonatkoznak, és ha a közös döntéshozatal az egységesség elérésének az eszköze.