Rendhagyó húsvétot ünneplünk, amely nélkülözni kénytelen a templomi közösséget, a közös úrvacsorát. A járvány árnyékában megtartott ünnepről Steinbach Józseffel, a Dunántúli Református Egyházkerület püspökével beszélgettünk.
– Virágvasárnap hozsannázó tömeg köszöntötte Jézust, amikor bevonult Jeruzsálembe. Ma a járványügyi intézkedések miatt valószínűleg senki sem lehetne ott, hogy olajágat terítsen az útra, Jézus csendben, egyedül menne. Mennyire és miért volt fontos a tömeg jelenléte a bevonuláskor?
– Most is nagyon sokan ott leszünk lélekben, sőt lehet, hogy többen, mint valaha. Úgy gondolom, hogy fontos a testi jelenlét is, a látható egyházban való ottlét nélkülözhetetlen, de vannak olyan rendkívüli helyzetek, amikor ez nem oldható meg. Ez most ilyen állapot. Ugyanakkor virágvasárnap is hangzik az Ige, és Isten Lelke által ugyanúgy élővé és hatóvá lesz az üzenet: Királyunk jön. A mi Királyunk, Jézus Krisztus bevonul Jeruzsálembe, meghal értünk a kereszten, majd feltámad a halálból, és felmegy a mennybe: királysága megmutatkozik. Ez a virágvasárnap teológiája. A Heidelbergi Káté 31. kérdés-felelete így vall erről: örökkévaló királyunk van, aki megváltó szeretettel szeret minket, Igéje és Lelke által oltalmaz és megtart minket. Biztos vagyok benne, hogy virágvasárnap sokkal többen leszünk a hozsannázó tömegben. A 118. zsoltár idézete hangzik el ilyenkor, amely igazából imádság: „hosia-na”, azaz „segíts meg, Uram!” Ez most sokkal aktuálisabb, mint valaha.
– Változik-e a nagypéntek és a húsvét fő üzenete a világjárvány miatt?
– Az ünnep fő üzenetén nem változtat a járvány, sőt felerősíti azt. Egészségben, örömben, nyomorúságban, betegágyon, a halál árnyékának völgyében járva is ugyanaz az evangélium: Jézus Krisztus feltámadt, Jézus Krisztus él! Isten az élet Istene, aki örök életet ajándékozott nekünk, és a földi lét minden percét átjárja ennek bizonyossága. Mindaz, ami most váratlanul történt velünk, számomra csak megerősíti a húsvéti üzenet, az örömhír, a bizonyosság lényegét. Az a biztos zengésű trombita, amely Isten Igéjének fő szólama – Bach kantátáiban a csodálatos mennyei zene nyelvén zeng ugyanez –, most még erősebb bizonyossággal harsan fel.
– Üresek lesznek a templomaink az ünnep alatt. Milyen húsvétunk lehet a személyes találkozások nélkül?
– Ezeket most a családban tudjuk megélni, miközben azért azt ne felejtsük el, hogy nem vagyunk egymás nélkül. Én ezt gyülekezeti és egyházi vezetőként is megtapasztalom. Most érezzük igazán, hogy mennyire fontos a testvéri közösség. A gyülekezetekben – habár személyesen nem találkozhatunk – folyamatos a pasztorizáció, az idősek megkeresése telefonon. A dunántúli egyházkerület nagy közösségében is megéljük ezt, folyamatosak a hívások, a kapcsolattartás, egymás bátorítása, az e-mail-váltások, a videokonferenciák. Megéljük a közösséget, és könyörgéssel várjuk, hogy helyreálljon a rend: „Urunk, szabadíts meg bennünket, tarts meg bennünket a te mindenre elégséges kegyelmedből, a te akaratod szerint, hogy mielőbb újból találkozhassunk, áldott rendedben végezhessük a feladatunkat!” Döbbenetes, hogy megtámad minket egy ismeretlen vírus, és az egyik pillanatról a másikra megrengeti az egész világot. Isten most erősebben megsimogatott bennünket. Nem akarom, de használhatnám azt a prófétai kifejezést is, hogy megintett bennünket. Meg kell látnunk bűnbánattal, hogy miben voltunk engedetlenek. Ez a helyzet felráz: ember, ébredj fel, térj meg! Légy kicsit alázatosabb, nem élhetsz az Úr nélkül! Az ő megtartó kegyelme nélkül nincs élet. Bizony rá kell döbbenünk, hogy milyen törékeny az emberi lét, hogy minden percünk kegyelem, hiszen az Isten minden életnek a forrása. Ahogy a 36. zsoltár 10. verse mondja: „Mert nálad van az élet forrása, a te világosságod által látunk világosságot.” Persze most nem annak van itt az ideje, hogy az intést emeljük ki, mert most bátorítani, gyógyítani kell, közbenjáró könyörgést kell mondanunk egymásért. De ne feledjük, hogy Jézus Krisztus egyházának a lelkigondozói mellett a prófétai és evangélizáló hangját is hallatnia kell.
– A Magyarországi Református Egyház zsinati elnökségi javaslata szerint a házi istentisztelet alatt úrvacsorázhatnak a gyülekezetek tagjai. Ön szerint sokan fognak élni ezzel a lehetőséggel?
– Az elnökségi tanácson sokat beszéltünk erről, és jó, hogy adatott ez a lehetőség. Azt is ajánljuk a gyülekezeteknek, hogy húsvétkor kapcsolódjanak be a Duna Televízión kilenc órakor kezdődő ünnepi istentiszteletbe, és éljük át a Kárpát-medencei összetartozásunkat. Szerintem fontos, hogy most így is megéljük a közösséget Istennel és egymással, és akinek a lelkiismerete megengedi, az a legkisebb gyülekezetben, a család közösségében vegye magához a szent jegyeket, ahogyan ez a Zsinat elnökségi ajánlásában benne van. Viszont kiemeljük, hogy ez csak ajánlás. Sákramentumról van szó: ha együtt lennénk a templomban, ott is csak az venne úrvacsorát, aki erre felkészült. A szereztetési igék elhangzanak, a bűnvalló imádság és a hitvallás is elhangzik, ott lesznek a látható, külső jegyek is, így együtt megerősödhetünk az üdvösség ígéretében. Persze ebben a helyzetben sok kérdés merül fel, de ezek megvitatásának nem most van itt az ideje. Viszont levonhatjuk azt a tanulságot, hogy később teológiailag alaposan ki kell dolgoznunk a rendkívüli helyzetek esetén történő úrvacsorázás kérdését. Köszönjük a Zsinat minden részletre kiterjedő ajánlását. Akinek tehát ezzel bármilyen szempontból gondja van, emlékezzék meg imádságban az úrvacsoráról: az Ige és a Lélek által lesz közössége az Úrral és másokkal. Hasonlóképpen csak ajánlás a tévés istentisztelet is: a lelkipásztorok maguk dönthetik el, hogy tartanak-e külön digitális alkalmat, vagy bekapcsolódnak a közvetítésbe.
– Hogyan éli meg a személyes találkozásokat igénylő programok és istentiszteletek hiányát a Balatonalmádi-Balatonfűzfői Református Társegyházközség, hogyan készülnek a húsvétra?
– Mi a saját gyülekezetünkben hanganyag formájában, videón és nyomtatható módon is elérhetővé teszünk minden igehirdetést. Emellett van hírlevélküldő rendszerünk, amelyen keresztül sokakat elérünk. A gyülekezetben már egy éve a második korinthusi levelet magyarázzuk, folyamatosan haladva a könyvben. Most értünk el az utolsó, tizenharmadik fejezetig. Itt következnek azok a gyönyörű igeversek, amelyekben arról van szó, hogy „…általam valóban az a Krisztus szól, aki veletek szemben nem erőtlen, hanem hatalmas közöttetek. Mert ha meg is feszíttetett erőtlenségből, él Isten hatalmából, és ha mi erőtlenek vagyunk is őbenne, élni fogunk vele együtt Isten hatalmából közöttetek.” (2Kor 13,3–4) Ennél szebb húsvéti üzenetet nem is készíthetett volna el nekünk a mi Urunk. Ugyanakkor, ha úgy nézzük, minden vasárnapi istentisztelet húsvéti istentisztelet, mert minden vasárnap a feltámadott Jézus Krisztust hirdetjük, és ez most, az ünnepen különösen hangsúlyos. Fájó, hogy ebben a helyzetben nem élhetjük meg a gyülekezet közösségében sem a nagypénteket, sem a húsvétot. Saját gyülekezetemben azt kérem, hogy a televíziós közvetítésbe kapcsolódjunk be.
– Keresztyénként hogyan tehetjük hasznossá a bezártságot húsvét idején?
– Legyünk jelen egymás számára a családban, mert máskor olyan kevés időnk van a szeretteinkre, most azonban megélhetjük az otthoni közösséget ebből a külső kényszerből is. Mondjunk közbenjáró imát a betegekért, a gyógyítókért, a döntéshozó, szolgálatban lévő testületekért, az idősekért, akár név szerint is könyörögjünk emberekért. Imádkozzunk a feltámadott Jézus Krisztusba vetett bizonyossággal mindnyájunkért, hogy az Úristen adjon nekünk erőt ebben a helyzetben. Szenteljünk időt az elcsendesedésre, és ne feledkezzünk meg a feltámadás örömhíre feletti hálaadásról sem, hogy bizonyosságunkban erősödhessünk. Imádkozzunk azért is, hogy az Úristen könyörüljön rajtunk, tartson meg bennünket, és mihamarabb álljon helyre a rend. Most tapasztaljuk meg igazán, milyen áldás a mindennapi rendezettség: az üdvösség előíze ez. Az ünnepek után, ahogyan tudjuk – betartva minden külső rendeletet –, tegyük a dolgunkat, dolgozzunk, amíg csak lehet.
– A járvány tetőzését a nyár közepére várják a szakértők, akik szerint nem lesz már minden ugyanolyan, mint előtte volt. Egyházunkban milyen változásokat hoz majd ez a helyzet?
– Nehéz ezt megítélni. A betegség gazdasági következményei súlyosak lesznek, amelyek kihatnak az egyházakra is. A zsinati ülésen is beszéltünk például a kimaradó bevételekről: azt kérjük a gyülekezetektől, hogy ne feledkezzenek el az adományokról, a vasárnapi perselypénzt gyűjtsék össze, vagy akár át is utalhatják azt az egyházközségeknek. Az egyházkerületi főgondnokok közös levelet is írtak, amelyet minden református lelkésznek elküldünk, hogy ők juttassák el a gyülekezetek tagjainak. Fontos, hogy a nem lelkészi szolgálattevők is figyelmeztessék erre a testvéreket. Mindenképpen világméretű korszakváltást jelent ez a társadalomban és az egyházban is. Elkényeztetett bennünket az Isten szeretete, és mi hálátlanokká lettünk, visszaéltünk vele. Minden jó olyan természetessé lett, mintha eleve járna nekünk, sőt mind többet vártunk. Sok dolgot újra kell majd gondolni.
– Hogyan tud segíteni most az egyház a rászorulóknak?
– Egyik oldalról az Igével, a lelkigondozással, a pasztorációval. Másik oldalról pedig válságalapokat hozunk létre azokból a forrásokból, amelyekből az elmaradó kerületi programokat finanszíroztuk volna. Ezekből próbáljuk segíteni egymást ott, ahol nagy gondok támadnak. De gyűjtünk is, csatlakoztunk a Magyar Református Szeretetszolgálat krízisalapjához. Fontos, hogy
élen kell járnunk mások megsegítésében, támogatásában, hiszen a szeretetszolgálat az egyház lényegi szolgálata.
– Járvány után jobban megbecsüljük majd az emberi kapcsolatok fontosságát?
– Én az elmúlt hetekben majdnem minden videós istentiszteletet így kezdtem: „Hiányoztok, Testvérek!” A személyes kapcsolatok és az így megélt közösség pótolhatatlanok, azt semmilyen virtuális tér nem helyettesítheti. Isten a mi Urunk Jézus Krisztusban személyesen jött el közénk, testet öltött. Az inkarnáció a személyes kapcsolatok fontosságát húzza alá. Él a mi Urunk, Igéje és Lelke által most is személyes kapcsolatunk van ővele és egymással. A Krisztus teste az egyház, amelyben szintén kiemelkedik a személyes kapcsolatok fontossága. Most érezzük, hogy ez mennyire hiányzik, hogy milyen ajándékai vagyunk egymásnak az Úrban. Húsvéti bizonyossággal, imádsággal, türelmesen várjuk, hogy Isten kegyelméből vége legyen a járványnak – jó lesz újból találkozni. Ő él, és mi is élni fogunk. Ezért erősek vagyunk az Isten kezében.
Az interjú megjelent a Reformátusok Lapja húsvéti számában.