„Ha most egymástól el is választ a veszedelem és a baj, Krisztustól semmi sem választhat el: elhengeríttetett a kő, mert Ő feltámadt” – hangsúlyozta Bogárdi Szabó István dunamelléki református püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke húsvétvasárnapi igehirdetésében. A járványhelyzet miatt az alkalmon a Duna Televízió közvetítésének köszönhetően Kárpát-medence szerte virtuálisan vehettek részt a magyar reformátusok.
Mikor pedig elmult a szombat, Mária Magdaléna, és Mária a Jakab anyja, és Salomé, drága keneteket vásárlának, hogy elmenvén, megkenjék őt. És korán reggel, a hétnek első napján a sírbolthoz menének napfelköltekor. És mondják vala maguk között: Kicsoda hengeríti el nékünk a követ a sírbolt szájáról? És odatekintvén, láták, hogy a kő el van hengerítve; mert felette nagy vala. És bemenvén a sírboltba, látának egy ifjút ülni jobb felől, fehér ruhába öltözve; és megfélemlének. Az pedig monda nékik: Ne féljetek. A Názáreti Jézust keresitek, a ki megfeszíttetett; föltámadott, nincsen itt; ímé a hely, a hová őt helyezék. (Márk evangéliuma 16. fejezet 1-6. vers, Károli-féle fordítás)
„Felette nagy volt a kő – ez visszhangozzon szívünkbe, mert ez fejezi ki emberi lehetőségeink és az isteni akarat titokzatos találkozását” – fogalmazott Bogárdi Szabó István igehirdetése kezdetén. Mint mondta, Márk evangélista ezzel jelzi, hogy a kő minden emberi erőfeszítést meghaladó súlyú volt, és azt, milyen nagy az emberi tehetetlenség: az egész életünk alatta marad ennek az akadálynak. „Valaki mégis elhengerítette és megoldást hozott. A gondviselő Isten elhengeríttette angyalával a követ, hogy így kapcsolódhasson hozzánk” – hangsúlyozta a püspök.
A kő elhengerítése pedig nem akkor ment végbe, amikor az asszonyok a megkezdett sóhajtozást folytatták volna, hanem útjuk közben – mire megérkeztek, már úgy találták. „A csoda már megtörtént, mire odaértek, a segítség megadatott, mielőtt igazán szükségük lett volna rá – folytatta az igehirdető. – Ők azt kérdezték, hogy fog megoldódni, és addigra már megoldódott. Ez az Isten útja az övéivel: Krisztus érettünk meghalt, mikor mi még bűnösök voltunk, a feltámadás már akkor megtörtént mikor mi még a halálban voltunk.”
Csak nekünk lehetetlen
Mint mondta, a mi logikánk azt kívánná, hogy más sorrendben beszéljünk a kőről: az asszonyok kérdezgették egymást arról, ki hengeríti majd el azt a felette nagy követ – hiszen tudták, mennyire nagy volt. „De nem véletlenül került a kifejezés arra a helyre. Valójában mindig szabadulásunk óráján, a bajok múltán tudjuk azt mondani, hogy felette nagy volt a kő, a tehetetlenség és semmit sem lehetett megoldani” – emlékeztetett a Zsinat lelkészi elnöke. Bogárdi Szabó István hozzátette: azért beszélünk visszatekintésben, mert „Isten útja olyan, hogy mindig visszatekintve értjük meg annak a szabadításnak, kegyelemnek, áldásnak, jótéteménynek és irgalomnak teljességét, amit nekünk ajándékozott. „Mert Ő nem csupán kivezet a bajból, hanem önmagához vezet” – hangsúlyozta.
Amikor elmúlik a baj, amikor elvégzi megszabadításunkat, akkor tudjuk elmondani: felette nagy volt a gond. „Volt – ám elhengeríttetett. Ehhez hasonlóan majd mi is újra találkozhatunk, együtt lehetünk a teljes gyülekezetben és mondhatjuk: az Úr elhengerítette a követ – magyarázta. – Ami megtörtént, az lesz a jövő. Amit Isten bevégzett értünk Krisztusban, hogy megtartattam, gyógyulást kaptam, erőre jutottam, az nekünk lehetetlenség, de Istennél már elvégzett valóság.”
Az asszonyok a szombat elmúltával azért indultak a sírhoz, mert el akarták végezni kötelességüket – de valaki hiányzott. Saját életünkben is, amikor el akarjuk végezni feladatainkat, felmerül a kérdés: lesz, aki elhengeríti a követ? Márk evangélista egyszerűen fogalmazza meg a már elvégzett feladatot, hogy megértsük, így van az Isten dolga is az emberrel. „Utólag fogjuk fel, milyen nagy volt az akadály, olyannyira, hogy a puszta tudatától is összeroskadunk. Isten nemcsak a régiek kedvéért hárított el akadályokat, velünk is terve volt, mikor a régieket megáldotta. Az ő áldásuk a mi áldásunk is, hogy elmondhassuk: nincs már akadály” – emlékeztetett Bogárdi Szabó István.
Van-e akadálya, hogy hálás szívvel Istenhez menjünk, hogy Őbenne higgyünk és hogy teljes életünket kezébe tegyük? „Pál apostol is azt írta, Krisztus szeretetétől semmi sem választhat el. Így ha most egymástól el is választ a veszedelem és a baj, Krisztustól semmi sem választhat el: elhengeríttetett a kő, mert Ő feltámadt. És a Feltámadott hatalma betölti a mennyet és a földet – és eljut a bezárkózott tanítványokhoz is.”
Nincs már akadály
A dunamelléki püspök szerint a bepecsételt sír kifejezi a drámánkat: Isten és ember között áll valami, a bűn zsoldjának bepecsételése. „Az egy sírkő volt – ez hengeríttetett el. Nagypénteken a templomkárpit kettéhasadásával szabaddá vált a bejárás a szentek szentjébe, húsvét napjának nagy csodája pedig, hogy a sír szájáról elhengeríttetett a kő. Isten Krisztus feltámasztása által a halál kövét gördítette le a szívetekről – és az el van gördítve” – foglalta össze Bogárdi Szabó István, miért nincs már akadálya, hogy hálával imádkozzunk, életünket Istennek szenteljük és Krisztus útján járjunk.
Az asszonyok az elmúlás szertartását szerették volna elvégezni, azért kívánták a kő elhengerítését, hogy beléphessenek a sírba – de Isten azért hengerítette el a követ, hogy a Feltámadott kiléphessen a sírból – fogalmazott. „Ez az abszolút jövendő, amit Krisztus feltámadása nyit meg. A tusdósok szerint az különböztet meg bennünket más élőlényektől, hogy haláltudattal élünk, de a mi boldog hitünk szerint valójában az különböztet meg, hogy feltámadástudattal élünk” – tette hozzá.
Mint mondta, a jövő ígérete nem csupán az, hogy Isten visszatereli életünket a rendes mederbe, mert az Ő ígérete több: amikor a bajok és nyomorúság között megtapasztaljuk, hogy Isten már meg is oldotta, amiért mi csak sóhajtozunk, azzal foglalót ad a boldog feltámadásra. „Isten csodálatos jövőt, feltámadást, örök életet, színről színre látást készített életen és halálon túl – és mindezt bepecsételi azzal, amiért elhengerítette a követ. Azért, hogy a feltámadott teljes dicsőségében szólhasson hozzánk: »Ne féljetek!«” – emlékeztett a dunamelléki püspök. Ezért amikor még „szánkon sincs a kérés, Ő már meghallgatta”; mi a lehetetlent látjuk, Őnála minden lehetséges. „Mi még gyászolunk, amikor Ő már örök életet szerzett, mi még temetni megyünk, mikor Ő már feltámasztotta Krisztust. Mi még azt kérdezzük, ki hengeríti el a követ, Ő már azt mondja: elvétetett” – zárta gondolatait Bogárdi Szabó István.