Jézus a szenvedő emberekhez jött

A veronai buszbaleset áldozataiért és a sérültek mielőbbi gyógyulásáért imádkoztak az ökumenikus imahetet lezáró keresztény-zsidó imaórán január 22-én este Budapesten.
Jézus a szenvedő emberekhez jött, rajtuk akart segíteni – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a hatodik keresztény-zsidó imaórán. Úgy fogalmazott: „ha ma keresztényként vissza akarunk térni gyökereinkhez", Jézus Krisztushoz, akkor újra fel kell fedeznünk az ő közösségvállalását népével, és az ő szeretetével kell fordulnunk szenvedő embertársaink felé. A bíboros hozzátette: a gyógyulni vágyó, a tanítást hallani akaró tömeg, amely Jézust kísérte, a nép, amelynek körében gyógyított, az egész emberiséget jelképezi.

Darvas István, a Bét Jehuda zsinagóga rabbija arról beszélt, hogy az őszinte szívvel elmondott ima és az abba vetett hit az egyik legerősebb kapocs ember és ember között ezen a földön. Háfec Háimnak, az 1838 és 1933 között élt, nagy hatású rabbinak a gondolatait idézve kiemelte: aki azt szeretné, hogy imája mielőbb meghallgatásra találjon, az imádkozzon az egész közösségért, mert a közösségért mondott imát Isten hamarabb hallgatja meg, mint az egyénért mondottat.

Az imaóra elején az egyházi vezetők és a különböző felekezetek képviselői csendben imádkoztak a veronai buszbaleset áldozataiért és a sérültek mielőbbi gyógyulásáért. A szertartáson részt vettek és imát mondtak a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) tagegyházainak képviselői, köztük Németh Pál református lelkész. Az imahetet lezáró zsidó-keresztény imaórát 2012 óta szervezi a Keresztény-Zsidó Társaság és az Avilai Nagy Szent Teréz Plébánia.

MTI