Egy uralkodótól általában nem azt várjuk, hogy egyszerű teherhordó állaton mutatkozzon vagy vonuljon el az őt ünneplő tömeg előtt. Pedig Jézus pontosan ezt tette. Előre akkor még szinte senki sem láthatta, hogy jeruzsálemi bevonulása virágvasárnapon azoknak a végső eseményeknek a kezdete, amelyek kereszthalálához és feltámadásához vezettek. A felszínen minden rendben levőnek, sőt diadalmasnak látszott. A városban lévő sokaság hozsánnával dicsérte. Jézus király – mondták – megérkezett, hogy elfoglalja trónját. Megdobogtatta a szívüket a reményteljes várakozás, és hitték, a régóta várt Messiás valóban ez a názáreti Jézus, ez a galileai.
János evangéliuma részletesen beszámol az ünneplő tömegről, amely valójában három, egészen különböző embercsoportból tevődött össze. Egyrészt a páska ünnepre utazókból, akiknek száma a becslések szerint meghaladta a több százezret. Jeruzsálem mai mércével mérve valójában kisváros volt, ennélfogva zsúfolásig megtelt látogatókkal. Ilyen zarándok lehetett korábban a tizenkét éves Jézus, aki szüleivel érkezett az ünnepre, és három napon át a templomban beszélgetett az írástudókkal, okos kérdéseivel és válaszaival lenyűgözve tanítókból álló hallgatóságát.
Jelen voltak a sokaságban továbbá a Betániából érkezettek, akik még ekkor is Lázár feltámasztását hirdették. Jánost azonban a tömegnek egy harmadik része izgatta. Szemben a másik három evangélium eseményeinek fókuszában álló Simon Péter-i vallomással: „te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia”, János evangéliumában a fordulópont egyedülálló módon a virágvasárnap levágott pálmaágak üzenete lett. Az emberek pálmaágakat fogtak, és leterítették a ruháikat a földre, hogy a szamár Jézussal a hátán végigsétálhasson rajtuk, mint ma egy vörös szőnyegen. Miért választotta a tömeg pont ezt a növényt? Vajon azért, mert a közelben volt? Mélyebb történelmi okok rejtőztek mögötte. Ezek a növények szimbolikusan a katonai győzelmekhez és a felszabadítóhoz kapcsolódtak. Nemzedékekkel Jézus előtt, amikor a makkabeusok kiűzték Izráel ellenségeit Jeruzsálemből, az emberek pálmaágak lengetésével ünnepeltek. Jézus idejében egy teljesen más nemzedék, amely ugyanolyan örömöt és eufóriát fejezett ki, személyét egy korábbi uralkodóhoz hasonlította, egy másik Simon Makkabeushoz, aki régóta remélt módon kiűzi a pogányokat. Ezeknek az ünneplőknek a kezében a pálmaágak nemzeti zászlók voltak. A nép a pálmaágat választotta, Jézus azonban a szamarat. Nem furcsa, hogy a Megváltó közel százötven kilométert gyalogolt Galileából Betániába, majd az utolsó háromezer métert szamárháton tette meg? A királyok háborús időben lóháton vágtattak, de békeidőben inkább szamárra ültek. A királyok első könyve számol be arról, hogy Salamon hogyan használta apja, Dávid királyi szamarát a koronázása napján tartott bevonuláshoz. Jézus a béke királyaként érkezett a szent városba. Az evangélium külön megemlíti, hogy olyan csikót választott, amelyen korábban még nem ült soha senki.
A nép igazi ellenségei nem a pogányok voltak, hanem a bűn és a halál. Ezt a harcot nem lehetett fehér lovon, nagy seregek élén megvívni.
Ehelyett az Emberfia alázatára volt szükség, hajlandóságára, hogy szolgai alakot vegyen fel, és alávesse magát a büntetésnek, amelyet a bűnös érdemelt a bűneiért. János helyesen mutatja be a szamarat, pont úgy, ahogyan azt Jézus akarta. Így teljesült be a Zakariás könyve kilencedik fejezetének kilencedik verse: „Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán.”
De tudjuk jól, hogy a hurráhangulat gyorsan elhalt. Pénteken a nép már Barabbás szabadon bocsátását követelte, és azt, hogy akit néhány nappal korábban még királynak tartottak, feszítsék keresztre. A bűn, a halál és végső soron a Sátán Jézus megölésével valójában saját vereségüket idézték elő, mert Dávid Fia erősebb volt magánál a halálnál, amelyen áthaladva legyőzte azt feltámadásával. Jézus elviselte a legrosszabbat, amire ellenségei képesek voltak, és győzedelmeskedett felettük. A Zakariás próféciáját beteljesítő alázatos bevonulása Jeruzsálembe előrevetítette végső győzedelmes tettét.
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!