Jézus Krisztus tulajdona vagyok

A Reformáció Emlékbizottság megalakítását és azt is üdvözölte a XIII. Zsinat tizenharmadik ülését megnyitó alelnöki beszédében Csomós József református püspök, hogy annak munkájában a katolikus egyház is részt vesz.
A megbetegedés miatt akadályoztatott Bölcskei Gusztáv zsinati lelkészi elnök távollétében Csomós József tiszáninneni püspök, a Zsinat lelkészi alelnöke nyitotta meg a Magyarországi Református Egyház XIII. zsinati ciklus tizenharmadik ülését november 14-én a budapesti Abonyi utcai székházban. Beszédében az elnöki pulpitus fölött elhelyezett, az Erdélyi Református Egyházkerülettől ajándékba kapott zászlóra hívta fel a figyelmet, amelyen a Magyar Református Egyház címere és a Heidelbergi Kátéból vett mondat látható: „Jézus Krisztusnak tulajdona vagyok." A püspök kiemelte: a zászló az egységről beszél – a református egyházak hitvallási közösségéről, a magyar reformátusok összetartozásáról, valamint a Jézus Krisztus és a személyesen közöttünk meglévő egységről.

Az alelnök szerint az összetartozást erősíti az a kormányhatározat is, amelynek köszönhetően október 31-én megalakult a Reformáció Emlékbizottság. A testület a reformáció 500 éves jubileuma alkalmából a 2017-ben esedékes rendezvényeket hivatott előkészíteni. Csomós József örömét fejezte ki, hogy a bizottság munkájában a miniszterelnök, az emberi erőforrásokért felelős miniszter, a protestáns egyházak elnökségei, valamint az erdélyi református püspök mellett részt vesz a katolikus egyház képviselője is.

kép

A püspök emlékeztetett arra, hogy a Magyar Református Egyház közös zsinata június végén elfogadta a Heidelbergi Káté új szövegét, amely a II. Helvét Hitvallás készülő új fordításával együtt a jövő év nyarának végére jelenhet meg közös kiadásban. Készül továbbá az az új református káté is, amelyet reménység szerint hatékonyan használhatnak majd a hitoktatásban.

Csomós József megemlékezett a nyáron megrendezett németországi Kirchentag sikeres magyar részvételéről, hálát adott a 450 éves Debreceni Református Kollégiumért és a húszéves Károli Gáspár Református Egyetemért, valamint üdvözölte a kanadai magyar reformátusokat a Magyar Református Egyház zsinati közösségében.

A zsinati alelnök felolvasta Bölcskei Gusztávnak a budapesti Szabadság téri református templom átriumában november 3-án történt szoboravatás kapcsán a Zsinathoz írt levelét. Ezt ismertető beszámolónkat külön cikkben olvashatják.

Kiss Sándor, kép: Varga Gábor Vargosz