Kapaszkodót nyújtanak a gyülekezeti kapcsolatok

Lassan száz éve már, hogy a diakónia szolgálatában áll az őrbottyáni Kvassay-birtok, amelyet 1928-ban vásárolt meg Kovács J. István teológiai professzor és felesége, hogy otthont nyújtsanak megözvegyült lelkészfeleségeknek és árván maradt lelkészgyerekeknek. Három évtizednyi működés után az otthont az akkori államhatalom bezáratta. Csak három évvel később, 1960-ban nyithatta meg újra a kapuit, ám akkor már az értelmi fogyatékos és a súlyosan, halmozottan fogyatékos személyek ápolása, gondozása lett a feladata.

A Juhász Zsófia Református Szeretetotthon – Fogyatékosokat Ápoló és Gondozó Intézmény Őrbottyán szélén fekszik. Többhektáros területén még tó is található, a parkot nemcsak a hivatásos személyzet, hanem a lakók is gondozzák. A terület központi részén található a csak „kastélynak” hívott épület. A ma üresen álló és felújításra váró, a 19. században épült úri lak volt sokáig a fő helyszíne a diakóniának. Az 1960-as újranyitás után új épületeket kellett felhúzni a növekvő létszám miatt, végül a kastélyépületet a 2010-es években bezárták. Bejáratánál márványtáblák emlékeztetnek a csaknem száz évvel ezelőtti indulásra.

A szeretetotthon infrastruktúrája folyamatosan fejlődik, de új lendületet a kétezres évek hoztak. Ekkor új épületeket emeltek, lakóotthoni körülményeket alakítottak ott ki, négy-öt ágyas szobákkal, konyhával és saját fürdőszobával. Az évezred elején többek között az intézmény konyhája is megújult, és kialakították a HACCP élelmiszer-biztonsági rendszert.

– Jelenleg 165 lakónk van 15 gondozási csoportban – tájékoztat beszélgetésünk elején Görcsös Éva lelkipásztor, intézményvezető. Az otthon legfiatalabb gondozottja nyolcéves lány, a legidősebb pedig hetvennyolc éves férfi, az átlagéletkor közelíti a negyven évet. A lakók többsége közepes vagy súlyos értelmi fogyatékosságban szenved, ez számos esetben testi fogyatékossággal is párosul. Vannak ápoltak, akik teljesen ágyhoz kötöttek, és olyanok is, akik csak kerekesszékkel tudnak közlekedni.

– Lakóink hatvan százaléka kórházi ellátást igényel, azaz súlyos egészségügyi problémákkal és súlyos fogyatékossággal élnek – árnyalja a képet Görcsös Éva, aki már csaknem nyolc éve vezeti a szeretetotthont. – Ezért is fontos, hogy van szakápolói engedélyünk. Vért izzadunk, hogy meg is maradjon, de nagyon örülünk neki.

– Lakóink közül többen gyermekként kerültek be hozzánk, és már harminc-negyven éve itt élnek – folytatja az intézményvezető. – Az idősödés folyamatát nagyon érdekes látnia egy gyógypedagógusnak. Nekünk is szembesülnünk kell az öregedésükkel: egyikőjük például öt éve még a kerekesszékes tánccsoportban tologatta sorstársát, és együtt táncoltak, ma már nem képes erre. Idősödnek, és mi örülünk annak, hogy el tudjuk kísérni őket ezen az úton, és hogy nálunk teljes életet élhetnek.

De mi is ez a teljes élet? Minden lakónak más, abban viszont mindannyian ugyanúgy éreznek, hogy vágynak más emberek társaságára, a megszokottól eltérő ingerekre, új arcokra és élményekre. Éppen ezért a szeretetotthon munkatársai igyekeznek változatossá tenni a hétköznapokat, és például egyegy kirándulással megszakítani a napok monotonitását.

Ezért is tartja kiemelten fontosnak a gyülekezeti kapcsolatokat az intézmény vezetője. Görcsös Éva elmondása szerint a legtöbb lakócsoportnak van egy-egy pártoló gyülekezete, akik szívükön hordozzák, rendszeresen látogatják, vagy éppen vendégül látják a csoport tagjait. A legtöbb gyülekezet – és a lakók is – szeretik a „klasszikus kiszállást”, amikor a csoport tagjai egy vasárnap meglátogatják a gyülekezetet, részt vesznek az istentiszteleten, amelyen ők is szolgálnak egy kisebb műsorral, a gyülekezet pedig az alkalom után általában megvendégeli őket.

– A kiszállás mellett némely gyülekezet gyógypedagógiai kirándulást is szervez a csoportoknak. Például az egyik budapesti múzeumban van külön gyógypedagógiai program – erre ellátogatnak a gyülekezet tagjaival, együtt töltik a délelőttöt, majd a Városligetben piknikeznek. Ezek óriási dolgok nekünk – ismeri el Görcsös Éva. A gyülekezeti kapcsolatok többsége már évtizedes múltra tekint vissza, de ha új gyülekezeti megkeresés érkezik, mert például szolgálói csoport alakult a közösségben, az ismerkedős időszak után igyekeznek a megfelelő lakócsoportot megtalálni számukra. – Ilyenkor kötetlenebb napokat szoktunk tartani. A gyülekezet tagjai eljönnek, együtt kézműveskedünk, kreatívkodunk, vagy csak sétálunk a parkban. Soha nincs elég ezekből a kapcsolatokból – mondja.

Neuwirth Tibor beosztott lelkésze a káposztásmegyeri református gyülekezetnek, hozzá tartozik többek között a fiatal korosztály pasztorálása. Édesanyja csaknem 25 évig dolgozott az őrbottyáni szeretetotthonban, ahol ő maga is önkénteskedett. Az ott szerzett tapasztalatok alapján döntött úgy pár évvel ezelőtt, hogy a gyülekezet konfirmáció előtt álló tagjait elviszi szolgálni a gondozottakhoz.

– Azért is mentünk, hogy a fiatalok rájöjjenek arra: amijük van, ahogy élnek, az nem természetes, és a testi egészség meg az értelem ajándék. Ennek fényében a hála a helyénvaló viszonyulás az élethez, nem pedig a versengés – hívja fel a figyelmet Neuwirth Tibor. – Amikor együtt vagyunk velük, előadjuk a kis műsorunkat, együtt éneklünk és játszunk, spontán módon ők is bekapcsolódnak az előadásba, verset mondanak vagy énekelnek.

A lelkész szerint a látogatás után mindenki feltöltődve és kicserélődve érzi magát. – Meggazdagodunk azáltal, hogy ők a maguk egyszerű módján kifejezik a szeretetüket.

Az intézményvezető szerint személyes kapcsolatokból soha nincs elég, így a gyülekezeti kapcsolatok felértékelődnek. – Akinek nincs családi kapcsolata, annak nagyon nehéz, főleg, amikor jönnek az ünnepek. Mert látja, hogy az egyiket hazaviszi a családja, a másikhoz bejönnek a rokonai, és hoznak karácsonyi ajándékot, mást meg felhívnak telefonon. De akikhez nem tudnak jönni, vagy akiket nem tudnak hazavinni, szomorúak lesznek, s ezt a gondozottak és az intézmény dolgozói is érzékelik.

Görcsös Éva szerint ilyenkor óriási kapaszkodót nyújtanak a gyülekezeti kapcsolatok, mert ilyenkor mondhatják a szomorkodó lakóknak: „Neked is ott van a családod: a gyülekezet, mert testvérek vagyunk Krisztusban. Hozzád is jönnek!” A lelkész bizakodik, hogy az idei karácsonyi időszakban nem kell teljesen bezárkózniuk az otthonba, és fogadhatnak majd látogatókat.

De bármit hozzon is a december, néhány csoport lakói névre szóló karácsonyi ajándékot kapnak majd a pártoló gyülekezetüktől, ahogy az egy családban szokás.

– Ez is óriási lehetőség. Például éppen a napokban kaptunk e-mailt a Svábhegyi Református Egyházközségtől, akik a Tábita nevű, jó képességű lánycsoportot támogatják évek óta: kérdezték, ki milyen ajándékot szeretne karácsonyra a csoportból. Megbeszéltük a lányokkal, szépen összegyűjtöttük, és elküldtük a listát – mondja Görcsös Éva.

Amikor nincs vírushelyzet, a svábhegyi gyülekezet tagjai eljönnek karácsony előtt, együtt töltenek a lányokkal egy napot, beszélgetnek, közösen énekelnek. – Ilyenkor általában hoznak ők is valamit. Vagy egy dicsőítő csapattal jönnek, vagy hoznak egy adventi-karácsonyi kis színdarabot, bábelőadást, amivel az intézmény minden lakója számára kedveskednek, így mindenki részesül abból a jókedvből, a szeretetből, ami velük együtt érkezik – idézi fel az elmúlt évek karácsonyait az intézményvezető.

– Széles skálán mozognak az ajándékok. Mivel nagyon kreativitás-orientált az intézmény, ez megmutatkozik a lányok kívánságaiban is. Többen kérnek rajztömböt, színezőt, felnőtteknek való kifestőt. Hozzá színes ceruzát, papírt és hasonlókat. Megjelennek persze a lányos – parfüm, hajgumi, hajcsat és körömlakk – és a praktikus kérések is: táska, pulóver, cipő – sorolja az otthon lakóinak kívánságairól érdeklődő kérdésünkre Pethő-Korpos Orsolya, a Svábhegyi Református Egyházközség beosztott lelkipásztora.

Ha lehet, egy-egy nagyobb, közösen használt eszközhöz is segítik hozzájutni a csoportot, legutóbb például egy mosogatógép megvásárlásához járultak hozzá. – Mindig van egy nagyobb ajándék, amit közösen kap a csapat – magyarázza. Tavaly karácsonykor elmaradt a személyes találkozás, kapun kívül kellett átadni az ajándékokat. – De készítettünk videót a lányoknak, így köszöntöttük őket.

A svábhegyi gyülekezet minden lehetséges szempontot figyelembe véve készül az idei karácsonyra. Valószínű, hogy most is csak a kapun keresztül adhatják majd át az ajándékokat, de egy kicsit azért bizakodnak, hogy lesz lehetőség személyes találkozásra is. – Ahogy tavaly, igyekszünk idén is az ajándékok közé rejteni egy-egy személyes hangvételű videót vagy néhány képet, ami némiképp pótolja a személyes jelenlétet.

A már több mint tíz éve tartó kapcsolat része, hogy pünkösdhétfőn a svábhegyi gyülekezet látja vendégül a Tábita csoportot. – Óriási élmény, amikor elmegyünk hozzájuk – mondja Görcsös Éva. Tapasztalata szerint a gyülekezet is várja a találkozást. – Annyira megható, amikor jönnek be a gyülekezet tagjai, egyesével köszöntenek minket, és örülnek nekünk. Van, aki egyenként végigpuszilja a lányokat. Ismerik őket név szerint, és érdeklődnek, mi történt azóta, hogy nem találkoztak.

Görcsös Éva felidéz egy megindító jelenetet is. Néhány évvel ezelőtt történt a pünkösdi istentiszteleten. – Az intézményi lelkészünk és a gyülekezet lelkipásztora osztotta az úrvacsorát. Már szinte végére is értek a sornak, amikor felálltak a mieink is, hogy részesüljenek

a sákramentumból, viszont a kerekesszékes lányok nem tudtak odajutni az úrasztalához. Egyszer csak elindult a két lelkész, és odasétáltak hozzájuk, elhozták az úrvacsorát. Ha mi nem tudunk odamenni, akkor jönnek ők. Annyira bensőséges volt. Ezek az emberi kapcsolatok, gesztusok nagyon számítanak, ahogyan egy-egy gyülekezet hordoz minket, ahogyan látják, érzik, tudják, mik a korlátaink, a lehetőségeink, mik a szükségleteink.

– Az intézmény névadójának, Juhász Zsófiának volt ez az ajtajára írva: „Lépj be kopogtatás nélkül!” Találó jelmondat – állítja Pethő-Korpos Orsolya. – Aki találkozik a lányokkal vagy az otthon lakóival, megtapasztalhatja, hogy olykor ők is kopogás nélkül lépnek be – akár az ember személyes terébe is. Ez meglepő vagy akár ijesztő is lehet, de azt is jelenti, hogy ők ugyanígy, kopogás nélkül adják a szeretetüket, a jókedvüket, a ragaszkodásukat is.

A lelkész a közös istentiszteletek és imádságok alkalmával úgy tapasztalta, ez az Istennel való kapcsolatukban is megmutatkozik. – Hozzájuk Jézus is kopogás nélkül be tud lépni, míg nálunk gyakran hosszan kell várakoznia az ajtó előtt. Éppen ezért úgy hiszem, a gyülekezet többet kap tőlük, mint amit mi adni tudunk nekik. Ők lelki példát állítanak elénk – vélekedik Pethő-Korpos Orsolya.

Az említett közvetlenséget magunk is megtapasztaltuk, amikor felkerestük a Tábita csoportot lakószobájukban. Éppen teázni gyűltek össze a konyhaasztalnál, amikor bekopogtunk hozzájuk. Csak egy kicsit lepődtek meg a jelenlétünkön, és három perc sem kellett ahhoz, hogy fotós kollégámat nagy szeretettel megöleljék.