Károli Gáspár-díjat kapott Petrőczi Éva

Steinbach József püspök Petrőczi Éva József Attila-díjas költő, író, műfordító, irodalomtörténész, publicista életművét értékelve a díjátadón azt mondta: a kitüntetett „úgy tudós, hogy nem marad meg a tudomány elefántcsonttornyában és annak zárványában”, hanem a tudományos kutatásait is népszerűen továbbadja, és ezáltal sokak épülhetnek.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Károli Gáspár-díjak keddi átadóján kiemelte, hogy a jövőnk azon múlik majd, hogy „egyházainkat, nemzetünket és közösségeinket milyen mértékben tudják adott esetben szétrombolni, avagy mi magunk milyen mértékben tudunk ennek ellenállni”. Hangsúlyozta: meg kell mutatni, mi az érték, és rá kell mutatni arra, hogy mi az értéktelen. – Meg kell mutatni, mi az, ami évezredes, és mi az, ami csak néhány évig, évtizedig fogja rányomni a történelemre a bélyegét, utána pedig továbbillan – mondta az államtitkár.

petrőczi_éva_károli_gáspár_díj_fotó_fabiny_tamás_fb

Fotó: Facebook/Fabiny Tamás

A protestáns hittudományok terén, valamint a protestáns egyházakért végzett kiemelkedő teljesítményért odaítélhető állami kitüntetést, a Károli Gáspár-díjat idén Petrőczi Éva József Attila-díjas költő, író, műfordító, irodalomtörténész, publicista, a Károli Gáspár Református Egyetem nyugalmazott egyetemi docense, a protestáns tudományok, különösen a puritanizmuskutatás terén kifejtetett kimagasló munkásságáért, valamint több évtizedes kiemelkedő protestáns irodalmi és publicisztikai tevékenysége elismeréseként és Mirák Katalin történész, a Magyarországi Evangélikus Egyház tényfeltáró bizottságának elnöke, az Evangélikus Országos Levéltár tudományos munkatársa pedig a második világháború utáni evangélikus egyháztörténet területén végzett évtizedes kimagasló színvonalú tudományos kutató- és publikációs tevékenysége elismeréseként vehette át.

Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház Dunántúli Református Egyházkerületének püspöke, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke Petrőczi Éva életművét értékelve azt mondta: a kitüntetett „úgy tudós, hogy nem marad meg a tudomány elefántcsonttornyában és annak zárványában”, hanem a tudományos kutatásait is népszerűen továbbadja, és ezáltal sokak épülhetnek. Továbbá a tudományos és a szépirodalmi munkásság egysége az életművében gyönyörűen halad együtt – tette hozzá a püspök.

Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára Mirák Katalin érdemeit méltatva szólt arról is, hogy a kitüntetett jelenleg a Magyarországi Evangélikus Egyház tényfeltáró bizottságának elnökeként a pártállam állambiztonsági szervei és az evangélikus egyház 1945 és 1990 közötti nyílt és titkos kapcsolatainak feltárásával foglalkozik.

A Károli Gáspár-díjat 1997-ben alapította az akkori kulturális minisztérium, és azóta évente egyszer adják át olyan embereknek, akik a hittudományok területén maradandót alkotva gazdagították a magyar vallásos és szellemi életet, valamint kimagasló eredményeket értek el a biblikus tudományok terén.