Ha sok verset nem jegyeztünk is meg a ballagási, kibocsátós, kicsengetős, évzárós ünnepségeinkről, Adynak ez a megunhatatlan sora mindenképp belénk ivódott: „Június volt s ujjongtunk, nincs tovább…” Minden tanuló iskolakezdési sóhaja szeptemberben: mikor lesz vége ennek az évnek? S bizonyára kellő pszichológiai ismeretek híján is elégedetten nyugtáztuk magunkban, ha osztályfőnökünk a tanév eleji beszédében évnyitó helyett évzárót mondott. A tanárok is várják a júniust. Mi hát a titka ennek a feszültségnek, amely a „szabad mellü örömök” és a „bilincses iskolák” között van?
„Mert jó, ha van kerete az évnek. S milyen jó, hogy a református iskolák évnyitóját többnyire templomban tartják, Isten segítségül hívásával kezdődik a tanítás, és hálaadással, a jutalmak kiosztásával ér véget. Krisztus éltető ereje adja a lezárás lényegét.”
Ma már az óvodában is nagy a felhajtás, ünneplés, lufi, ballagással búcsúznak az iskolába készülők, a szülők megható pillantásaitól követve. Akik ötödikesek lesznek, leszámolnak a kisdiákléttel, átlépve a felsős korszakba, az önállóbb életbe. Majd a középiskolát kezdők – a hagyományos, 14 éves korhatár már a felnőttség (érettség) felé mutat, abban a különös és zaklatott átmenetben, amelyben a tanulók még lehetnek teljesen szelíd, engedelmes gyermekek, de szemükbe hulló hajú, vállrángatós, szótlan vagy éppen harsány kamaszok is. Később jön el a főiskolás és egyetemista lét teljes szabadsága, amelyben sokan el is vesznek, mert könnyebb volt napról napra teljesíteni, s nem egy könnyed, pár hónapos szorgalmi időre, és egy zaklatott, kávés, kialvatlan, fárasztó, „utolsó éjszaka akkor is mindent megtanulok” időszakra vált ketté az élet. Végül vannak, akik még felnőtten sem hagyják abba a tanulást, s akár kisgyermekek mellett, akár később a hétvégékből és az éjszakákból lopott időkben tanulnak szüntelen, mint az állítólagos jó pap.
De mi az „ujjongás”, és mi a „nincs tovább”? Tudjuk, hogy a nagy öröm is bizonyos ideig tart, és van tovább is, baj is lenne, ha nem lenne. Háborús beszámolókban olvassuk: az iskolaév közben véget ér, jelenleg is van ilyen része a világnak. A tudáskényszer, a túlterheltség, a kötöttségek, a megemészthetetlenül sok tananyag, az iskolai élet tágabb és szűkebb keretei adják azt a feszültséget, amely alól fel kell szabadulni? Vagy csak az a természetes életrend érvényesül, amikor egy osztálykirándulás alkalmából a gyermekek kiszabadulnak a természetbe, s körbefutnák akár a világot is? Ha a sokat emlegetett poroszos keretek miatt van ez a nagy kitörési vágy, akkor megérthetjük, miért úgy ér véget az iskola a Tom Sawyer című regényben, hogy a bóbiskoló öreg tanító kopasz fejét befestik arannyal, amely beragyogja a tantermet. „Erre abbamaradt a vizsga, a gyerekek bosszút álltak, a vakáció megkezdődött!” Kell a feloldás, a „bosszú”, a kitörés? Vagy inkább a köszönetmondás? A költő is ezt élte meg:
„Én iskolám, köszönöm most neked, Hogy az eljött élet-csaták között. Volt mindig hozzám víg üzeneted.”
Minden kormánynak, de a társadalomnak is nagy a felelőssége abban, hogyan bánik a pedagógusokkal és a rájuk bízott gyermekekkel, mennyire becsüli meg tanárait. Ez is, mint sok más, általában csak visszatekintve érthető meg. Adyt is így olvassuk. Nekem is kínt jelentett, amikor pedagógus édesanyám azzal a feladattal bízott meg, hogy az általános iskola végén minden tanáromnak vigyek oda személyesen egy szál virágot. Nem értettem, hogy miért kellett (szinte egyedül nekem) így tennem, de utólag látom. Hiszen mindenki szeretettel és megértéssel beszél később tanárairól, még azokról is, akik nem tartoztak a kedvencek közé.
„Tápláltad tovább bennem az erőt, Szeretni az embert és küzdeni. S hűn állni meg Isten s ember előtt.”
De tudjuk jól: a keretek meg is tarthatnak. Nemcsak az iskola idején, hanem az élet iskolájában is. Mert jó, ha van kerete az évnek. S milyen jó, hogy a református iskolák évnyitóját többnyire templomban tartják, Isten segítségül hívásával kezdődik a tanítás, és hálaadással, a jutalmak kiosztásával ér véget. Krisztus éltető ereje adja a lezárás lényegét. Ő zengi be élettel az iskolát, s a lezárásnak és az eltöltendő szabadságnak is egyedül ez adja meg az értelmét.
„Ha élet zengi be az iskolát, az élet is derűs iskola lesz. S szent frigyüket így folytatják tovább” (Ady Endre: Üzenet egykori iskolámba).
A szerző a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának spirituálisa
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak! Keressék a templomokban és az újságárusoknál!