Jézus Krisztus visszajövetele és az utolsó ítélet

Az első kijelentés arról szól, hogy Jézus visszatér. A tanítványok még a felhőket nézték, amikor már megszólította őket két fehér ruhás férfi, akik minden bizonnyal angyalok voltak, és biztosították őket arról, hogy az Úr vissza fog jönni (ApCsel 1,10–11). Az ígéret jelentőségét annak hatása mutatja: a tanítványok bizonytalansága azonnal elmúlt, visszatértek Jeruzsálembe, imaéletük megújult. Mi számolunk Jézus visszajövetelével? Ha igen, milyen pozitív hatása van ennek a hitünkre és az életünkre nézve?

A második kijelentés kimondja, hogy Jézus visszajövetelének ideje el van rejtve előlünk. Sokan állították már, hogy pontosan tudják, mikor jön vissza Jézus. Az adventista William Miller szerint 1844-ben, a Jehova tanúi szerint 1914-ben, az antropozófus Rudolf Steiner szerint az 1930-as években, Nostradamus szerint 1999-ben... Egyikük sem találta és nem is találhatta el. Miért? Mert Jézus visszajövetelének idejét csak és kizárólag az Atya ismeri (Mt 24,36). Mire jó ez a titkolózás? A tíz szűz példázatából (Mt 25,1–13) megtanultuk, hogy aki tudni véli, mikor jön meg a vőlegény, hajlamos az elkényelmesedésre. Az információhiány tehát ebben az esetben előnyünkre válik, hiszen arra serkent minket, hogy mindig álljunk készen. Jézus visszajövetelének időpontja joggal foglalkoztat minket is. De vizsgáljuk meg, nem az „Ej, ráérünk arra még!” hozzáállás határoz-e meg minket!

A harmadik kijelentés középpontjában az ezeréves birodalom látomása áll. A jelenések könyvében olvasható szakasz (Jel 20,1–6) és különösen az ezeréves birodalomról szóló megjegyzések értelmezése korántsem egyöntetű. Abban mindenki egyetért, hogy olyan időszakról van szó, amely Jézus első eljövetele és az utolsó ítélet közé tehető, az egyetértés azonban itt véget is ér. Az első vitapont a birodalom fennállásának hosszáról szól. Némelyek szó szerint értelmezik az ezer évet, mások szimbolikusan. Az előbbiek a szövegben szereplő számot önmagában elegendő érvnek tekintik, az utóbbiak az apokaliptikus műfaj sajátosságaira hivatkozva úgy vélik, az ezer év egyszerűen rendkívül hosszú időszakot jelöl. E sorok szerzője ez utóbbi állásponttal ért egyet. A második vitapont a birodalom jellegével kapcsolatos. Vannak, akik fizikai, és vannak, akik lelki értelmezéssel állnak elő. Az előbbiek a szakaszban szereplő kitétel – a Sátán megkötözése – alapján úgy gondolják, hogy mivel nem tombol majd a gonosz, beköszönt a fizikai értelemben vett világbéke. Ez utóbbiaknak – ugyancsak a Sátán megkötözésének képére alapozva és összekötve azt Jézusnak az erős ember megkötözéséről szóló hasonlatával (Mt 12,29) – az a meggyőződésük, hogy a gonosz hatalma lelki értelemben szorul korlátok közé, azaz nem tudja többé elzárni az evangéliumot a népek elől, az egész világon hirdetni fogják azt, ennek következtében pedig Isten népe robbanásszerű növekedésnek indul. E sorok szerzője ebben az esetben is ez utóbbi állásponttal ért egyet. A harmadik vitapont a birodalom kezdetét érinti. Azok, akik fizikai értelemben vett birodalom beköszöntét várják, alapvetően két táborra oszlanak. A premillenisták szerint Jézus a millenium – tehát az ezeréves birodalom – megalakulása előtt fog visszatérni, a forgatókönyv tehát a következő: a történelem halad a maga útján, Jézus visszajön, létrejön az ezeréves birodalom, ezt követi az utolsó ítélet és az idő nélküli lét. A posztmillenisták szerint Jézus a millenium után fog visszatérni, a forgatókönyv tehát a következő: a történelem halad a maga útján, ezt követi egy ezeréves békekorszak, ennek végén Jézus visszatér, ítéletet mond, majd belépünk az idő nélküli létbe. Azok, akik lelki értelemben vett birodalom beköszöntét várják, úgy tartják, hogy Jézus halálával és feltámadásával – tehát a megváltás művének elvégzésével – az már el is kezdődött, a forgatókönyv tehát a következő: Jézus első eljövetele, az ezeréves birodalom, Jézus második eljövetele, utolsó ítélet, örökkévalóság. E sorok szerzője ebben az esetben is ez utóbbi állásponttal ért egyet. Isten tehát kezében tartja a világot és annak eseményeit, jó tervei egyre közelebb kerülnek a megvalósuláshoz. Az ezeréves birodalomról szóló tanítás elsősorban ebben akar minket megerősíteni.

Habár Jézus visszatérésének időpontját nem ismerjük, maga az Úr tanított annak előjeleiről. A Mk 13,6–10 felsorolásában a hamis messiások megjelenése, háborúk, földrengések, éhínségek, üldözések és az evangélium minden nép közötti hirdetése szerepel. Az első öt jel valamilyen mértékben mindig tapasztalható volt, bár kétségtelen, hogy az idő előrehaladtával az intenzitás mértéke fokozódott. A hatodik jel viszont körülbelül most tűnt fel először. Persze nem mindenhol engedik az evangélium hirdetését, de a bibliafordítások gyakorlatilag már minden nép nyelvén elérhetőek, legalább földalatti egyházak pedig minden országban működnek. Jézus visszatérése tehát küszöbön áll. Más bibliai részek Jézus visszatérése előtti jelként utalnak a két fenevad eljövetelére (Jel 13,1–2.11) és a nagy nyomorúságra (Jel 7,14) is. Ezeknek a jeleknek az értelmezése ugyancsak eltérő, de jó esély van rá, hogy ezek még előttünk állnak. Akár így, akár úgy értelmezzük a jeleket, álljunk készen a Jézussal való találkozásra!

Jézus második eljövetele látványos esemény lesz: mindenki érzékelni fogja (Lk 17,24), angyalok seregei (Mt 25,31) kísérik majd. Ennél is fontosabb azonban, ami ezután következik, vagyis az utolsó ítélet. Jézus feltámasztja a halottakat, és az élőkkel együtt maga elé állít minden embert. Milyen alapon fog ítélni felettünk? Népszerű, ámde téves elképzelés, hogy mérlegre teszi jó és rossz cselekedeteinket, majd attól függően hoz döntést, melyikből volt több. Ha ezt tenné, mindannyian elkárhoznánk, érdemeink ugyanis nincsenek. Még az úgynevezett jó emberek sem tiszták előtte, mert ha formailag jót tettek is, a motivációjuk helytelen volt, hiszen nem Isten dicsőségének munkálása és a minden önzéstől mentes felebaráti szeretet állt a háttérben. Az egyetlen és mindent eldöntő szempont a Jézus Krisztusba vetett hit lesz. Aki nem hitt benne, az nem nyer bocsánatot a bűneire, azaz pokolra jut. Aki viszont hitt benne, az Jézus érdemei miatt elnyeri bűnei bocsánatát, azaz a mennybe kerül (Jn 3,36). Harmadik lehetőség, tisztítótűz avagy purgatórium nem létezik.

Amikor a Szentírás elénk tárja a jövőt, annak elsődleges célja a jelenben való változás elősegítése. Jézus visszajövetele és az utolsó ítélet némelyekben félelmet kelt, de ha erre van szükség ahhoz, hogy valaki komolyan vegye a bűnt és annak átkát, a megváltást és annak áldását, akkor ez így rendben van. Nem véletlenül vált olyan híressé Jonathan Edwards Bűnösök egy haragvó Isten kezében című prédikációja. Jézus visszajövetele és az utolsó ítélet ugyanakkor a hívők számára nem félelmetes, hanem vágyott események. Márpedig ha vágyunk valamire, akkor az meghatározza a gondolatainkat és a tetteinket is. Hogyan hat ránk Jézus várása? Segít szembenézni a bűneinkkel, és egyre jobban megutálni azokat. Növeli a Jézus Krisztus áldozata nyomán érzett hálánkat. Elmélyíti és örömmel tölti meg az Istennel való kapcsolatunkat. Együttérzésre és szeretetre indít családunk, barátaink, ismerőseink, de még ellenségeink irányában is. Arra buzdít, hogy osszuk meg másokkal az evangéliumot. Ez az Istennek tetsző lelki megújulás és aktivizmus érhető tetten Luther Márton szavaiban: „Ha tudnám is, hogy holnap elpusztul a világ, még akkor is ültetnék egy almafát...” Imádkozzuk a mindenkori egyházzal együtt: „Jöjj, Uram Jézus!” (Jel 22,20)

A szerző a Budapest-Újpest-Belsővárosi Református Egyházközség lelkipásztora.