Jókai műveit iskolánkul választhatjuk

„Csodálatos író, nincs egy fáradt sora, a ponyva, a rikácsoló, a hulladékos is megnemesedik a tolla alatt.” A szintén a Felvidéken született nagy utód, Márai Sándor írta ezt Jókai Mór írásművészetéről.

Igen, a magyar reformkor kezdetével egyidős Jókai olvasása: másfél százada lélek- és emberségnövesztő írott varázsszer. Prózaköltészetének értékét, egyszersmind népszerűségét egy másik óriás utód, Krúdy Gyula többek között ebben látta: „Jókai regényei: mindenki története Magyarországon, Jókai regényhősei: mindenki rokonai e hazában”. Ő „mindenkinek írt: az ifjúnak, aki ideált keresett, a pünkösdi leányzónak, aki a szerelmet még nem ismerte, és az öregnek, aki mindig csak arra szeret gondolni, ami ötven esztendő előtt történt vele”.

Más közelítésmóddal és érvekkel, de ugyancsak hangsúlyozzák a Jókai-műveknek az olvasók széles rétegeit megszólítani képes értékeit az újabb idők kutatói is: „Az egyszerűbb, fordulatos történetre, humorra vágyó olvasót magával ragadja az izgalmas cselekmény, a titok. A művelt, vájt fülű, jól képezett olvasót pedig a nyelvi játék, a gazdag mitológiai, kortárs művészeti utalások, a retorika, az irónia fogja meg” – írja Hansági Ágnes. Jókai „a szó szoros értelmében több nyelven szól a közönségéhez: a köznapi beszéd, az emelkedett irodalmiság, a sajtó mellett a Biblia s a latin klasszikusok nyelve is jelen van történetmondásaiban. Mindezzel még szorosabbra fűzte olvasóival való kapcsolatát” – vélekedik Fábri Anna.

Jókai-kortárs remekírók, továbbá a modernitás ugyancsak elsőrangú szépírói sorra tettek és tesznek hitet a 19. századi mester zsenialitása, olvashatósága, olvasandósága mellett, ugyancsak több mint másfél évszázada. A mintegy százhúsz kötetes életmű esztétikai értékeit az iskolateremtő régi nagy irodalomtörténészeket követően napjainkban is tudós szerzők sora kutatja, elemzi.

Egyszersmind kritizálták műveit, már kortársai is, köztük két kiváló esztéta, Gyulai Pál és Péterfy Jenő, érvekkel, a tévedés kockázatát viselve. Tévedtek is jó néhány, rá vonatkozó értékítéletükben!

Ma pedig? Az evidens értékek megkérdőjelezése is jelen van. Működik az iskolában olyan oktató, aki a nyilvánosság előtt is hangsúlyozza, hogy „Jókai a mai gyerekek számára szinte olvashatatlan”. Legalább hozzátenné sarkos közléséhez, hogy „szerinte”. Vajon honnan vette ezt az információt? Megkérdezett egymillió érintett diákot? Az értékrelativizálás veszélyes vizeire tévedt a közoktatásnak az a munkása is, aki így nyilatkozott egy országos lapnak: „Jókait azért nem tanítom, mert szerintem nem elég jó”. Mit mondjunk?! Érv ez a javából! Idézőjelben… Mit válaszolna neki Ady Endre vagy Szabó Dezső, ha „feltámadna, s eljőne közétek”? Vitriolos, szarkasztikus glosszával találná szembe magát a citált tanár úr, méghozzá nem akárkik tollából… Nem azért koppintanának a körmére súlyos szó-kalapácsaikkal e megkérdőjelezhetetlen nagyok, mert bármikor is tilos volt efféle szöveget hirdetni, hanem azért vágnának vissza a minőségi irodalom nevében Jókai említett hajdani, ugyancsak zseniális rajongói, mert az idézett tanári állítás egyszerűen nem áll helyt. S a Jókai-életműben való, legalábbis sajátos „tájékozódásról”, kedvezőtlen elfogultságról árulkodik (cáfolatként érveket közöltünk feljebb, s közlünk lejjebb…).

Égetően fontos, sürgető feladat, hogy – csatlakozva a szépírók és a tudomány értékőrző munkájához – az értékek népszerűsítésére, közvetítésére rendeltetett fórumok felhívják a figyelmet a jelentős klasszikus irodalmi teljesítményekre, így Jókai életművére. Az iskola, a közművelődés, az ismeretterjesztés, a média mindenekelőtt a felnövekvő nemzedékeket szólíthatja meg ez ügyben. Őértük: az ifjakért. Legnagyobb kincsük: személyiségük fejlődése okán, ízlésük csiszolódása, a „búza és ocsú” közötti választani tudásuk érdekében.

A nevezetes 2005-ös A nagy könyv-akcióban három alkotása került a magyar olvasók legkedvesebb száz magyar regénye közé: az egész világirodalomból Az arany ember az ötödik legkedvesebb könyvük a magyar olvasóknak. Aligha kell nagy jóstehetség hozzá, hogy előrevetítsük: Jókai alkotásai még száz-kétszáz év múlva is a legolvasottabb nagy esztétikai értékű magyar művek között lesznek, s némely tanár Jókai-mentes óráit nem fogják annyian emlegetni, ahányan például az író Egy magyar nábob, A kőszívű ember fiai, az Egy az Isten vagy a Sárga rózsa c. regényét vagy éppen ezerszínű elbeszéléseit, máig eleven erejű, gazdag publicisztikáját olvassák majd… Ahogyan Vitéz Ferenc esztéta református médiánknak nyilatkozta: „Jókai az e-book felületén is élő marad, sokkal hamarabb meg fognak halni azok, akik el akarják őt feledtetni.”

Remélhetően sokan vannak persze olyan tanárok, akik értőn oktatják páratlan írásművészetét. Tudva: Jókai korántsem puszta mesemondó;

S már Kosztolányi is csodálattal utalt rá, íróink közül Jókai élt a legtöbb szóval. (A műveiben mintegy 50 ezer egyedi szó, kifejezés található, ez megközelíti nyelvünk teljes szókészletét! – A magyar nyelv értelmező szótára hét kötete összesen 60 ezer szócikket tartalmaz.) Minél több művét olvassuk, annál közelebb kerülünk az ember, önmagunk és a világ megismeréséhez is, s közben gazdagodik szókincsünk.

Arany János írta 1861-ben: „A magyar író jelenben és jövendőben kétségkívül Jókai műveit választja egyik iskolájául, melyekhez nyelvtanulási feltett szándékkal járhat leckéket venni.”

Csatlakoznak e veretes gondolathoz mai kutatók is. Adamikné Jászó Anna nyelvész, az MTA doktora, egyetemi tanár 2016-os gondolatából idézünk: Jókai „stílusa minden árnyalatot, regisztert, stíluseszközt ismer és helyén alkalmaz. Jellemző művészetére az alakzatok alkalmazása. És akkor még nem beszéltünk humoráról, iróniájáról (sokan ezért szeretik műveit).” „Prózáját a zeneiség jellemzi, vannak olyan elbeszélései és regényrészletei, melyek költemények prózában”. Összegző gondolata szerint: „bátran állíthatjuk, hogy életműve egy nemzeti eposz a maga teljességében. Jókai az a prózában, ami Vörösmarty a költészetben.” S mint vallomásos írásában Orbán János Dénes író visszaemlékezik: „Hétévesen kezdtem olvasni – a Szegény gazdagokkal indítottam –, és nagyon élveztem, no meg felettébb büszke is voltam, hogy én felnőttkönyvet olvasok. Befejeztem és vettem a következőt, mire leérettségiztem, a komplett Jókai-életmű megvolt, számos kötet többször is. És mi volt ebben a nagyszerű? Az, hogy Jókai nyelvi gazdagsága elképesztő.”

E viszonylag újabb tapasztalat hátterét mintegy magyarázza és széles érvényét tanúsítja egy korábbi kortársi gondolatfutam. Jókai születésének 150. évfordulójára, 1975-ben írta Szabó Magda:

S mint Imre László akadémikus, irodalomtörténész írja: „Jókainak nagy érdeme volt, hogy milliókat szoktatott rá az olvasásra”: „páratlanul élvezetes elbeszélő modorával és gazdag szókincsével szinte egy személyben megteremti a »mindenre képes« magyar szépprózát”. S „még a vele ellentétes irányban haladók is fel tudják ismerni senki mással össze nem téveszthető varázsát, originalitását”.

Kemény ítéletet alkotva replikázik Kolozsvári Grandpierre Emil író a citált „nem elég jó” elképesztő (s régóta jelen levő) tanári véleményével és azzal a felszínes nézettel, mely szerint Jókait s másokat „a diáknak nehéz olvasnia”: „Annyi, Jókait ért vád fakad elfogultságból, tájékozatlanságból, szellemi tunyaságból. Különben is, fantázia nélkül ugyan ki gyönyörködhetne Európa egyik legtermékenyebb, legszínesebb fantáziájának ezerszínű, ezerformájú tűzijátékában?” Látleletét folytatva megjegyzi: „A Jókai-ellenes kirohanások mindig elgondolkoztatnak, s mindig arra a következtetésre jutok, hogy nemzeti önérzetünk alighanem beteg, különben miért volnánk annyi mindenre büszkék, ami miatt restelkednünk illene, s miért csépeljük igazi értékeinket, köztük Jókait és másokat.” Több mint három évtizede, hogy Kolozsvári megírta bírálatát e „fantáziátlan és elfogult” gondolkodásmódról.

A kanonizált, konszenzusos értékek kisöprögetésének – rendkívül kockázatos, ám makacsul továbbélő – szándéka ellenében hat, s az értékőrzés jelentős új lépése, hogy a nap mint nap szirmot bontó művirágok özöne idején, a „szép új világ” értékkáosza, sőt az „igazi értékeink csépelése” közepette, épp öt éve, ismét teremtődött egy kis művelődési értéksziget. A Magyar Írószövetség választmányának a 2017. november 13-i ülésén hozott döntése azóta gyakorlattá vált: 2018 óta február 18-án, Jókai Mór születésnapján ünnepeljük a magyar széppróza napját az egész Kárpát-medencében. Ez a nemzeti irodalmi ünnep a magyar költészet napja (április 11. – József Attila és Márai Sándor születésének ideje) és a magyar dráma napja (szeptember 21. – Madách Imre Az ember tragédiája c. drámai költeménye 1883-as, pesti ősbemutatójának időpontja) nemes hagyományát követi.

Révkomáromban, Jókai szülővárosában immár 16. alkalommal adják át a nemzetközi Jókai-díjat. E kitüntetést hagyományosan az író születésnapján, 2018 óta egyszersmind a szépprózánk napján adományozza az észak-komáromi székhelyű Jókai Mór Közművelődési és Múzeumi Egyesület s a budapesti központú Falvak Kultúrájáért Alapítvány – nemzetközi bírálóbizottság döntése alapján – az érdemes literátornak. A viszonylag új keletű irodalmi ünnepnap eszméje tehát fél évtizede szimbiózisban él a díjalapítók nemes hagyományápolásával. E rangos kettős ünnep szellemi hozadékai – például az értékközvetítés növekvő súlya – annak reményét is felvillantják, hogy talán közelebb kerülhetnek a mai olvasók, köztük az ifjak, a klasszikus magyar kultúrához. Ennek nyomán s – az említett felmérések tanúsága szerint – változatlanul élő olvasási kedv alapján szaporodni látszanak a biztató jelek: vegyen kezébe az ember nyomdaillatú könyvet vagy e-bookot, a Gutenberg-galaxisnak mégsem alkonyult be, s nem is fog bealkonyulni, sőt kibontakozhat egy új olvasómozgalom.

Mert szomjazzák az emberek a minőséget, csak meg kell kínálnunk ezzel őket! E nézet ma is érvényes igazsága melletti hittételként idézhetjük Orbán János Dénes gondolatát: „balgaság azzal érvelni, hogy gyermekeinket nem érdeklik bizonyos dolgok. Az fogja érdekelni, amire neveljük, rávezetjük őket.” Igaz, talán mégsem kellene felületeseknek és érdekteleneknek néznünk őket. Mert igencsak érdeklődőek és okosak. Többek tapasztalata, köztük sajátunk: ma is vannak diákok, akik élvezettel olvasták példának okáért A kőszívű ember fiai, az És mégis mozog a föld vagy éppen Az arany ember című regényeket.

Azaz Jókait olvasták, olvassák, olvasni fogják. Okkal írta Szabó Magda: „volt, van, lesz”.