Jól szeretve lenni

Szeptember 20. – a gyermekek világnapja

„Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól” – szól A példabeszédek könyve. Egy gyereknek joga van szeretve lenni és jól szeretve lenni. Gyereket vállalni és nevelni elsődlegesen a szülők feladata, de ha ez sérül, akkor lépnek be támaszként a közösségek. Ilyen a Kelet-Magyarországi Református Gyermekvédelmi Központ, amely mintegy 2300 főről gondoskodik. Miklósi Erzsébet, a központ vezetője évtizedek óta a gyermekek védelméért és védelmében dolgozik.

Elsőként mi jut eszébe a gyermekek világnapjáról?
A gyermek ajándék.

A gyerekek mindig megörülnek, amikor arról hallanak, mi mindenhez van joguk. A legfontosabb mind közül a biztonsághoz való jog. Mi a legfőbb gyermeki igény napjainkban?
A szeretet és a biztonság. A gyermek számára lényeges a gondozási hely elfogadó, befogadó viszonyulása. A gyermekjogok többek között abban nyilvánulnak meg, hogy fizikai és lelki biztonságot nyújtunk nekik. Azt kell közvetítenünk a gyermekeknek, hogy úgy szeretjük őket, úgy fogadjuk el őket, amilyenek. Egyúttal tapasztalatom: a legtöbb gyermek nem tudja teljesen elfogadni azt, hogy nem a vér szerinti családjában nevelkedik. A nevelőszülő számára a már meglévő, kialakult szabályok elfogadtatása okozza a legtöbb nehézséget a befogadáskor, valamint a nagyon megszeretett gyermek elengedése.

Miklósi Erzsébet.jpg

Miklósi Erzsébet, a Kelet-Magyarországi Református Gyermekvédelmi Központ vezetője

Fotó: családi archívum

A Kelet-Magyarországi Református Gyermekvédelmi Központ 790 nevelőcsaládja mintegy 2300 gyermekről gondoskodik. A nevelőszülők képzésén kívül lelkészkonferenciákat is szerveznek. Ez alkalmakra azokat a lelkipásztorokat hívják meg, akikkel erősíteni szeretnék a meglévő együttműködést, a nevelőcsaládok, a gyermekek gyülekezetekhez fűződő kapcsolatát.

Az országban több ezer gyermek él biztos családi háttér nélkül. A nevelőszülői szolgálat ma már foglalkoztatási jogviszonynak minősül.
A jogszabály életbelépésekor nőtt a nevelőszülők száma, sajnos az elmúlt két-három évben már egyre nehezebb alkalmas nevelőszülő-jelöltet találni. Nevelőszülőnek lenni nem könnyű feladat, de nagyon szép hivatás. 2013–2015 között dinamikusan fejlődött a hálózatunk, a hozzánk tartozó keleti régióban kevesebb munkalehetőség volt, így az a forrás, amit az állam adott a nevelőszülőknek, elfogadható bevételnek számított. A mai jogszabályok szerint az lehet nevelőszülő, aki betöltötte a 24. életévét, büntetlen előéletű, személyiségállapota és tárgyi környezete alapján alkalmas gyermek befogadására. Napjainkban a munkalehetőségek tárháza bővült, a huszonévesek inkább a saját karrierjüket építgetik, a családok saját gyerekvállalása is jelentősen kitolódott. A rendszerünkben a nevelőszülők jellemzően 40 és 65 év közöttiek. A toborzás során nehezen találjuk meg azt az aktív korosztályt, amely a gyermek hosszú távú nevelését tudná szavatolni. Amikor egy gyermeket kiemelnek a vér szerinti családjából, az első szándék az, hogy a hazagondozást elősegítsük. Ez természetes szakmai elv, viszont azt is látjuk: az a család, ahonnan kiemelik a gyermeket, sok esetben rég széthullott. Az anyuka elment külföldre dolgozni, az apuka szintén nem lelhető fel, így az a családi közeg, ahová visszagondozható lenne a gyermek, megszűnt vagy megszűnőben van. Esetleg él még a nagymama, aki átmeneti időszakra megpróbálja vállalni a gyermeknevelést, de történhet egy tragédia, például a nagymama betegsége, és a gyerekek kiemelése elkerülhetetlenné válik.

gyermeketkeztetes3.jpg

Szinte folyamatosan tartanak képzéseket, most is épp egy ilyen után beszélgetünk.
A nevelőszülő-jelölteknek 60 órás alapképzésben kell részt venniük, ezzel elkezdhető a nevelőszülői tevékenység; erre épül a 240 órás tanfolyam. A képzéseken azt is tanítjuk, hogy nemcsak a gyermeket kell elfogadni és befogadni, hanem a vér szerinti családot is.

Van példa arra, hogy olyan gyermek válik később nevelőszülővé, aki korábban maga is nevelőszülőknél nevelkedett?
Kevés esetben, de van rá példa. A mai tréningen arról számolt be az egyik nevelőszülő, hogy a fia nevelt lányt vesz feleségül, és már most úgy tervezik, hogy nevelőszülők lesznek.

A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!