A kántornő nagy türelemmel fogadja a kicsiket. Mi már az értékes zeneszerszámot féltenénk, de megnyugtat minket: „Nem árt neki a lányok és fiúk ostroma. Minél kisebbek, annál érdeklődőbbek. És mi szeretnénk, ha megkedvelnék ezt a hangszert a gyerekek." Hasonló nyitottsággal tekint a diákseregre az egyik presbiternő is, aki egyenesen így fogalmaz: „Reménységem van afelől, hogy az új templom még jobban vonzza majd a családokat. Jó látni a gyerekeket, jó látni, ahogy birtokba veszik azt, ami az övék."
Megújult az orgona is a felújításkor
A virágkor
Az eklézsia pecsétjén az 1540-es évszám szerepel, és Szegedi Kis István is megfordult itt a század közepén. A török hódoltság miatt sajnos sokat szenvedett a város, így nem igazán tudott kibontakozni a református egyház sem a százötven év alatt. A Rákóczi-szabadságharc után azonban gyors fejlődésnek indult a gyülekezet. Érdekes, hogy 1713–14-ben először a torony épült meg, és csak 1720–21-ben a templomhajó. Katonai, tűz- és árvízvédelmi okokból történt ez így. A mezőváros a század békés viszonyai között gyors fejlődésnek indult, így az 1720-as években a debreceni kollégium partikulájaként iskolát indítottak, 1732-ben és 1736-ban pedig festett bútorokat kapott a templom, és cintériumokkal, majd karzatokkal is bővíteni kellett az épületet. A növekvő népesség miatt a jó földek és a kedvezmények reményében a század végén jó pár hódmezővásárhelyi család részt vett a Bánság újratelepítésében, és Torontál vármegye területén megalapította a délvidéki magyarság egyik máig fontos végvárát, Torontálvásárhelyet.
A 19. században is folytatódott a fejlődés, a kiegyezés után, a század végi gazdasági fellendülésnek köszönhetően pedig beindult a polgárosodás. Ekkor épült ki a mai városközpont is a tornyos városházával, kaszinóval és takarékpénztárral együtt, de a reformátusok sem voltak restek: az új gimnáziumépület mellett több új református templomot is felépítettek ezekben az években. Az Ótemplom is új, eklektikus stílusú karzatokat, orgonát és szószéket kapott, a régi, festett bútorzat pedig múzeumba került és a magyar állam tulajdona lett.
Újra jár a háromszáz éves óraszerkezet
Egy templom, két szószék
Ma is hasonló fejlődésen megy keresztül a város, mint bő száz esztendővel ezelőtt. Az elmúlt években épült többek között a turizmust megalapozó fürdő, galéria és a múlt századi totalitárius diktatúrák áldozatainak emléket állító múzeum is. A művelődési ház és a régi bálterem mellett pedig megújult több egyházi épület, a zsinagóga, a szerb ortodox és az unitárius templom is. A város legrégebbi épületével a birtokukban a reformátusok sem maradhattak le a többiek mögött, így a templom felmérésével hat és fél évvel ezelőtt megkezdték a felújítást előkészítő munkálatokat. A tervek elkészítésére pedig Oltai Pétert, az Európa Nostra-díjas sonkádi és kismarjai templomfelújítások építészmérnökét kérték fel. A gyülekezet végül egy turisztikai célú pályázat 271 millió forintjának köszönhetően kezdhette meg a templom felújítását.
A renoválás építészeti koncepciója szerint a templom nemcsak istentiszteleti hely, hanem múzeum is, amely bemutatja az épület jövőre kereken háromszáz esztendős történetét. Ha a négyszög alakú szakrális térben egy, az északnyugati és a délkeleti sarkokat összekötő, képzeletbeli átlót húzunk, az így kapott két háromszög a templom históriájának két nagy korszakát jeleníti meg. Az egyikben az épület északi falára egy újonnan épített kő szószékkosár fölé visszahelyezték a templom barokk kori, festett szószékkoronáját, mellé pedig fölállították az eredeti, festett mózesszéket is. A festett karzat a templomtér keleti oldalán kapott helyet. A másik háromszög a 19. század végi eklektikáé: hatalmas, gazdagon faragott szószék áll a templom déli falánál, a korszakra jellemző öntvényoszlopokon álló nyugati karzaton pedig a százhúsz évvel ezelőtt készült orgona fújja a zsoltárokat, dicséreteket. A régi elemekkel szépen harmonizál néhány modern megoldás is: a torony alatti bejáróból az istentiszteleti térbe üvegajtón lépünk be, és a karzatokra vezető lépcsőkön is üvegkorlát segíti a felfele igyekvőket. A plafonról belógó, de nagyon diszkrét világítótestek és a színes üvegablakokon beszűrődő kinti fény pedig meghitt hangulatot kölcsönöz a szakrális térnek.
A monumentális eklektikus szószék a debreceni Nagytemplomra emlékezteti a látogatót
Új reformáció?
„Bár az is célunk, hogy minél több idelátogató turistának megmutassuk az Ótemplom kincseit, én mégsem turisztikai menedzser, hanem református lelkipásztor vagyok" – hangsúlyozza Bán Csaba, az Ótemplomhoz tartozó egyházközség lelkipásztora arra utalva, hogy a felújításnak nemcsak gazdasági, de lelki, missziói célja is van számukra. Nemcsak a gyülekezet és a cikk elején említett kertvárosi református hittanosok, hanem a Bethlen Gáborról elnevezett református gimnázium és a 18. századi énekköltő lelkipásztorról, Szőnyi Benjáminról elnevezett református általános iskola diákjai is rendszeresen használják az épületet. „Fiatal házasok és gyerekek jönnek a templomba, nem mindegy, milyen környezet fogadja őket. Világos, tágas, fűthető és modern, ugyanakkor a régi értékeket is megőrző tér áll a rendelkezésükre" – összegzi az előnyöket a közösség lelki vezetője.
„Az új tömlő tehát már megvan. De hol az új bor?" – szegezi önmagának a kérdést a lelkipásztor, aki mindjárt meg is válaszolja azt. Az egyház megújulása és az új bor ünnepén gyermekeket keresztelnek majd, és felnőttek tesznek konfirmációi fogadalmat a megújult istenházában. Mindannyian a rendszeresen itt templomozó iskolák tanári és szülői közösségeiből toborzódtak. Úgy tűnik, talán valami megindult az Ótemplomban.
Kiss Sándor, képek: Martinek Imre
Megjelent a Reformátusok Lapja 2012. október 21-i számában.