Újra lesz szárszói konferencia

Sokak kívánsága teljesül idén augusztus végén, ugyanis újra lesz szárszói konferencia. A helyszín természetesen Balatonszárszó, hiszen e hely őrzi a fogalommá lett 1943-as konferencia hagyományát, de a rendszerváltás után is itt éledt fel az az igény, hogy újra legyenek értelmiségi találkozók, amelyeket 2012-ig rendszeresen meg is tartottak.

Az augusztus 24. és 27. között megrendezésre kerülő konferencia szervezői – a korábbi hagyományokat követve – előadások és azokat követő referátumok sorára építik fel az idei téma feldolgozását, lehetőséget biztosítva a hozzászólásokra is. A konferencia résztvevői minden nap áhítatok alkalmával, vasárnap délelőtt pedig egy közös záró istentiszteleten lehetnek együtt lelki közösségben.

képA reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából Szárszón is a reformáció lesz a főtéma. Az első nap délutánján a múltba tekintés részeként Szárszó '45 előtti időszakáról, majd a '89 utáni évek tapasztalatiról lesz szó, amit a jelen, az újraindulás lehetőségének elemzése követ. A második nap délelőtti előadásai a reformáció teológiai és történeti vonatkozásaival foglalkoznak, majd délután az előadók a reformáció napjainkban megjelenő közéleti, társadalmi hatásait vizsgálják meg. Az utolsó teljes nap előadásai a Reformáció távlata a következő nemzedék számára címmel a jövőbe tekintést szolgálják, annak gazdasági oldalát és szellemiségét is elemzik.

A szárszói konferencia további részleteiről, a jelentkezés lehetőségeiről a későbbiekben adunk tájékoztatást.

reformatus.hu