Jézushoz közelebb jutni

„Az Isten szeretete és az ember szeretete nem relativizálják egymást" – a nagy parancsolatról és a törvény summájáról prédikált Szabó István püspök a reformáció hónapjának nyitó istentiszteletén. Az ökumenikus alkalmon klasszikus egyházzene és könnyűzenei dicsőítés is jól megfért egymás mellett.

Október elsején Budapesten térzenével hívták fel az emberek figyelmét a reformáció hónapjának kezdetére. A református Egressy Béni Zeneművészeti Szakiskola fúvószenekarát Tóth Tamás vezényelte a Deák téri evangélikus templom előtt. A járókelőket is megállásra késztető bevezető után ökumenikus zenés istentiszteletet tartottak Budapest legnagyobb evangélikus templomában.

kép

Szabó István református püspök igehirdetésének középpontjában két kérdés állt a Máté evangéliumának 22. fejezetéből: „Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?" – egyebek melett ezt „firtatják" Jézustól a farizeusok. Ő az Isten és embertársaink szeretetét nevezi a legfontosabbnak, majd – a püspök szerint válaszul a provokációkra – a következő kérdést szegezi nekik: „Mit gondoltok a Krisztusról?"

Ahogy arra a reformáció is ráirányította a figyelmet, a szeretet minden dolog igazi lényege. „Látszólag ezek evidenciák, tanultuk, tudjuk a válaszokat. De eszünkbe jutnak-e, ha megpróbál minket az idő? – kérdezte egyházunk Zsinatának lelkészi elnöke. – Könnyű szeretni azokat, akik távol vannak, de szeretjük-e az öreg nénit a lépcsőházból, szeretjük-e a migránsokat?"

kép

Jézus kérdése és a rá adott felelet – a Messiás Dávid leszármazottja, Krisztus egyszerre fiú és Úr – több puszta teológiai okoskodásnál. A dunamelléki püspök szerint gyakran két véglet között csapong a keresztyénség: istenszeretetünk nem árad ki az emberekre vagy épp Istennek fordítunk hátat. „Akkor lesz több a reformáció, mint emlékezés – szabad ezt is –, vagy mint vágyálmok kergerése, ha beletekintünk a Jézus által tartott tükörbe: az Isten szeretete és az ember szeretete nem relativizálják egymást."

Igehirdetése végén Szabó István arra figyelmeztetett: „E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták." A függ héber megfelelőjével legközelebb Jézus keresztrefeszítésénél találkozunk a Bibliában. „A kereszten függő Jézus Krisztus áldó ölelésében benne van tökéletes szeretete az Atya és az emberek iránt." Útravalóul azt kívánta, hogy a reformátorokra való emlékezésen keresztül is a Messiáshoz jussunk közelebb.

kép

A résztvevőket Fabiny Tamás evangélikus püspök és a testvéregyházi látogatásra hazánkba érkezett Ingeborg Midtømme köszöntötte. A norvég püspökasszony arra buzdította a magyarországi egyházvezetőket, hogy tegyék láthatóvá egységüket Jézus Krisztus szeretetében. A baptista, református valamint evangélikus kórusok többek között Liszt Ferenc, Gárdonyi Zoltán és Máté János szerzeményeit adták elő, a pünkösdi egyház zenemissziójának fiataljai pedig könnyűzenei stílusban dicsőítették Urunkat. Az istentisztelet végén a magyarországi baptista, evangélikus, metodista, pünkösdi és református egyházainak vezetői imádkoztak krisztusi szeretetért, az országért és a migránsokért is.

A reformáció hónapja további központi rendezvényeit korábbi cikkünkben ajánlottuk.

Feke György, fotó: Dimény András