Muzulmánról reformátusra tért át az a család, akiknek több mint tíz évvel ezelőtt el kellett menekülniük Iránból. A politikai okokon túl az is a menekülés mellett szólt, hogy szerettek volna áttérni a muzulmán vallásból keresztyénnek, de ezért börtön vagy akár halál is várhatott volna rájuk hazájukban. Magyarországon egy megyeszékhelyen találtak új hazát és vallást, mint elismert menekültek. Meglátogattuk a családot, hogy bemutassuk, hogyan élnek közöttünk, és hogyan lehet menekültként, áttért keresztyénként Jézus születését ünnepelni. Cikkünkben a család biztonsága érdekében a neveket megváltoztattuk és fényképeket sem közlünk róluk.
– Apámnak politikai okok miatt kellett mennie. Életveszélyben voltunk – mondja szűkszavúan Saman. A huszonéves fiú ügyesen beszél magyarul, ő segít végig a beszélgetés közben fordítani. A család lánytagjai kiegészítik a válaszát: szerettek volna áttérni a muzulmán vallásról keresztyénnek, de erre Iránban nem lett volna lehetőségük. Ezek miatt hozták meg a nehéz döntést: útra kelnek, hátrahagynak mindent, köztük a rokonokat is. Ez mindenkit megviselt, de talán leginkább Ajdát, az édesanyát. Őt depresszióval kezelték már Magyarországon, mert nehezen tudta feldolgozni édesanyja hiányát. Több mint tíz éve nem látták egymást, ahogy a gyerekek sem a nagyszülőket. – Sőt, közben nagyapa meg is halt – szúrja közbe Mahsza. A lánynak is hiányoznak a nagyszülei.
Börtön vagy bitófa várná a már keresztyén családot Iránban
Arra a naiv, de őszinte kérdésre, nincs-e lehetőség rá, hogy találkozzanak, a válasz lesújtó. Ajda, az édesanya így fogalmaz: – Sajnos nekünk nem szabad visszamennünk oda. Keresztyének vagyunk, így, hogy muzulmánból tértünk át, börtönbe zárnának minket, vagy akár fel is akasztanának. Nagyon veszélyes lenne visszamenni Iránba.
Irán a hetedik legveszélyesebb ország a keresztyének számára
Az Open Doors nemzetközi szervezet minden évben elkészít egy listát, amely azt rangsorolja, melyik országban a legerősebb a keresztyénüldözés. A 2015-ös listán Irán a hetedik helyen áll, míg 2011-ben még a második legveszélyesebb országnak tartották a Krisztust követők számára. 1979-ben ötszáz keresztyén volt az országban, azóta számuk sokszorosára nőtt. Napjainkban – az Open Doors adatai szerint – Irán 79,5 milliós lakosságából 450 ezren vallják magukat keresztyénnek. Az országban a gyülekezeteket megfigyelik, a hívőknek zaklatással, verésekkel és bebörtönzésekkel is szembe kell nézniük Jézusba vetett hitük miatt.
Országukat Jézusra cserélték
Sokan kérdezhetnék, megbánták-e, hogy áttértek a muzulmánról a keresztyén hitre, hiszen így elveszítették a hazájukat és a családjuk nagy részét is. Az asszony határozottan azt mondja: – Nem, mivel jobb dolgot kaptunk cserébe: Jézust. Odaadtuk a szívünket Jézusnak. Olyan vallásért cseréltük el az országunkat, amelyben csak a szeretetről, a megbocsátásról és a békéről van szó. Így megérte, hogy átkeresztelkedjünk, még úgy is, hogy tudom, soha nem mehetünk vissza Iránba.
Iránról Mahszának és Samannak is erős, meghatározó emlékei vannak, annak ellenére is, hogy gyerekek voltak, amikor el kellett jönniük a szüleikkel. Az öccsük, Sina azonban már Magyarországon született, bár az anyakönyvi kivonatában az szerepel: „ismeretlen állampolgár".
Muzulmánból reformátusok lettek
A megkeresztelkedésük, azaz a muzulmánból keresztyénné áttérésük történetét firtatom. Ajda azt mondja, már Iránban érdekelte őket a keresztyénség, de ha ott tértek volna át, akár meg is halhattak volna. Így maradt a titkos bibliaolvasás, az érdeklődés és a vágy a keresztelő iránt. Amikor Magyarországon új otthont talált a család, megkeresztelkedtek. Saman azt mondja, nővérével fiatalok voltak, és izgalmasnak találták, hogy „egy új vallásba mentek át" de – ahogy fogalmaz – számukra hosszabb folyamat volt, míg valóban közeledtek Istenhez.
Megkeresztelkedésük óta néhány alkalommal egy katolikus templomba is elmentek, ami a lakóhelyükhöz a legközelebb volt. Ajda azt mondja: – Az nem volt ugyanaz, mert mi reformátusok vagyunk. Oda megyünk inkább, ahova tartozunk. Egyébként is furcsa volt, hogy sok szobor van a templomban, és a szokások is mások.
Karácsony egy nemzetközi gyülekezetben
A budapesti Skót Misszió gyülekezetébe kenyai, ugandai, amerikai, holland, skót, olasz, afgán és magyar nemzetiségű emberek is járnak. Az angol nyelvű istentiszteleteikre vasárnaponta ötven-hatvanan jönnek el. A gyülekezetet külföldről érkező diákok, nagykövetségek és nemzetközi multinacionális cégek alkalmazottai, vegyes nemzetiségű családok, menekültek illetve menedékkérők alkotják. Aaron Stevens, a közösség egyik lelkésze azt mondja: – Egy közösségbe járnak a jómódúak és azok a menekültek is, akik a létükért küzdenek. Ez tanít nekünk valamit Isten szeretetéről, hatalmáról és a Szentlélek működéséről is. Ezt nem mi alakítottuk így, hanem biztos vagyok benne, hogy Isten akarta.
A gyülekezetben egy átlag magyarországi református gyülekezethez képest vannak eltérő szokások karácsonykor. Szenteste úrvacsoraosztásos istentiszteletet tartanak, mert a gyülekezeti tagok részéről érkezett erre igény. Aaron Stevens azt mondja, ez az alkalom mindig meghitt pillanatokat tud adni, épp akkor, amikor nagy szükség van rá. A karácsony első napi istentisztelet után pedig azoknak, akiknek a családjuk távol van, közös ebédet tartanak, hogy senki se legyen egyedül. Az ebéd gondolatát még évekkel ezelőtt egy iraki menekült vetette fel, mert szerinte a közös ünneplés hozzátartozik a karácsonyhoz. Azóta minden évben együtt gondoskodnak az ünnepi asztalra kerülő fogásokról, van, aki saját kultúrájából merítve hoz karácsonyi finomságokat.
Még újdonság a karácsony
– Hogy telik nálatok a karácsony? – kérdezem a családot. – Úgy, mint nálatok, gondolom – mondja elsőként Saman. Van karácsonyfánk, megajándékozzuk egymást, eszünk szaloncukrot, beiglit és halat is – bár nem halászléként készítjük el – folytatja a fiú.
Iránban az újév a legnagyobb ünnep, azonban ezt már nem ünnepli a család – mint mondják, „mióta keresztyének lettünk, nem ünnepeltük egyszer sem, mi már keresztyén ünnepeket tartunk". Az első karácsonyi emlékeikkel kapcsolatban Ajda mosolyogva idézi fel: beleszeretett a kidíszített városképbe, a fényekbe, a hangulatba, és az első templomi karácsonyi szertartás is nagyon tetszett neki. A karácsony fontos a családnak, és persze izgalmas, hiszen még mindig újdonságnak számít. – Fontos nekünk, mert Jézus születésére emlékezünk, és próbáljuk az otthoni és a munkahelyi környezetben is megjeleníteni a szokásokat – egészíti ki édesanyját Mahsza.
Bibliaóra a menekült család büféjében
A munkahelyet pedig az általuk fenntartott büfé jelenti. Saját üzletet hoztak létre, itt dolgozik a család. Az étlapon a gyorséttermek szokásos kínálata mellett magyaros ételek is találhatók. Az üzletben szépen feldíszített karácsonyfát állítottak. A munka kapcsán óhatatlanul szóba kerülnek a kormány által kihelyezett nyári plakátok, ezekből is az, amelyik arra utalt, hogy a menekültek elveszik a munkát a magyaroktól. Saman azt mondja, ők nem hogy elvették, hanem még ők foglalkoztatnak négy magyar munkavállalót. Épp néhány héttel ezelőtt az éttermükben egy házi bibliaórának is helyet adtak.
Sosem bántották őket Magyarországon
Arról, hogy a magyarok befogadók vagy elutasítók, Saman azt mondja, sohasem bántották őket. Aztán arról mesél, hogy neki sok magyar barátja van. Beilleszkedett az országba, jól érzi magát itt, nincsenek konfliktusai. Voltak ugyan olyan alkalmak, amikor azt érezték, hogy valaki lenézi őket, vagy legalábbis nem örül annak, hogy itt vannak Magyarországon – de ezt szó szerint soha senki nem mondta nekik.
A fiú hozzáteszi: Iránban is hasonlóképpen van ez, ha külföldi érkezik közéjük. Ott most sok az afgán, szegény menekült. Saman azt meséli, hogy nagymamája segíti őket, ha tud, munkát ad a ház körül, és sokszor étellel és ruhával is segít nekik, hiszen tudja, az „ő lánya és családja is idegen földön van, és így jobban átérzi a helyzetüket".
Az 1956-os forradalom a kedvenc magyar történelmi eseményük
Saman és Mahsza már Magyarországon jártak iskolába, kíváncsiskodom, volt-e valami érdekes számukra a magyarság történetében, vagy valami, ami szerintük hasonló az iráni történelemmel. Mahsza azt mondja, a két világháború magyar vonatkozásait érdekesnek találták. Arra a kérdésre, milyen hasonlóságokat érez a perzsa és a magyar nép között, meglepő választ ad: – A szabadságvágy! Az 1956-os tüntetésekhez hasonlók nálunk is voltak. Ez is mutatja, hogy bennetek van a szabadságvágy, és ezért is jó itt élni.
A szabadság a család személyes életében is különösen is fontos. Saman azt mondja, „itt szabadság és demokrácia van, Magyarországon biztonságban érezzük magunkat, számunkra ez nagyon fontos". A család szeretne magyar állampolgárságot kapni, már a kérelmük beadásán dolgoznak.
Együtt ünneplik a muszlimok a karácsonyt az üldözött keresztyénekkel
Nem akarnak egyedül lenni karácsonykor az üldözött keresztyének, ezért is fontos, hogy a református Menekültmisszió az elmúlt években is mindig gondolt rájuk, és a Skót Misszióval szorosan együttműködve adventben és karácsonykor is alkalmakat szerveztek számukra. – A programokra sokszor muszlimok is eljönnek, mert tanulni akarnak tőlünk, és kíváncsiak a szokásainkra – mondja Kanizsai-Nagy Dóra, a Menekültmisszió vezetője. Történeteket idéz fel keresztyén menekültektől, akik azt mesélték, hogy hazájukban is tudták együtt ünnepelni a karácsonyt. Szírek beszéltek arról, hogy nem volt válaszfal köztük az, kinek milyen a vallása. – Olyan, mintha otthon lennék, mert ott is átmentünk egymáshoz ünnepelni – tette hozzá egy iraki fiú.
Közösen esznek is karácsonykor, tavaly a budai református gyülekezet látta vendégül a menekülteket. A menüben volt nem sertésből készült töltött káposzta, vegetáriánus székelykáposzta, beigli és persze más, nem hagyományosan magyar ételek. Kanizsai-Nagy Dóra szerint minden karácsonykor eljön az a szívszorító pillanat, amikor a keresztyén menekülteknek fáj, hogy nem úgy csinálnak valamit, mint otthon csinálták. De a református Menekültmisszió és a Skót Misszió mindent megtesz azért, hogy otthonosan érezzék magukat.
Hegedűs Márk
A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2015. december 20-27-i számában.